– Szabadúszó, társulati tag vagy a Szigligeti társulatával sokat játszó szabadúszó?

– Az utóbbi. Ebben az évadban eddig az Üvegcipőben láthatott a szolnoki közönség, most pedig a Kalandot próbálom. Február elején rendezni is fogok, hiszen felkérést kaptam a Micimackóra. Utána pedig a Jézus Krisztus Szupersztárban nemcsak Pilátus leszek, de a darab koreográfiáját is készítem.

– A Kaland csábító orvosával mennyire tud azonosulni?

– Ez egy fantasztikus darab, amiben nagyon jó szerepre kértek fel. Nem akarom lelőni a poént, de azt hiszem, a Kalandban mindenkinek igaza van, miközben mindenki szánalomra méltó is. Valóban a csábító orvost játszom, de mivel számtalan csavar van a történetben, egyáltalán nem olyan a figura, mint elsőre gondolnánk. Amikor megkaptam, kicsit meg is ijedtem, hogy az Üvegcipő Császár Pálja után újra egy ilyen karaktert kell eljátszanom, de elolvasva Márai szövegét, kiderült, teljesen más figura.

– Mennyire Ön Dr. Zoltán?

– Kállai Feri bácsi mondta a főiskolán: attól, hogy Othellót játszunk, még nem kell gyilkosnak lennünk. Ugyanakkor a tisztességes színész mégis a saját életéből építkezik. Fiatalon sokszor nem értettem az édesapámat, aki szerintem a legnagyobb színész, hogy mit, miért csinál. Messze nem vagyok olyan tehetség, mint ő, de ma már az élet végletes helyzeteiben én is figyelem magam, mert minden pillanat jó lehet még valamelyik szerephez.

– Nem nyomasztja, hogy a nemzet színésze, a Kossuth-díjas Király Levente fiaként kell bizonyítania a színpadon?

– Fiatal színészként nyomasztott. Sok kollégám volt, akik nem színészgyerekként kerültek a pályára, és úgy tűnt, maguk választották a sorsukat. Engem meg az foglalkoztatott, hogy az apám miatt, vagy valóban magam miatt lettem színész. Aztán elkezdtem koreografálni, ami bebizonyította, hogy a színház a sorsom. Amióta ezt is csinálom, megnyugodtam, de természetesen nagyon büszke vagyok az édesapámra, akinél nagyobb színész senki nem lehet.

– Meg szokták egymást nézni?

– Persze, jön is a Kaland premierjére. Egy héttel később pedig mi megyünk Szegedre, ahol közel két év kihagyás után ismét játszik egy kétszemélyes darabban.

– Színész család tagjaként színész családba nősült, Haumann Petra a felesége. Sok szó esik otthon a színházról?

– Otthon nem vagyok színész. A szabadúszás egyetlen hátránya, hogy sokkal kevesebbet lehetek a fantasztikus párommal és a kislányommal, mintha csak Pesten játszanék. Éppen ezért otthon szerepet se tanulok addig, amíg ébren vannak. Persze, elmesélem, hogy mi volt a színházban, mi történt velem, de nem csak a színház körül forog az életünk.

– Dolgoztak már együtt?

– Gyulay Eszterrel közösen összeállítottak egy darabot Karinthyráda címmel, és felkértek, hogy legyek a rendező. Nagyon jó a szöveg, és egy nagyon jó színésznőt kellett kívülről nézve irányítanom, amiből jó előadás született.

– A Kaland premierje után kezdi rendezni Szolnokon a Micimackót. Ennek a megrendezésére felkérték, vagy az Ön ötlete volt Milne darabját rendezni?

– Nem vagyok egyelőre akkora rendező, hogy darabot is választhassak. Felkértek, aminek nagyon örülök. Nagyon fontosnak tartom ugyanis, hogy legyenek gyerekelőadások. Évekig játszottam a Vígszínházban a Padlásban, a Pesti Színházban a Dzsungel könyvében, Békéscsabán rendeztem a Hókirálynőt, és azt gondolom, a 15-20 évvel ezutáni közönséget most kell megfertőznünk. Éppen ezért nem önmegvalósítás lesz a szolnoki Micimackó, inkább a mű eredeti szellemiségét szeretném megmutatni. Mindeközben úgy szeretném színpadra állítani, hogy ne csak a gyerekek, de az őket kísérő felnőttek is élvezzék az előadást.

– És a Jézus Krisztus koreográfiájára hogy készül?

– Nem vagyok végzett koreográfus, de úgy alakult, hogy 1996 óta foglalkozom ezzel is. Nagyon sokat, már-már unásig hallgatom a zenét, és egyre többször látok magam előtt képeket, mozgásokat. Aztán a próbákon ezt megmutatom, és így összeáll az egész. Persze, ehhez kell egy jó asszisztens is, mint amilyen majd Kinczel József lesz Szolnokon.

– Valószínűleg több embernek ismerős a hangja, mint ahányan színpadon látták. Szeret szinkronizálni?

– Nemrég történt, hogy elmentünk egy barátunkkal az újra megnyílt Hadik Kávéházba, ahol a pincér furán nézett rám. Aztán odajött, és megkérdezte, hogy hallhatta a hangomat filmekben. Tény, hogy nagyon sokat szinkronizálok. Van, amikor ez csak a pénzről szól, van, amikor nagyon jó szórakozás, főleg, ha egy olyan csapat jön össze

– Szolnokon és a szinkronon kívül merre dolgozik még?

– Szerencsésnek mondhatom magam, mert rengeteg munkám van. Az Arany 10-ben megy a Kőszív című darab, amit tényleg szerelemből csinálunk, és a szolnokiaknak talán azért lehet érdekes, mert Tóth Jocó is játszik benne. Az egykori Szikra moziban egy alternatív darabban szerepelek, és ha sikerül egyeztetni, akkor Hernádi Judittal is játszom a Mindent magamról című darabban.

– És jövőre? Tudja már, hogy mit csinál szabadúszóként?

– A szabadúszásban az a jó, hogy az ember dönthet a sorsáról, azt vállal el, amit akar. Ha hívnak, és remélem, így lesz, akkor a következő évadban is játszom Szolnokon. Mert megszerettem a társulatot. Sőt még azt is mondom, hogy barátaim is lettek itt.

(A fotók a Szigligeti Színház honlapjáról származnak)