A blogSzolnok Ajánlom rovatában jelent meg a Kinek és miről szól? című írásom a május 28-án átadott „Várkapu” épületben lévő kiállításról.
http://www.blogszolnok.hu/ajanlom_kiknek_es_mirol_szol
Másnap telefonom felhívott Kertész Róbert, hogy reagálni kíván, amire látatlanban igent mondtam. Miután ígéretet nem vonunk vissza, változatlan formában közlöm a kurátor levelét.
Lentebb pedig elolvashatók Kertész felvetéseire adott válaszaim.
Válasz Bajnai Zsolt szubjektív kiállításelemzésére
Bajnai Zsolt a blogSZOLNOK-on 2024. június 4-én osztotta meg véleményét az egy héttel korábban megnyitott Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban megrendezett vártörténeti kiállításról. Mivel a közreadott állítások egy része nem felel meg a valóságnak, úgy döntöttem, hogy egy rövid írásban reagálok. Ezúton is köszönöm Bajnai Zsoltnak, hogy lehetővé tette a válaszom megjelenését azon a blogSZOLNOK-on, ahol közzétette kiállításelemzését.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy magam is kiállok a véleménynyilvánítás szabadsága mellett, amit alapvető emberi jognak tartok. Mindez persze nem azt jelenti, hogy a tényeket meg lehet hamisítani. Bajnai Zsolt ugyanis írását azzal vezeti fel, hogy „nem tudtam meg a kiállítás címét”. Majd sietve javasol is egyet, lehetne „a kipukkadt lufi”, amivel megadja „elemzésének” alaphangulatát. A következő mondatában pedig már ítéletet is hirdet: „Az alkotókat is csak sejtem, miként azt is: nem ez lesz Szolnok turistamágnese.” Szerinte „szükség lett volna magának a tárlatnak a kitalálására, vagyis a sztorira, amit el akarunk és el lehet mesélni. Ami mondjuk, ott kezdődik, hogy az egésznek van valami címe, ami a bejáratnál szembejön…”. Mivel Bajnai, saját bevallása szerint, „másfél órát” töltött „a két és fél helyiségben”, a kiállításelemzés olvasóinak ezek után szemernyi kétsége sem lehet arról, hogy annak szerzője felkészült, alaposan megtekintette a látnivalókat, és minden úgy van, ahogyan az írásműben szerepel. Az pedig könnyen belátható, hogy egy olyan kiállítást, amelynek még címe sincs, azt tényleg nem lehet komolyan venni…
A baj csak az, hogy ez a valóságban még sincs így. A Várkapu bejáratától ugyanis közvetlenül jobbra, egy közel három méter (!) magas, kétnyelvű (magyar, angol) tabló emelkedik, amely valahogy elkerülte Bajnai Zsolt figyelmét (1. kép). Ezen pedig nemcsak a kiállítás címe szerepel, hanem a készítője és – Bajnai szóhasználatával élve – a tárlat „sztorija” egyaránt. A kiállítás főcíme: Megtalált középkor; alcíme: A szolnoki vár története, a szöveg pedig a következő:
„Szolnok régmúltjáról évtizedeken át úgy gondolták a szakemberek, hogy a középkori, és az azt megelőző évezredek emlékei mára mind elpusztultak, vagy olyan mélyen, töredékesen rejtőzködnek a föld alatt, hogy azokat nem érdemes kutatni. A múlt megrajzolása során, régészeti feltárások hiányában, így néha nagy szerepet kapott a kutatók fantáziája.
A Damjanich János Múzeum 2003-ban látott neki annak a szisztematikus kutatásnak, mely során megkereste Szolnok elveszettnek gondolt régészeti emlékeit. Igazi csapatmunka volt ez. A régészek mellett történészek, művészettörténészek, numizmatikusok, térinformatikusok, építészek, építészettörténészek, abszolút kormeghatározással foglalkozó szakemberek, földrajzkutatók, geológusok, restaurátorok, geodéták és grafikusok munkájának közös eredménye. Sokszor a szerencse kellett a továbblépéshez, de szerencséje csak annak van, aki keresi is azt!
Az egész tudományos világot megdöbbentette az a különleges épített örökség és a régészeti leletek, amelyek e több évtizedes projekt során előkerültek. Kiállításunk ezeket az eredményeket mutatja be. Segítségükkel megismerjük a Tisza-parti város gyökereit. A leleteket összevetve a Kárpát-medence, és a tágabb környezet hasonló régészeti forrásanyagával, magyarázatot kapunk arra is, hogy miért lett mára Szolnok a régió egyik legfontosabb települése.
Még sok mindent nem ismerünk Szolnok történelméből, de amit megtudtunk, kiástunk, azt be kell, hogy mutassuk. Ezek lesznek azok a biztos pontok, fogódzók, melyek mentén visszamehetünk a múltba. Immár egy olyan világba, ami nem kitalált, hanem egykor valóban létezett.
Győződjenek meg róla a saját szemükkel!”
