A Magyar Sajtó Napja alkalmából minimum húszszor koszorúzták meg hivatalosan a Kossuth tér 3. szám alatt található társasház homlokzatán ma is látható emléktáblát. Persze nemcsak azért nincsenek már ünnepségek a könyvtár melletti épület előtt, mert 32 éve máskor ünnepel a magyar sajtó.
Mivel ez az alapvetően a Szolnoki Munkás című lap indulásának félszáz éves jubileumára elhelyezett emléktábla immár másfélszer annyi időt töltött a demokráciában (32 év), mint a népi demokráciában (20 év), eszébe ne jusson valakinek, hogy el kellene távolítani a helyéről Szolnok egyik utolsó szocialista emléktábláját! Nemcsak azért, mert legalább annyira kínos lenne ennyi év után észrevenni, a homlokra csapni és eltüntetni, mint volt pár éve a Tiszaliget bejáratától a Fáklyavivőt elbontani. Ráadásul a Kossuth téri emléktábla minden szava igaz, amire emlékeztet, a megörökített esemény Szolnok történelmének része, még akkor is, ha ma már nincs hivatalos főhajtás előtte. (Koszorú persze olykor mostanában is kerül a tábla alá.) De menjünk sorba!
A Magyar Sajtó Napját 1990 óta ünnepeljük március 15-én, annak emlékére, hogy Petőfiék 1848-ban a magyar sajtó szabadságát is kívánták a Tizenkét pontjukban. A sajtónapi ünnepség erre a napra helyezéséről még az utolsó szocialista parlament döntött 1990. február 14-én, igaz, már nem a népköztársaságban, hanem a köztársaságban. Leváltva ezzel a korábbi Magyar Sajtó Napját, amit 1988-ig december 7-én, az első Magyar Köztársaság idején, 1918-ban indult Vörös Újság első megjelenéséhez kötöttek. Igaz, erről az „ünnepnapról” csak 1957-ben született döntés, hiszen a Rákosi-korszakban a Szabad Nép első illegális számának a megjelenésének évfordulóján (1941. február 1.) ünnepelték a sajtót.
Arról sajnos semmit sem tudok, hogy milyenek lehettek ezek az ünnepségek 1957 előtt Szolnokon. Az viszont könnyen kideríthető, hogy 1969-tól a Kossuth téri emléktáblánál emlékeztek a sajtó helyi munkatársai, mint az előző bekezdésben írtam: minden év december 7-én. Azért 1969-től, mert akkor volt félszáz éve, hogy megjelent a Szolnoki Munkás című lap – ami tulajdonképpen a Tanácsköztársaság helyi újságja volt, szerkesztői között pedig többek Pálfy Jánossal és Orosz Györggyel -, így 1969. március 20-án helyezték el Kiss Kovács Gyula szobrászművész emléktábláját. Két évvel azután, hogy a mai könyvtár és múzeum között egykor álló egyemeletes Tiszavidéki Takarékpénztár épületét elbontották, és felépült a jelenleg is ott álló társasház. Ahol így 1988 decemberéig évente koszorúztak a megyei napilap, a Szolnoki Rádió, a lapkiadó vállalat, az MTI és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) helyi csoportjának tagjai. Emlékeim szerint 1989-ben már nem volt megemlékezés a táblánál.
A nem túl bonyolult dombormű – tetején stilizált Szolnoki Munkás újságokkal – Kiss Kovács Gyula (1922-1984) Munkácsy-díjas, Érdemes Művész egyetlen szolnoki munkája. Az alkotó nevéhez az ötvenes évek elejétől haláláig közel félszáz, magyarországi köztéri szobor köthető. Közülük talán a legismertebb a Szeghalmon található Kubikus emlékmű. Persze ő is számtalan felszabadulási szobrot és munkásmozgalmi alakot készített (többségüket mára el is bontották), miközben történelmi hősök (Dózsa, Hunyadi) és több kedves figurák (kiskatona, macik) is kikerült a kezei közül. Érdekes lenne megtudni, hogy annak idején miért éppen ő kapta ezt a megbízást.
