Bödőcs Tibor számomra egy olyan klasszikus, akinek a történeteit sokadszor is végig tudom hallgatni. Tőle, „élőben”. Lassan bő másfél évtizedes poénjain is újra nevetni vagy gondolkodni tudok. Ha a szájából hangoznak el. Sőt, jobban belegondolva, azt is be kell ismernem, hogy úgy tudnak kikapcsolni és pihentetni a műsorai, mint a legjobb filmek, amiket újra és újra képes vagyok végignézni. És, amiknek a könyv változata a legtöbb esetben nem tud lekötni.
Bödőcs Tibor munkásságában teljesen hidegen hagy, hogy éppen kiknek szól be. Mert hitelesíti, hogy az örök búcsúszentlászlói kisember marad, aki mindig a pökhendi, hatalmon levőkön, meg az emberi gyarlóságon és hülyeségen nevet és nevettet. Mindezt tényleg olyan ütemérzékkel és szózsonglőrködéssel, amit senki nem tud utána csinálni, ami magasan kiemeli a pályatársai közül. Ráadásul rá kifejezetten igaz, hogy nála a beszéd olvasással, azaz elég komoly irodalmi alapozással indul. Aminek parádés bizonyítéka első könyv, az Addig se iszik, ami címe ellenére zseniális stílusparódiák sorozata, irodalmi utazás, olvasói gyönyörszerzés.
Ha nem akarnak csalódni, azt a könyvet vegyék és olvassák!
Merthogy a második, a Meg se kínáltak című kötet egy hatalmas tévedés. Regénynek nem nevezném. Novellafüzérnek talán. Irodalmi értékkel bíró munkának viszont semmi esetre sem. Egyszerűen azért, mert annál a bizonyos kocsmapultnál elhangzó monologizálás nem más, mint Bödős elmúlt másfél évtizedének zanzásított, kínnal-keservvel egy dramaturgiai szálra felfűzött, izzadságszagú ismétlése. Amiben így már nyoma sincs a szerző stand up-os nagyságát megteremtő ütemérzékének, ízességének, személyiségének. Egyszerűen az, ami a színpadon, közönség előtt működik, leírva, olvasói magányban unalmas, elcsépelt, olykor rettentően szánalmas.
Miért kellett ez? Tehetném fel az ál naiv kérdést. Ha nem tudnám, hogy azért, mert a Bödőcs Tibor név már egy nagyon jól csengő márka lett, amivel – kis túlzással – a hajsampontól az inkontinencia betétig bármit és mindent is el lehetne adni. (Remélem, megkímél a sors bennünket attól, hogy valami ilyesmi bekövetkezzen.) Könnyű pénznek, olcsó sikernek tűnt az előző, tényleg megérdemelten kiemelkedő könyv után egy újabbal próbálkozni. Amivel kapcsolatban egy pillanatig nem kételkednék a kasszánál mutatkozó eredményben. Még akkor is, ha hosszútávon ez olyan, mint a cigi. Akkor és ott jó, miközben minden szál egy szög a saját koporsónkba.
És még relativizálni is lehet a blamát. Mondjuk azzal, hogy más – egyébként jó nevű, és a nagy átlagból kiemelkedő – humoristáknak az irodalmi kaland még rosszabbul sikerült. Merthogy az általam ugyancsak tisztelt, és a másodvonal éllovasának tartott Kőhalmi Zoltán A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit című munkája… Keresem a szavakat. Az első fejezet után sírva tettem le. Pedig nagyon kevés olyan könyv van, amin, ha már belekezdtem, ne rágnám át magam. De ez nem ment. Ez a krimi maga a bűncselekmény, hogy a szerzőhöz illő blődségekkel jöjjek elő. Tehát van olyan könyv, amihez képest a Meg se kínáltak… De inkább hagyjuk! Ha tehetik, vegyenek jegyet egy Bödőcs kabaréra, és memóriájukban raktározzák, amiket mond. És főleg, ahogy mondja.
