A Szolnokon élő Sándor a Cegléden lakó Ferencnek, a sógorának egy 1913 januárjában feladott képeslapon írta le, honnan és mikor érkező vonatnál találkoznak. A Wachs Pál kiadásában megjelent, korábbi szolnoki képekből összeállított anzikszra írt szöveg nem más, mint egy korabeli SMS.
A feltételezésem szerint az 1913-ban Szolnokon élő Sándor tanult ember lehetett. Ezt abból gondolom, hogy az általa feladott képeslap hátoldalán ránk maradt kézírása tiszta és átlátható, száztíz évvel később is elolvasható. Tehát biztosan tanult az iskolában szépírást. A mából nézve talán nem is értjük, hogy a bárki más által olvasható kézírásnak micsoda jelentősége volt akkor, amikor még nem gépekkel vetették papírra az emberek az üzeneteiket. Gondoljunk bele, milyen kalamajkát okozhatott egy olvashatatlan üzletikönyv, megrendelő, gyártási leírás, perirat vagy hivatali határozat! A régi képeslapok hátuljára ránézve ezért a kézírás azonnal elárulja, hogy az anziksz küldője iskolázott volt vagy sem.
A Szolnokon élő Sándor 1913 januárjában a Cegléden élő Bálind Ferencnek küldött gyönyörű írással egy rövid üzenetet. Akkor, amikor Czeglédet és a Ferenczet is még cz-vel írták. A megszólításból tudható, hogy Sándor és Ferenc a feleségeik révén voltak rokonok. Sándor arról tudósítja a Cegléden élő sógorát, hogy folyó hó 14-én – azaz 1913. január 14-én – szerdán, a szolnoki vasútállomáson várja. Azt is megtudjuk a sógornak írt lapról, hogy Ferencnek a 11 óra 5 perckor Ceglédről induló szegedi vonattal kellett Szolnokra érkeznie, ami a menetrend szerint 11 óra 50 perckor futhatott be az állomásra. Az azonban már nem világos, hogy a 12 óra 15 perckor Hatvanba tovább induló vonatra majd ketten terveztek felszállni, avagy csak az állomáson akartak 25 percre összefutni. Rövid, lényegretörő üzenet, amit ma egy okostelefonnal bonyolítanánk le, és nem is maradna belőle semmi az utókorra.
A két sógor 110 éves üzenetváltásának köszönhetően nemcsak Sándor gyönyörű kézírása maradt ránk, de egy viszonylag ritka Wachs Pál képeslap is. Wachs Pálról – Kis Krisztián Bálint helytörténésznek köszönhetően – tudható, hogy 1893-tól egészen 1944-ig volt Szolnokon nyomdája, sőt a két világháború között könyvkötészete és irodai felszereléseket árusító üzlete is. Nem kétséges, hogy nyomdatulajdonosként korán bekapcsolódhatott a helyi képeslapok megjelentetésébe, bár a fellelhető lapjai alapján úgy tűnik, nem ezt tekintette a legfontosabb üzletének. És bár Szabó Barna – a két világháború közötti helyi újságíró szerint – Wachs Pálnak három szenvedélye volt „az üzlet, az újság és a sakk”, a mellékelt képeslap nem éppen válhatott nyomdája reklámjává. Annak ellenére, hogy az első világháború előtt jelent meg legalább két évvel, papírjában és festékében is a hadigazdaság minőségére emlékeztet. Érthetetlen, hogy miért.
Még szerencse, hogy az „Üdvözlet Szolnokról” feliratú, három képes összeállítás valamennyi fotója önálló képeslapként is ismert. Bal szélen a református templom látható a mai Tisza-park felől megörökítve. Középre, a fotózáskor még alig tízéves zsinagóga képe került a mai Szapáry és Sóház utca találkozásától fotózva, megőrizve a templom egykori kerítésének emlékét is. A jobb oldali képen pedig az akkor már több mint másfél évszázados belvárosi templom látható a mai Szentháromság tér végéből fotózva.
Wachs Pál kiadvány – egyszerűen nem lehet rá mást mondani – annyira „igénytelen” és „minimalista költségű”, hogy még csak nem is az eredeti fotókat használta, hanem a már felirattal ellátott korábbi képeslapokat. Az azonban elvitathatatlan tény, hogy a három templom egy képeslapra szerkesztésével Szolnok egykori befogadó és toleráns voltát is óhatatlanul „szétszórta” a világban.
