Jó lenne tudni, mikor került forgalomba Magyarországon az első, bármilyen üzlet vagy termék logójával ellátott nejlonszatyor. Mivel maga a találmány nem sokkal a második világháború előtt lett az ipar számára is vállalható, nálunk pedig csak a második ötéves terv idején (1960-65) határozták el a polietilén tömeges gyártását, feltételezhetjük, hogy ez első ilyen, magyar szatyor a hatvanas években készülhetett.
A magam részéről úgy tippelem, hogy a legvidámabb barakk kiépítésébe belekezdő Kádár-korhoz, a fogyasztás felpörgetéséhez, azaz ez első nagy áruházak megszületéséhez kapcsolódhat a megjelenésük. Mindebből pedig az is következhet, hogy Szolnokon is legkorábban a hatvanas évek végén kerülhettek a boltokba ezek a műanyagok. Tömegesen pedig a nagy márkák – Centrum, Skála, Domus – városi megjelenésével terjedhettek el a hetvenes években. Abban azonban egészen biztos vagyok, hogy az én gyerekkoromnak – mondjuk a hetvenes évek végétől – meghatározó termékei a színes, emblémás, műanyagtasakok.
Amelyek nemhogy egyszer használatosak, de szinte örök életűek voltak. A vásárláskor kapott egy-egy ilyen, a mainál jóval keményebb, vastagabb, tartósabb műanyagból készült szatyrokra úgy vigyáztunk, mint valami kincsre. És pakoltunk bele mindent utazásnál, kirándulásnál, iskolában, a végén pedig a kertben, a kamrában, legutolsó stádiumukban pedig a majd jó lest még valamire cuccok tárolásánál. Elnyűhetetlenek voltak. Míg mai utódaikat maximum kétszer használjuk, ezeket a „békebeli” darabokat éveken át, több tucatszor is elő lehetett venni. Az igazi újrahasznosítók pedig az utolsó utáni stádiumukban lábtörlőt varázsoltak belőlük. De akadtak gyűjtők is, akik úgy rakosgatták ezeket a reklámtermékeket, mint mások a kártyanaptárokat.
A jellegzetesen narancssárga, fekete emblémás Centrum-szatyor akár már a hatvanas években is felbukkanhatott Szolnokon. Bár inkább azt tippelném, hogy az új városközpontban, a Vízügyi székház és a Pártház közé épített Szolnoki Centrum Áruház megnyitásakor árasztotta el a várost. Volt belőle többfajta méretű, sőt alkalmai – például karácsonyi vagy nyári vásáros – kiadású. Mindenesetre csak módjával osztogatták az eladók, s nagy királynak számított, aki tudott szerezni egy tucat, még soha nem használtat belőlük.
A kicsit bonyolultabb grafikával, már két színnel – piros és kék – operáló skálás szatyrok szolnoki felbukkanása 1979-től, a Skála Tiszavidék Áruház megnyitásától valószínűsíthető. Akkortól ösztönözte a szolnokiakat is vásárlásra a Skála Kópé, akinek ugye a szíve mindig a vásárlóké volt. Hazavihető formában leginkább ezeken a műanyag szatyrokon, amelyekből annyiféle készült a Skála-lánc berkein belül, hogy szerintem ma sincs senki, aki fel tudná ezeket sorolni, netán bemutatni. Merthogy a vidéki Skáláknak éppúgy volt saját kiadásuk, miként a különböző akciós időszakoknak.
Talán nem túlzás azt gondolni, hogy a nagy láncok szolnoki megjelenésére és új reklámtermékeikre a szocialista keretek között is versenyre kényszerülő, helyi üzleteknek is reagálniuk kellett. Amit a mellékelt Ideál Kereskedelmi Vállalat (IKV) logós szatyor is bizonyít. Amikhez ráadásul jóval több helyen lehetett hozzájutni, mint a skálás vagy centrumos konkurensekéhez, hiszen számtalan IKV üzlet volt a városban. Amelyek ugyanezt a sárga alapon piros logós szatyrokat osztogatták, ha náluk vásároltunk cipőt, ruhát, porcelánt vagy éppen alkatrészt.
Bár környezetszennyező és a jövőt károsító termékekről van szó, nem tudom megtagadni őket. Mert lenyomatai egy kornak. És köszönöm, hogy a blogSzolnok egyik lelkes olvasója nekem adta ezt a kis gyűjteményt!
