Az „utcára visszük Szolnok történetét” szlogennel indult szabadtéri, helytörténeti kiállítás-sorozat első darabjai még 2019 nyarán kerültek fel az egykori Nerfeld-palota, a sokak emlékében Centrum-sarokként élő Árkád-ház oszlopaira. Aztán a „Hatvanas” tavalyi felújítása lehetővé tette a Kossuth utca alsó végének, a Cukorgyári bérháznak és magának a legendás ABC-nek az ilyen formán történő bemutatását, majd 2020 őszén a Tisza parkba került ki hat, a ligetes területről és a körülötte lévő épületekről mesélő, kétoldalas tábla. A képeslapokból, korabeli fotókból, térképekből és rajzokból összeállított Szolnok Múlt Tár sorozat negyedik „részét” a Tallinn városrészben, az egykori Tüdőkórház helyén kialakított Ormos Imre park bejáratához helyezhettük el idén nyáron.
A negyedik Szolnok Múl Tár a Zagyva, a debreceni vasútvonal, a Tisza és a néhai Pityó által határolt területről szól, azaz a korábbi kerületbeosztás szerint Szolnok I. kerületéről a vár nélkül. Aminek a ma Alcsiként emlegetett része már a törökök érkezése előtt is lakott volt, az Erdélyből a Tiszán érkező fát feldolgozó ácsok élhettek itt. Aztán a 18. század elejére elnéptelenedett, de száz évvel később már ismét fával foglalkozó emberek lakják, sőt 1820-ban a város az „Átsi faragóhelyet” árendába (kvázi bérbe) adta. A külterület igazán 1857-ben lett a város része, amikor elkészült a Debrecenig futó vasútvonal, ami 1966-ig a mai Bimbó út környékén haladt, kijelölve Szolnok keleti határát. Az első sínpár lefektetése után készült osztrák térképen már jól látható a mai Városmajor út nyoma, ami akkor a Zagyva bal partján lévő őrházhoz vihetett. A terület fellendüléséhez azonban az kellett, hogy 1880-ban (I.) Scheftsik István megvegye a kincstártól.
Az Ormos Imre park bejáratához kihelyezett tablók röviden a Scheftsik családdal is foglalkoznak, hiszen a terület megvásárlója (a város kétszeres polgármestere) mellett a malmokat működtető fia, illetve a Scheftsik-telepet majd a városnak eladó, főszolgabíró unoka is fontos nemcsak a kerület, de a város életében is. Ráadásul a nevükhöz fűződik Szolnok „villamosítása” is, aminek fő telephelye 1908 óta található ebben a városrészben. Ahová két évvel később a szolnoki vízhálózat szempontjából fontos műtárgyak is kerületek, így akár azt is mondhatnánk, hogy ez a városrész a helyi közműveknek is a bölcsője.
Bár a múlt század közepétől Zagyván túli városrészként emlegetett területet nyugodtan nevezhetjük a kórházak negyedének is. Az előző évszázadban ugyanis három kórház működött ezen a területen. Az 1941-ben katonai kórházként megnyílt, 1948-tól tüdőkórházként funkcionáló, 1981-ben a Hetényi kórház részéve lett, majd 2007-ben bezárt intézmény. A talán ennek a pótlására 1951-52-ben épített 10. számú honvédkórház, amit 1956. október 1-jén vett át a város, hogy aztán annak az évnek a végétől 1991-ig szovjet katonai kórház legyen. A harmadik pedig az 1967-ben átadott, és ma is működő MÁV kórház. Az Ormos Imre park a „tüdőkórház” tudományosan kialakított kertjének a területén jött létre, és vette fel annak tervezőjének a nevét, akiről ugyancsak szólnak az ott kihelyezetett tablók.
Miként a park bejáratánál, a kávézó falára kihelyezett táblák is utalnak rá, a városrészt nyugodtan nevezhetnénk a laktanyák negyedének is, hiszen egészen a kétezres évek elejéig Szolnokon a legtöbb katona ezen a területen állomásozott. A folyamat még a harmincas évek végén kezdődött, amikor a mai Városmajor úton egy 17 hektáros területen magyar laktanyát alakítottak ki, amihez pár évvel később csatlakozott a Mester utcai objektum, ami a honvédség bevonultató bázisa volt. A második világháború után azonban ezekből a Vörös hadsereg bázisai lettek, miként a honvédkórházból is, amiket egy negyedik, a Tisza partján lévő tárolóterület egészített ki. A Szolnok Múlt Tár negyedik része a szovjet hadsereg 47 éves magyarországi jelenlétét is igyekszik feleleveníteni.
Az Alcsi, a Tüdőkórház és a katonák mellett természetesen külön tablót kapott a Tallinn városrész is, ami a közhiedelemmel ellentétben soha sem volt hivatalosan Vosztok, csupán egyetlen utcáját hívták így. A Zagyván túli városrész építése az ötvenes években kezdődött, de igazi lendületet az 1958-ban átadott második közúti híd – ma Kaposvári-híd – adott a beruházásoknak, ami a hatvanas években pörgött fel. Oly annyira, hogy alig egy évtized alatt egy közel 5 ezer lakosú, saját iskolával, mozival, üzletekkel rendelkező, önálló városrész jött létre, ahol az első években a legtöbbször a járdák és a növények hiányára, a rendezetlenségre panaszkodtak a lakók. És, ahol Szolnok első, lakások céljára szolgáló magasháza, a 18 emeletes is felépült 1970-re, Lenin születésének 100. évfordulójára.
