Nem foglalkozunk vele, hogy a barnaszemű fodrászunkkal, pékünkkel, zöldségesünkkel eddig semmi bajunk nem volt. Törvény született arról, hogy a barnaszeműek mától alárendeltjei a többieknek, és kész. Amikor ilyen idióta törvényeket hoznak, mentsük az irhánkat!
Mi? Ja! Bocs. Nem a barnaszeműek a másodrendű városlakók holnaptól, hanem a zöldszeműek. Most mit csináljunk? Az a parancs, hogy holnaptól csak minden tízedik zöldszemű járhat velünk iskolába, és csak minden ötödik zöldszemű lehet ügyvéd, kereskedő, újságíró. Sőt, az a legbiztonságosabb, ha a zöldszeműek nem szanaszét laknak a városban, hanem összetereljük őket oda, ahol eddig is sokan laktak közülük. Jól körbekerítjük a telepet és nem baj, ha zsúfoltság lesz, elvégre a zöldszeműek másodrendű emberek, majd valahogy megoldják.
Ezt a kuplerájt! Hogy nem a zöldszeműeket kell elüldözni a lakásaikból holnapután? Végül is tényleg tudunk példát mondani a kékszeműek gaztetteire is. Vannak ugyan kétségeink amiatt, hogy a kékszeműek állítólagos gonosztettei és titkos szövetségei miatt államilag ellenőrzött módon ki kell-e őket rabolni, de hát a törvény az törvény. Minek a kékszeműeknek egy öltözet ruhán meg némi kis élelmiszeren kívül más? Fogják a motyóikat, és a magántulajdon legősibb szentségét félretéve a többit majd széthordjuk, szétosztjuk egymás között. Legfeljebb kicsit pironkodunk. És nehogy már azon akadjunk fenn, hogy istenként tisztelt olimpikonok és hősök is vannak közöttük? Az újság azt írta, hogy az ilyesmi csak propaganda, és a kékszemű olimpikon csak azért úszta meg a világrekordot, mert egy világméretű összeesküvés részeként az ő órájuk gyorsabban ketyeg.
Na, ne gyertek már megint azzal, hogy mégse a kékeket, hanem a barnaszeműeket vegyük elő! Most komolyan, a nyolcvan éves, mozgásképtelen öregembert is munkatáborba kell vinni? Összezavartok! A járni éppen csak megtanult, kétéves kis zöldszeműek utazzanak marhavagonokban valahová, mert a távolban valaki kimondta, hogy ez a nemzet érdeke? Vicceltek! Ha velük együtt a kékszeműeket is elhajtjuk a városból, akkor kik fogják a némán vonuló szerencsétleneket a város utcáin tétlenül bámulni?
Itt mindenkinek piros a szeme?
Kinek a dühtől, kinek azért, mert kisírta?
Csak barna-, zöld- és kékszeműek nincsenek. Mert vöröslő szemmel senki nem vette észre őket. Ilyen vörös szemekkel pedig nem lehet belenézni a barna-, zöld- és kékszemekbe lassan hetven év után sem. Pedig nagyon kellene! És nemcsak azért, mert tombolhatott egy ordas eszme.
Hanem, mert ha nem vigyázunk, bármikor jöhet egy végrehajtandó parancs, hogy holnaptól a barnaszeműek, a zöldszeműek, a kékszeműek, a dühtől vagy a sírástól vörös szeműek nem kívánatosak közöttünk. Mintha lenne ember és ember között különbség. Pedig nincs! És az ordas eszmékre sincs mentség! Sem a hülye viccekben, sem az összekacsintós utalgatásokban, sem a szalon-zöldszeműzésben, sem átvitt értelemben, sem nyíltan, sem otthon, sem az iskolában, sem az utcán, sem a parlamentben! Nincs, nincs, nincs!
És nemcsak április 16-án, amikor szégyenkezve kell arra emlékeznünk, hogy Szolnokon is volt gettó, sárgacsillag, a város utcáin a halálba induló vonathoz hajtott szolnokiak, és őket tétlenül bámuló szolnokiak. Mindennap el kell mondani, hogy nincs felsőbbrendű és alárendelt faj. Csak emberek vannak, akiknek lehet bármilyen a szemük színe (is)!
