A Milléren még fellelhető, egykor szebb napokat látott Vízügyi Múzeum lassan, de biztosan pusztul. A Hoffherr traktor évek óta nincs már a helyén, így nem lehet tanúja az egykor gondosan összegyűjtött eszközök és berendezések eltűnésének, szétkorhadásának. Néhány honlap még létező kiállítóhelyként utal a különleges szolnoki gyűjteményre, de reméljük, a kirándulók kedve az aszfaltot csak nyomokban tartalmazó odavezető úton elmegy a látogatástól, így valamivel kisebb a szégyenünk.

Mert úgy tűnik, az embereknek értelmetlen. Talán a szolnoki fákat még meg lehetne kérni, hogy ha illegálisan hirdetni akarók tartanak feléjük, kezükben szöggel vagy ragasztóval, inkább fussanak ki a városból, mintsem engedjék a törzsüket hirdetőoszlopnak használni. Dőljenek rá a hirdetőre, potyogtassanak a fejére száradt ágakat, vagy szúrják-bökjék, ahol érik. Mert szép szóval, kéréssel, dühöngéssel az ember-ember kapcsolatban semmire sem megyünk. Továbbra is hirdetünk a fák törzsén.

Eltelt egy újabb hónap. Újabb 20 nap, összesen 160 órájában, nagyjából 40 helyről közel 2 millió forint parkolási díjat nem szedett be a város, a minimum 50 millióba került, azaz havonta nagyjából 1 milliós kamatveszteséget termelő beruházásból. Szóval havi 3 milliónk megy pocsékba, mert valakik "jól dolgoznak". Ha így haladunk, még kampánytéma is lesz a Tabánban 2022 júliusában elkészült, de azóta is lezárt parkolóból. Mi lehet a titok, amihez nincs köze a havi 3 milliót fizetőknek?

Árad a folyó, hozza hozzánk a fentebbi szakaszok mentén élők szemetét. Valamit lerak belőle, valamit felvesz a mi szemetünkből, és viszi tovább, amíg bírja. Huszonhárom éve majdnem kinyírtuk a folyót. Évente egyszer emlékezünk is erre. A maradék 364 napban pedig ugyanúgy szemétlerakónak és kukásautónak használjuk, mint évtizedek óta mindig, amióta csak szemetet termelünk. A Tisza takarít. Helyettünk. Mi meg ezt tekintjük természetesnek.