(ÉV VÉGI ISMÉTLÉS: Ez a cikk 2018. szeptember 4-én jelent meg először.)
Ne gondoljanak világrengető dologra, inkább csak egy apró, hétköznapi bosszúságra. Tönkrement a porszívónk gégecsöve. Amin időnként még lehetett segíteni megfelelő mennyiségű szigetelőszalaggal, azonban amikor már a fej is megadta magát, pontosabban nem volt hajlandó a fém csövön maradni, be kellett látnom: így nem túl komfortos a takarítás. Mivel azonban magának a gépnek nem volt semmi baja, gondoltam, nem olyan nagy a probléma, veszek egy új csövet minden tartozékával együtt. Pláne, hogy az egyik legnagyobb háztartási gépeket forgalmazó áruház azt hirdeti: nála egymillió alkatrész kapható. Joggal feltételezhettem, hogy egy olyan porszívóhoz is, amit alig öt éve náluk vettem.
Tévedtem. A nagyjából négy különböző darabból álló „csőrendszer” egyes darabjait ugyan még árulták, de magát a hajlékony gégecsövet, aminek passzolnia kell a porszívóhoz is, már nem. Hogy miért, az nem derült ki, nincs és kész. De, hogy ne legyek szomorú, a kedves munkatárs megvigasztalt: amikor még volt, akkor az egész „csőrendszer” többe került, mint egy új porszívó. Tehát jobban járok, ha veszek egy új készüléket.
Mivel takarítani mégiscsak kell, mi egyebet tehettem? A pótalkatrészek árának a feléből vettem egy nagyjából ugyanolyan porszívót, mint az előző. Igaz, ennél az újnál már figyelt az Európai Unió, hogy a megfelelő teljesítménytartományban zúgjon a szerkezet, mert a hang vagy a nem tudom mi, zavarja a környezetet. Ami biztosan fontos és környezettudatos dolog. Még akkor is, ha közben az alig ötéves, ám környezetkárosító teljesítményű régi eszköz a pótolhatatlan csövek nélkül használhatatlanná vált.
Mivel porszívózás közben mindenféléken szoktam gondolkodni, legutóbb ezen a porszívócserén törtem a fejem.
Nem fogom megérteni, hogy miért is kell egy háztartási gépet öt év után leselejteznem, kidobnom, elektronikai hulladékká silányítanom? Gyerekkorom egyik legendás otthoni berendezése volt az a Braun márkájú elektromos kávédaráló, amit a szüleim még nászajándékba kaptak, és évtizedeken át darált kávét, cukrot, mákot a családnak. Arra is emlékszem, hogy gyerekkoromban áhítattal beszéltünk a svéd autóipar egyik remekéről, amit évtizedeken át hajtottak a kinti családok. Igaz, akkoriban egy tizenötéves Trabant is elpöfögött még. Most meg a még csak ötéves almás telefonomat kiröhögik, mert az már ósdi.
Nem fogom megérteni azt sem, hogy miért éri meg inkább újat eladni, mint egy használtat megjavítani, pótalkatrészekkel ellátni? Persze tudom, hogy a gyártók, meg a kereskedők és reklámipar minden leágazása az újdonságok minél gyakoribb értékesítésében érdekelt. Miközben minden szereplő nyomja a környezettudatos, Földünk óvása dumát. Csak éppen minden eladott új egy leselejtezett régit hulladékká tesz. Az új gépeket távolról kell szállítani, csomagoló anyag is kerül rájuk bőven, ami környezetszennyező és szeméttermelő, ugyanakkor ez az új mánia szépen megfojtotta a helyi mestereket, akik nemcsak javítottak helyben, de adóztak is.
Mégegyszer mondom: a pótalkatrész hiányában kidobott régi porszívót öt éve vettem. És nem tehettem mást. Gégecsövet és szívófejet nem tudok barkácsolni. Két porszívót nem tudok tárolni, ráadásul atomreaktort vagy pálinkafőzőt se tudok a régiből bütykölni. Egyszerűen nincs más lehetőségem, mint szemetelni, jó nagy ökológiai lábnyomot hagyni. Tudom, hogy a világ más részein meg éheznek, meg háború és elsivatagosodás van, tehát ez nem egy világrengető probléma. De gondoljunk bele, hogy ha minden magyar háztartásban ötévente ki kell dobni egy porszívót, akkor az mekkora szemétkupacot jelent! Aminek a felszámolását vagy időleges ártalmatlanítását is velem, az adózóval fogják megfizettetni. Hogy milyen bolygót hagyok az unokáimra, nem pontosan tudom, viszont biztosan lesz rajta pármillió értelmetlenül kidobott háztartási gép (is).
Nem vigasztal, hogy megoldott az e-hulladék leadása, feldolgozása, viszonylagos újrahasznosítása. Mert szerintem az igazi környezetvédelem az lenne, ha egy porszívó egy életen át szolgálna mindenféle pótalkatrészekkel. Mert akkor tized annyit dobnák ki belőle életemben a drágán fenntartott szemétdombokra. Lehet, hogy ez sokaknak rossz üzlet és kevesebb haszon lenne, de akkor legalább volna értelme beszélni a kölcsönkapott Földről. Amit ma eszünk ágában sincs visszaadni a jövőnek.
