2025.08.27. (szerda)

Rétes, haverok, Lóci

Rétes, haverok, Lóci

Dátum:

Hétre értem haza, de negyed nyolckor már a Maláta téren voltunk. A tizedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál első estéjének mérlege négy kiváló koncert, számtalan régen látott ismerős- köztük olyan, akivel negyedszázad után beszéltünk - és olyan rétes, amit eddig nem tudtam megfogalmazni.

Immár hagyomány, hogy a Tiszavirág Fesztivál – legalábbis számomra – a Tiszai hajósok terén, pontosabban a Maláta téren felállított színpadnál kezdődik, ahol a Szolnoki Bartók Béla Zeneiskola valamelyik formációja nyitja az eseményt. Nem csalódtam a tavaly óta sokat fejlődött ifjú ütősökben. Azt persze nem tudom, hogy ezt a „nyitást” valamiféle gesztusnak szánják-e Kovács Ákosék, a magam részéről azonban annak tekintem. Mert ez gesztus a városnak, és főleg gesztus a jövő zenészeinek, akik pár év múlva talán már saját jogon is színpadra állhatnak itt.

Persze bevallom, hogy nem nézhettem végig az utánpótlás koncertjét, mert elsodort és beszippantott a fesztivál. Egyrészt mert nem akartam lemaradni más koncertekről, másrészt a vacsorámat a park fái alatt akartam elfogyasztani, harmadrészt pedig mindenütt régen látott ismerősök jöttek szembe.

A tízedik Szolnoki Tiszavirág Fesztivál első napja zeneileg nekem nagyon bejött. Az ütősök után ugyanis Lóci játszikat néztem és hallgattam a Pálinkaland zseniális, lakókocsiból átalakított színpadán. A Petőfi TV-ben is többször feltűnő és a Cseh Tamás Program által is méltán támogatott fiatalember remek választás volt. Karakteres szövegeivel, agyament összekötőivel és szórakoztató zenéjével remélem, még sokra viszi. Amit talán az is megelőlegez, hogy a koncert végén komoly érdeklődés mutatkozott az első, természetesen dedikált CD-jére.

Lóci után nálam Palya Bea következett, akit élőben még soha nem láttam, és tényleg meglepett. Úgy éreztem, szétfeszíti a színpadot. Valami elképesztő energiákat mozgatott meg. A népes közönség – akik között lényegében mozdulni sem lehetett a színház sarkánál – láthatóam imádta. A zenei bolyongást a belga Jaune Toujours koncertjével zártam. Azt hiszem, ha gyorsan kellene néhány okot mondanom, miért is szeretem ezt a fesztivált, benne lenne, hogy azért, mert számomra ismeretlen, de azonnal megszerethető zenekarokat hoz Európából Szolnokra.

Természetesen nemcsak mannával él a földi halandó. Igen, túl vagyok az első mustár-kenyér-sültkolbász összeállításon, de most mégsem erről akarok írni. Hanem a rétesről, amit a Borházak utcájának pavilonjai között, a gimi előtt helyben nyújtanak, töltenek, sütnek és árulnak. Lehet, hogy illett volna már találkoznom az alkotókkal, én mégis most fedeztem fel ezt a csodát, holott évek óta vágyok arra, hogy igazi rétest ehessek. Amit eddig nem tudtam körülírni, és most is csak azt tudom mondani, hogy számomra a rétes az, amit ott csinálnak. Nagyon nehéz volt megállnom, hogy este tízkor ne vegyek még néhány adagot, mert az a mákos-szilvás meg barackos-túrós mesébe illő.

Ám lehet, hogy mindezek semmit sem érnének a fesztivál közönsége nélkül. Akik között régen látott ismerősök éppúgy felbukkantak, mint naponta más helyzetben látott arcok, vagy éppen olyanok, akikkel hetek-hónapok óta jó lenne már szót váltani, de nem sikerült. Mert nem volt ok és alkalom. De most újra van. Remélem, ma este is találkozunk.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Arc nélkül, nem arctalanul

A Jókai utca elején működik a város egyetlen magángalériája, ahol ezekben a napokban nagyjából százötven műtárgy tekinthető meg. Köztük Fazakas-Koszta Tibor tizenhárom különleges festménye. A galéria tulajdonosát hallgatva úgy tűnik: ez nemcsak üzlet, hanem misszió is.

Képcsarnok: Veteránok Szolnokon

Nyolcadik alkalommal rendezték meg a régi járművek szolnoki szerelmesei immár szokásos túrájukat és találkozójukat. Május utolsó vasárnapján a Tiszai hajósok terén lehetett gyönyörködni az 1911 és 1988 között gyártott kettő- és négykerekűekben. Képek a kiállításról, ahol mindenkit más hozott lázba.

Gézára várva

Nem kell sok minden egy kellemes színházi estéhez. Szolnokon sem. Olykor elég egy jól megcsavart és megírt történet. Két remek színésznővel, akiket értő kezek vezetnek a színen. Mindez a Szín-Mű-Helyben azzal jár, hogy bár hetvenen ülünk a nézőtéren, de mintha csak hárman lennénk.

Kismesterek nagy képei

Van még szabad falfelület a városban, megörökítendő szolnoki épület is bőven akad, miként portréból is lehetne továbbiakat festeni. Azt hiszem, nemcsak nekem jut ez eszembe a Magiszter iskola diákjai és tanárai által, a Tisza-parti sétány mellvédjének folyó felőli oldalára festett képei láttán.