Az egykori Nemzeti szálló Szapáry utcai főbejárata fölött lassan 125 éve lehet a helyén az a kovácsoltvasból és drótüvegből – ez utóbbi minden bizonnyal későbbi – készült féltető, ami az épületbe érkezőket és a távozókat védte. Leginkább az esőtől. Hogy a szállóval egyidős szerkezetről lehet szó, azt egyrészt a kidolgozottsága, másrészt az épület homlokzatán még látható, a beruházó Fodor Dánielre utaló F-betűkkel való hasonlósága, illetve az előző századfordulóról származó képeslapok bizonyítják. Így talán túlzás, de jól hangzik, hogy ez lehet Szolnok legrégebbi, ugyanazon a helyen, változatlan formában létező, soha el nem távolított épületdísze. Amin ugyanilyen túlzásba esve azért csodálkozhatunk is. Szolnok és maga az épület története, a szolnoki épített örökség sorsa ismeretében ez kisebbfajta csoda.
Gondoljunk bele, mi mindent láthatott már ez a tető! Szolnok aranykorában készítették, azaz az Osztrák-Magyar Monarchiában, Ferenc József magyar király és osztrák császár idejében. Helyén volt az előző századfordulón, az első világháború kitörésekor, és minden bizonnyal beszélgettek alatta IV. Károly trónra lépéséről is. Hogy aztán szemtanúja legyen a háború elvesztésének, a forradalmaknak, a vörös-, aztán meg a fehérterrornak, sőt a román megszállásnak is. Még alig volt 25 éves, amikor a minden bizonnyal alatta többször álló Horthy lett az önállóvá vált Magyar Királyság kormányzója. Majd jött a második világháború, a hetvenöt évvel ezelőtti bombázások, a környéken elő zsidókat pusztulásba hajtó nácik, aztán az őket váltó Vörös Hadsereg, hogy szűk egy év alatt romba dőljön az a Szolnok, amit Fodor Daniék kezdtek építeni.
Aztán állami tulajdon lett az a kovácsoltvas féltető is, ami alatt jöttek-mentek szovjet katonák, majd népi rendőrök, majd pár évig ismét, leginkább szállóvendégeket védett. Közben persze más név került az utcatáblára, és pár évvel azután, hogy körút lett az útból, már „irodaházba” vezetett a főbejárat. Csak, ha az első száz évéről tudnak mesélni az a vas, akkor is elmondhatná, hogy túlélt nagyjából kilenc rendszert, két királyt, két háborút, minimum két forradalmat, több mint ötven miniszterelnököt, de városvezető is sétálhatott alatta legalább két tucat.
Rendszerek, emberek változtak, de ez a szerkezet mindent túlélt. A régi épületek elbontását, a hungarocellel való beborításokat, a magas szinten támogatott színesfém tolvajok garázdálkodását, a butaságot, a nemtörődömséget, a se múltat, se értékeket nem tisztelő pitiáner haszonlesést. Szolnokon, ahol ezekből se volt, és most sincs hiány. És, ha már jövőre mohával és madárürülékkel betemetve is, de a 125. születésnapját ünnepelheti, akkor talán van remény arra, hogy mi, akik most szolnokiak vagyunk, már emlékek se nagyon leszünk, amikor az a féltető még mindig ott lesz a Szapáry utcán. Hátha!
Persze, tehetnénk is érte. Bár néha úgy tűnik, az a legjobb, ha észre se vesszük, milyen kincsek vesznek bennünket körül. Mert akkor biztonságban vannak. Szóval, aki már látta, aki ismeri azt a kovácsoltvas féltetőt, el ne árulja, hol kell felnézni, a szemellenző mögül kicsit kikukucskálni ebben a városban!