Kérdés, Bajnai írása mennyire vehető komolyan, ha a tényekkel ilyen nagyvonalúan bánik? Felmerül az is, hogy mennyire tekinthető hitelesnek az a személy, aki valótlan dolgokat állít? Mi volt a valódi célja a kritikának? Egyértelműen nem a kiállítás bemutatása, hanem a hangulatkeltés. Amennyiben nem ez lett volna, akkor objektívabb, távolságtartóbb, felkészültebb gondolatokat olvashatnánk Tőle. Vajon mivel tölthette azt a másfél órát a Várkapuban, ha a bejáratnál szembejövő tablót – amely előtt el kellett sétálnia ahhoz, hogy belépőjegyet tudjon vásárolni – észre sem vette? Ezek után nem sok értelmét látom, hogy részletekbe menően kitérjek a Bajnai által felvetett témákra, pl „nem világos, kiknek is szól ez a kiállítás, azaz a kommunikáció során kiket tekintünk befogadónak.” A bejáratnál elhelyezett tabló szövegének fényében ugyanis a válasz egyértelmű, a tárlat azoknak szól, akiket érdekel a szolnoki vár története.
De ugyanilyen mondvacsinált Bajnainak a tárlat okoseszközeiről összehordott eszmefuttatása, ahol az egyik, a vármakett mellett elhelyezett kapcsán azon értetlenkedik, hogy mire való a funkciója. Holott csak egyetlen gombot kellene megnyomnia ahhoz a menüben, hogy a vár öt korszaka közül – egy újabb gombnyomással – kiválaszthassa azt, amelyiket szeretné megtekinteni. Ha pedig végig nézte volna az első emeleti teremben a szolnoki vár történetét bemutató animációt, akkor bizonyosan nem írna ilyeneket: „Nem mondanám magam sem laikusnak, sem hozzáértőnek, ám azon (is) elképedtem, hogy a Várkapu Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpontban a szolnoki vár és az itteni történelmi hadiesemények tárgyalása lényegében a 18. századdal véget ér. Azaz szó sincs az 1849-es szolnoki csatákról…” A válasz ugyanis magától értetődő, a vár a 19. század elejéig maradt fenn, tehát ezért ér véget a vártörténet a 18. századdal, és éppen ezért maradtak ki az 1849. évi szolnoki csaták is, csakúgy, mint az 1919-ben zajlott román ostrom. És a sort még hosszan folytathatnánk…
Nem azért ragadtam klaviatúrát, hogy bárkit meggyőzzek arról, érdemes ellátogatni a Várkapuba, hiszen a kiállítás egy látvány, amit meg kell nézni ahhoz, ha véleményt szeretnénk alkotni róla. Bajnainak pedig végképpen nem kívánok a lelkére beszélni, hiszen – mint fentebb láthattuk – éleslátását a tények nem igazán zavarják. Mint csepp a tengerben mutatja azt, hogy mit és hogyan képvisel, amikor egy vátesz bőrébe bújva az alábbi kinyilatkoztatással zárja „elemzését”: „Ne legyen kétségünk afelől, hogy viszonylag sok látogatója lesz ennek a kiállításnak, hiszen maga a torony csak így tekinthető meg, a tetejéről csak így lehet szétnézni. Emiatt – amúgy nagyon helyesen – az első pár hónapban rengeteg szolnoki fog jegyet váltani, illetve sok-sok iskolást is el fognak ide hozni. Ám ez nem fogja igazolni a kiállítás minőségét és tartalmát. Az így keletkező számok úgy fognak becsapni bennünket, mint mi – igen mi, hiszen ez innentől kezdve Szolnok, nem kutatókról, intézményekről, hanem a városról szól – csapjuk be a jegyvásárlókat. Fáj kimondani, de elkerülhetetlen: sajnos ezzel a kiállítással erre a sok sebből vérző projektre méltó korona, pontosabban bohócsipka került.” A kiállítást tehát senki és semmi nem minősítheti, csak kizárólag ő maga, azaz Bajnai Zsolt. Uff!!!
Az utóbbi években egy-egy téma kapcsán gyakran tapasztalom, hogy sokan a saját személyes frusztrációjukat vetítik bele megnyilvánulásaikba. Bízom benne, hogy Bajnai Zsolt – az általa – szubjektívnek titulált, valójában mérhetetlenül elfogult és egyoldalú „kiállításelemzése” nem fogja eltántorítani a szolnoki vár iránt érdeklődőket attól, hogy elfogulatlanul tekintsék meg a tárlatot. Hiszen a kiállítás rendezésekor éppen az a cél vezérelt bennünket, hogy a legújabb kutatási eredményeket megosszuk a városuk értékes múltjára nyitott szolnokiakkal és a Tisza-parti megyeszékhelyet felkereső turistákkal egyaránt. Aki pedig végig nézi a kiállítást, az saját szemével is meggyőződhet Bajnai Zsolt „elemzésének” valóságtartalmáról, és látni fogja, hogy szerzője valójában nem a tárlatot minősítette, hanem saját magát.
Dr. Kertész Róbert
régész, történész, a kiállítás szakmai kurátora
