2025.11.30. (vasárnap)

Szolnoki esküvők

Szolnoki esküvők

Dátum:

Az előző századfordulón készült az a fotó, amelyik a legrégebbi darabja a Házasság a XX. században című, a Tisza moziban látható kiállításnak. A JNSZ Megyei Esély Szociális Közalapítvány által összegyűjtött anyagról Kiss Márta igazgatóhelyettes, projektvezetővel beszélgettünk.

– Honnan az ötlet, hogy régi esküvői fotókat és relikviákat gyűjtsenek, és ezekből kiállítás legyen?

– Mindenki ezt kérdezi, pedig elég egyszerűen kezdődött. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Esély Szociális Közalapítvány egy 1990 óta létező szakmai szervezet, amely többek között a szociális területen, illetve a családokkal foglalkozó, esélyteremtéssel érintett társadalmi csoportokat képviselő szakemberekkel, civil szervezetekkel, intézményekkel áll szorosabb kapcsolatban, ugyanakkor képzőintézmény is és kutatásokat is végez. És persze vannak olyan projektjei, amikor közvetlenül szólítja meg a lakosságot a programjaival, például a Bálint nap környékén rendezett Házasság hetén. Kiállítást azonban eddig nem szerveztünk, de egy CLLD pályázat kapcsán felvetődött, hogy az alaptevékenységünket és a kultúrát ilyen formán összeköthetnénk. Így jött az ötlet, hogy gyűjtsünk össze, és mutassunk be esküvőkhöz kapcsolódó relikviákat, és ebből született az „Ász a nász!” – helyi közösségi kulturális programok a házasság jegyében című TOP-os pályázatunk egyik programeleme.

– Kiktől és miket próbáltak összegyűjteni?

– A felhívás szerint minden olyan relikviát igyekeztünk összegyűjteni, amelyek a házassághoz, az esküvőkhöz kapcsolódnak. Természetesen leginkább fotók kerültek elő, hiszen a többség az esküvői képeket őrzi meg. De kaptunk éttermi számlát, anyakönyvi kivonatokat és menükártyát is. A pályázat miatt elsősorban a szolnokiakra fókuszáltunk, de ahogy a kiállításon is észrevehető, ez a téma is jól mutatja Szolnok befogadó jellegét. Sok olyan esküvői fotót kaptunk ugyanis, ami még nem Szolnokon készült, de a tulajdonosaik vagy a leszármazottaik ma már itt élnek.

– Hogyan indult a gyűjtés?

– A klasszikus hirdetési csatornák mellett a szervezet és a kollégák kapcsolati hálóit igyekeztünk megmozgatni. Sokakat szólítottunk meg személyesen és e-mailben is. Igyekeztünk felkelteni az érdeklődést, mert sajnos nem túl sok idő állt rendelkezésünkre, augusztusban kezdtük a gyűjtést. Közben mi magunk is kedvet kaptunk a dologhoz, úgyhogy a közalapítványnál dolgozók családi relikviái is bekerültek az anyagba. A kiállításon látható esküvői ruhát például 54 évvel ezelőtt az anyukám viselte. Mindezek mellett megkerestük a Damjanich János Múzeumot és a Verseghy Ferenc Könyvtárat is, akiktől szintén kaptunk anyagokat a kiállításhoz.

– Mennyire tartoznak történetek a tárgyakhoz, a képekhez?

– Természetesen a legtöbb fotóhoz történet is van, amiket általában akkor meséltek el a tulajdonosaik, amikor behozták azokat nekünk. Ugyanakkor a személyes történeteken kívül is kirajzolódik például az esküvői ruha divat változása vagy éppen a fényképezési szokások fejlődése. Az elejétől kezdve azt szerettük volna, hogy a XX. század minden évtizedéből legyen fotónk, így az egész előző évszázadot átfoghassuk. Mivel a legrégebbi képünk 1900-ból való, és végül minden évtizedből lett fotónk, ez megvalósult.

– Van-e a kiállításnak valami szervező elve?

– Nem vagyunk kutatóintézet, nincs a kiállítás mögött tudományos munka sem, ezért nem kronológiai sorrendben szerepelnek a képek. Annyit tudtunk, hogy a fotókat egységes formában szeretnénk megmutatni, illetve senkinek sem veszélyeztetnénk a féltett emlékeit azzal, hogy eredetiben állítjuk ki, ezért mindent beszkenneltünk, kicsit retusáltunk, és úgy kerültek fel a tablókra. A kiállított házassági anyakönyvek is csak jó másolatok. Összességében ez a kiállítás egy pillanatfelvétel a szolnoki esküvői relikviákról, ami egy keresztmetszetet ad arról, hogyan házasodtak a szolnokiak a 20. században.

– Mi lesz a sorsa a kiállításnak, ami december 15-ig látható a Tisza mozi kávézójában?

– Amikor belekezdtünk, azt gondoltuk, hogy a gyűjtésen és az egyszeri kiállításon túl nekünk ezzel nincs dolgunk. Azonban ahogy jöttek a relikviák, a történetek és előkerült nagyon sok érdekesség, abban állapodtunk meg, hogy kár lenne veszni hagyni. Keressük annak a lehetőségét, hogy máshol is bemutathassuk az anyagot, illetve, hogy miként lehetne folytatni a gyűjtést.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ágyúdörgés szombaton

Március 3-án délután kettőkor ismét megelevenedik a város főterén Damjanich tábornok 1849-es szolnoki csatája. Mintegy 170 hagyományőrző kelti majd életre a Szolnokért küzdő csapatokat. Udovecz Györgyöt, a hadijátékot szervező szolnoki alapítvány elnökét kérdeztük.

Akitől az emlékzene szól

Egyszeri alkalomnak tervezte, aztán egy immár hatodik éve élő szolnoki hagyomány lett belőle. Az égi zenekarba távozott szolnoki zenészekért szervezett "Akikért a zene szól" emlékkoncert kitalálójával és motorjával, László Bélával beszélgettünk a július 3-ai és 4-ei buli előtt.

Egy ügyből kettő lett

Eredetileg csak az Arabica kávézóban lett volna egy, az iratadományozást népszerűsítő kiállítás, aztán a koronavírus átírta az elképzelést. Az egyelőre bezárt kávézó falán lévő tárlat a megyei levéltár honlapján tekinthető meg. A kávézó tulajdonosával és a levéltár vezetőjével beszélgettünk.

Összefogás Szolnok örökségéért

Új honlap indult helyioroksegunkszolnok.hu címen, amelynek működtetői a város épített környezetéért felelősséget érző emberek csoportjaként határozzák meg magukat. Azt szeretnék, hogy a régi, szép és értékes szolnoki épületek védelmet kapjanak. Vidra Tamás koordinátorral beszélgettünk.