Miként azt a Szolnokról 1960-ban készült légifelvétel, és egy sokszor bemutatott, maximum két évvel később született színes képeslap (ez került a címlapra – a szerk.) is mutatja, a város főterének középső, publikus része meglehetősen üresen futott neki az új évtizednek. A hatvanas évek elejére rég eltűnt a keleti oldalról a Szentháromság-szobor és az artézi kút, sőt – e két felvétel készítése közötti időben – a nyugati oldalról a 68-as obeliszket is eltávolították. Van tehát néhány hónap, amikor tulajdonképpen „semmi” sincs a téren, csak szabályos ágyásokban gyep, majd talán egy évvel később már virágok és néhány alacsony facsemete. Meg persze azok a korabeli, modern közvilágítási lámpák, amelyeknél magas póznákra, hat világítótestet szereltek, amitől az árnyékuk úgy nézett ki, mint egy szélmalom.
A téglalap alakú, hosszúkás tér arculatában a legnagyobb fordulatot az 1963. április 30-án leleplezett Munkásmozgalmi emlékmű hozta. Kovács Ferenc férfialakja 1990. május 21-ig volt a helyén. A szobor talapzatának kialakítása – miként egy korábbi képeslap igazolja – már valamikor 1961-ben vagy 1962-ben megtörtént. Magát az alkotást, illetve a mellette lévő három, tetejükön csillagos zászlótartókat viszont csak a teret, ugyancsak évtizedeken keresztül meghatározó szökőkutak kialakítása után tették a helyére. Az itt látható fotón – Pap Béla tulajdona – az építkezés utolsó simításait látjuk, amikor a szobor, bár még becsomagolva, de már a helyén volt.
A tér hatvanas évek elején kialakított elrendezését, illetve az északkeleti oldalát ábrázolja a fenti színes képeslap. Ezen Szolnok szocialista főterének két, nemcsak a hatvanas éveket meghatározó jellegzetessége is felbukkan. Az egyik az 1-es számú irodaház tetején lévő Országos Takarékpénztár zöld neonreklámja, ami 1964-ben már biztos, hogy a helyén volt. A másik, a mai Verseghy könyvtár tetején álló lőtorony, ami szerintem az ötvenes évek végén kerülhetett az épület tetejére, amikor néhány évre a városi és megyei pártbizottság, illetve a Munkásőrség helyi szervezetei költöztek a tömbbe. A lőtorony egészen a kilencvenes évekig a helyén volt, az ezen a képeslapon látható, ugyancsak neonreklám csillagra viszont a nyolcvanas évekből már nem emlékezem.
A tér szocialista nagyváros jellegűvé tételének fontos mozzanatai voltak a régi épületek közé felhúzott új tömbök. Ezek közül az első a sorban a Magyar utcát lezáró 77 lakásos társasház volt, ami a Kossuth tér 7. és 8. illetve a Gorove/Kossuth utca 14. számú telkekre épült. Az eredetileg csak négyemeletes, lapostetős házat a Megyei Tanács Tervezővállalata álmodta meg, és 1961-62-ben készült el. Ezzel nagyjából egyidős a Kossuth tér 5. és 6. valamint a Hubay Ferenc út 1. számú telkekre épített – azaz a mai Múzeum mellett álló – háromemeletes társasház, aminek a földszintjén a legendás Múzeum étterem működött. E két épület kapcsán feltétlenül érdemes megjegyezni, hogy miközben a második világháborútól talán az ötvenes évek végéig inkább a tér kereskedelmi funkcióinak a visszaszorítása volt a jellemző, a hatvanas években egyértelműen az „élettel” való megtöltés került előtérbe. Talán még sokan emlékeznek arra is, hogy a Múzeum étterem, illetve a Magyar utca elején lévő Árkád presszó – ez pár évvel fiatalabb, mint a hozzá kapcsolódó társasház – a szolnoki könnyűzenei élet „fellegvárai” voltak ebben az időben.
Ugyancsak a hatvanas évek első felében épült a Kossuth tér 10-es számú telkén álló – a valóságban inkább a Táncsics és a Szigligeti utcák elejét elfoglaló – „lordok háza”, amiben elsősorban a Magyar Néphadsereg hivatásos állományú tagjai kaptak lakásokat. Itt is érdemes megemlíteni, hogy eredetileg ez is lapostetős volt, illetve a homlokzata és a földszintje tejesen másként nézett ki, mint ma. Bevallom, ha választani lehetne, akkor ennek és a Magyar utca elején lévő ház esetében is visszakérném az eredeti külsőt, mert amit a rendszerváltás után műveltek velük – és ezzel együtt Szolnok főterével – az egyszerűen vállalhatatlan.
A tér utolsó új háza – mielőtt felsikítanának ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, várják meg a következő képet és bekezdést – a mai múzeum és könyvtár közé, a 3-as számú telekre épített társasház. Ennek érdekessége, hogy nem földszintes házak helyére, hanem az emeletes, a XIX. század végén elkészült takarékpénztár helyére húzták fel. Ennek az új társasháznak a földszintjén is üzlethelyiségeket alakítottak ki, így először a környékbeli téeszek kínálatára építő zöldséges, illetve az állami fodrászat férfi és női műhelye működött ott. Mindezek mellett erről a házról érdemes azt is megjegyezni, hogy Szolnokon itt melegítette a szobákat először vezetékes földgáz, de ez már a következő évtized történése.
A mai Kossuth tér – ha nem is helyrajzilag – jóval nagyobb, mint a hatvanas években volt. Nyugati végéről ugyanis az évtized végén elbontották a Steiner-féle házat, aminek a földszintjén ruhabolt, élelmiszerbolt és hentesüzlet is működött. Így lett a Kossuth tér része a színéről „fradi” háznak nevezett, a valóságban a Kossuth út páratlan oldalán álló társasház, aminek a földszintjén átadása óta a színház jegypénztára üzemel. Illetve majd ezért „kerül” a térre a társadalombiztosító Hubay utcát lezáró tömbje, ami csak 1975-ben készült el, tehát tágan értelmezve Szolnok főterét, valóban ez a legfiatalabb épülete.
Ha már e képzeletbeli séta első jelenetében egy pótkocsis Ikarusz jön szembe velünk, fejezzük be a hatvanas években tett sétánkat egy olyan fotóval – köszönhetően a Régi képek Magyarországról gyűjteménynek -, amelyen minimum fél évtizeddel később, egy hasonló szerelvény vág át a Kossuth téren, a Baross utca irányába. Ezen a képen még a helyén van a Steiner-ház, de mögötte már kikandikál a kész „fradi-ház”, és természetesen a Múzeum étterem épülete is áll. Ezen a képen alig látszik – és általában nem is nagyon örökítették meg -, de a hatvanas években a Steiner-féle ház előtt volt még egy kisebb épület. Az a bizonyos nyilvános vécével kombinált buszváró, ami a következő évtizedet már nem élte meg. Úgyhogy innen folytatjuk.
(Nyári ismétlés: ez az írás 2020. május 7-én jelent meg először.)
