2025.08.27. (szerda)

Sóvárgó lélek a Zagyva-parton

Sóvárgó lélek a Zagyva-parton

Dátum:

Szolnoknak nem sikerült Lajos szívébe lopnia magát, akinek valamilyen oknál fogva 28 napot kellett városunkban töltenie. Ám már a hatodik napon megállapította a szolnokiakról, hogy hidegek és fagyosak. A Csontos Milka úrleánynak választott képeslapon sem a legjobb arcát mutathatja a város.

Szolnoknak nem sikerült Lajos szívébe lopnia magát, akinek valamilyen oknál fogva 28 napot kellett városunkban töltenie. Ám már a hatodik napon megállapította a szolnokiakról, hogy hidegek és fagyosak. A Csontos Milka úrleánynak választott képeslapon sem a legjobb arcát mutathatja a város.

Az egyébként ferdén nyomtatott képeslapra került szöveg nélkül nem mondanám meg elsőre, hogy ehhez az 1913-ban, Budapesten kiadott anzikszhoz használt fotó Szolnokon készült. Hacsak nem akad korábban a kezembe Kaposvári Gyula Szolnok képekben című, 1984-ben megjelent könyve, amiben ugyancsak megtalálható ez a felvétel. Ráadásul kísérőszövege nemcsak alátámasztja a korabeli kiadó helymeghatározását, de még a felvételen látható kémény funkciójára is magyarázattal szolgál. Tehát két forrás is egyértelműen alátámasztja – a fővárosi kiadó felirata és a Damjanich Múzeum néhai igazgatója -, hogy bizony ez a kép Szolnokon készült, és a Zagyva-partot ábrázolja. (Kaposvári szerint a kémény a tabáni Alcser-féle kékfestő műhelyhez tartozott.)

A magam részéről mindehhez egy dolgot tennék hozzá. A képen látható házak kertvégei, vagyis nem a folyó felöli bejáratuk szerintem valahol a mai Pólya Tibor utca helyén lehettek. Mégpedig azért, mert bő száz évvel ezelőtt, amikor a fényképezőkhöz használható optikák zoomolási képessége még igencsak gyerekcipőben járt, egy, a Zagyvát ennyire felülről és magasról mutató képet csak a torkolathoz közeli hídról lehetett elkészíteni. Ami akkoriban még fából volt ácsolva, de nagyjából a mai Nyáry Lőrinc-híd helyén állt. Ebből pedig az is következik, hogy a felvétel előterében látható házak, az egykori Festő utca – Kaposvári Gyulát ez az utcanév is igazolja – 7-13. számú telkein álltak.

Feltehető a kérdés, hogy miközben az előző évszázad első évtizedében már szinte teljesen kiépült a Szabadság tér, a Gorove utca, a Kossuth tér, a Szapáry út, sőt álltak a Tisza-parti templomaink, ha pedig nem sokkal a postázás előtt fotografálták a felvételt, akkor már vasból és betonból épített Tisza-hidunk is volt, miért volt annyira érdekes, hogy fotó készüljön a Zagyva-partról, sőt képeslapon is megjelenjen? Erre egyetlen magyarázatot tudok kitalálni. Ugyanazért, amikért a Szolnoki Művésztelep festőit vonzotta a Tabán romantikája. Volt valami varázsa ennek a folyó menti, városszéli településrésznek. Amiről a korabeli képeslapkiadó – szinte egyedüliként – azt gondolhatta, talán a festményeknél olcsóbb és modernebb technikával megörökítve is eladható.

Fűzy Lajos (ha jól olvasom ki az aláírást) 1913 őszén vett is egyet ebből a fővárosi kiadású szolnoki képeslapból. Hogy szándékosan választotta Szolnok falusi arcát vagy sem, csak találgatni lehet. Az mindenesetre tény, hogy a tiszakűrti kötődésű fiatalember nem zárta szívébe a várost. Rövid üzenetében a következőket írja Csontos Milka úrleánynak: „A gyöngyélet nehezen múló pauzáiban sóvárgó lélekkel gondolok a mi kedves kis községünkre. Szolnokon nem esik jól semmi, oly hidegek, fagyosak itt az emberek. Még a 28-ból 22 van hátra! Sohasem telik el.” Ma már tudjuk: eltelt. Hogy mi, azt persze megint csak találgatni lehet. Szerintem valami katonai kiképzés céljából kellett egy hónapra Szolnokra „költöznie” a fiatalembernek, aki talán nemcsak a kis községére, de az ott lakó úrleányra is epekedve gondolhatott a távolból.

És talán ügyet sem vetett arra a kilenc emberre, akik a Zagyva partján, a fotóshoz közelebb eső ház árnyékában láthatóak. Ha jól veszem ki, hatan egy hosszú fatörzsön ülve néznek a fotós felé, előttük egészen a víz szélén egy férfi áll csípőre tett kézzel, míg szinte a folyóban két nő látható. Mit csináltak? Kik lehettek ők? A kéményes házhoz kellett tartozniuk, hiszen csak az udvarról a vízig vezető lépcsőn juthattak oda. Lehet, hogy a kékfestő műhely munkásai tartottak pihenőt a fotózás pillanatában? Rejtély marad, miként az is, hogy a Zagyva partján, magas alapokon álló házak miként vészelhették át a nagy árvizeket. Meddig bírta egy-egy ilyen szolnoki ház, ha évente egyszer-kétszer akár az ablakáig is felért a víz?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Új évre betongyár

A Beton- és Vasbetonipari Művek (BVM) döntéshozói 1976-ban úgy gondolták, hogy a következő évi kártyanaptárjukra, a tíz üzemük közül, a szolnoki gyár látképét tetetik. Kiadványuk így bekerült a viszonylag kevés olyan szolnoki kártyanaptár közé, amely valamiféle helyi "tájképet" őriz.

Szolnok főtere 1968-72 között

A szolnoki Kossuth tér és a Táncsics utca sarkán álló társasház első vagy második emeleti erkélyéről készíthette ezt a felvételt Tulok Ferenc valamikor 1968 és 1972 tavasza között. A zászlókból ítélve május elseje környékén, az árnyékok alapján délelőtt 10-11 óra körül. Mindent megindokolok.

Így közlekedtek

Szolnok közlekedik, anno: 1960. Akár ezt a címet is adhatnánk ennek a Fortepan.hu-n talált régi fotónak. Buszok érkeznek a Kossuth térre, ahol azért még a lócitrom is ott díszeleg az úton, a fekete fiáker mögött.

Az aranykor utolsó pillantása

Szolnok reménybeli korzójának elején ácsorgó gyerekek talán 5-6 évesek lehettek, amikor rákerültek erre az 1912 és 1914 között készült fotóra, amiből a nagy háború második évében Gerő Ignác jelentetett meg képeslapot. Ezt a példányt már Trianon után küldte Blanka Szolnokról Csongrádra.