Nem túl erős jogi ismereteim szerint minden ingatlan pontosan körülhatárolható, azaz valamennyi talpalatnyi területről meg lehet mondani, kinek a tulajdona. Függetlenül attól, hogy a tulajdonos magánszemély, cég, önkormányzat vagy éppen az állam. Ezt ugye mi, magyarok azért tartjuk roppant fontosnak, mert nagyon tudjuk, hogy a saját tulajdonával mindenki maga rendelkezik, azaz ott jogokat gyakorolhat. Az talán már kevésbé szokott bennünket érdekelni, hogy a tulajdonnal nemcsak jogok, de kötelességek is járnak. Amit leginkább akkor szoktunk elfelejteni, ha az adott tulajdon nem a mindennapunk része, hanem mondjuk köztulajdon vagy netán csak befektetés. Mert az otthona környékét a többség általában rendben tartja, de annak ajtaján vagy kapuján túli területekkel, meg a nem naponta használt ingatlanokkal már vannak gondok.
Nemcsak a tavasz beköszöntével eszméltem rá, hogy tipikus problémás terület – főleg a belvárosban – az épületek utcafrontjai és az utak közötti kisebb-nagyobb részek. A járdákon elmélkedtem már néhányszor, azokkal most nem foglalkoznék. Jogosnak tartom ugyanis, hogy a házak előtti járda – bár tulajdonjogilag nem tartoznak a házhoz – építése, karban- és tisztántartása a ház gazdáinak a dolga. Még akkor is, ha a ház lakatlan, avagy már csak a helye van meg.
A házfalak – olykor a járdák – és az utak közötti területek viszont sokszor olyanok, mintha senki földjei lennének. Ami azért lehet szembetűnő, mert Szolnok építészeti adottságainak köszönhetően nem a szűk utcák a jellemzők a városra. Szinte alig van olyan utca, ahol legalább egy ásónyomnyi terület nem ékelődne a járda és az út közé. És eddig azt gondoltam, nagy szerencsénkre, ezek a kis területek általában nincsenek lebetonozva, mint tőlünk Nyugatabbra, ahol sokszor emiatt tűnnek rendezettebbeknek a közterületek. Nálunk fű, fa, bokor, virág kerül, vagy inkább kerülhetne ezekre a számomra bizonytalan tulajdonjogú kis földdarabokra.
Látom, hogy sok ház tulajdonosa valamennyire a magáénak érzi ezeket a területeket. A többség igyekszik legalább karbantartani, azaz fát ültet, olykor füvet nyír, néha összeszedi a szemetet. Az elszántabbak virágágyásban, sövényben, díszcserjékben is gondolkodnak, és mintha kerítésen belüli kert lenne, úgy ápolják. És mindezt a közintézményekre is ki tudom terjeszteni, ahogy az elhanyagolást, a teljes nemtörődömséget is.
Amit valahol meg is tudok érteni. Mert egy pár négyzetméteres terület még mindenkinek belefér. De amikor már hobbitelek méretű területről, vagy látható alternatív parkolókról, netán dohányzó helyről van szó, akkor elhiszem, hogy néhányan gondolkodóba esnek. Főleg így a helyi adó befizetésének idején. Meg, amikor azt tapasztalják, hogy az adott területre helypénzért lehet bármit lepakolni, különben jön a büntetés. Elkötelezett híve vagyok annak, hogy ne csak várjunk a közöstől, de tegyünk is érte valamit, ugyanakkor vannak bizonyos határok. Ez esetben még négyzetméterben mérhetőek is.
(A felhasznált fotók az elmúlt egy évben készültek a városban.)
