A Libri gondozásában megjelent Kommunista kiskirályok című könyv iránti érdeklődésemet először az egyik szerkesztő, Majtényi György neve keltette fel. A fiatal kutató ugyanis eddig olyan köteteket publikált, mint például a K-vonal, Uralmi elit és luxus a szocializmusban, a Vezércsel, Kádár János mindennapjai vagy az Egy forint a krumplis lángos, a Kádár- kor társadalma című munkák. Azaz, aki kicsit objektívebben szeretné megérteni, mi is történt ebben az országban 1956 és 1989 között – amiről a lakosság kétharmadának még mindig személyes emlékei vannak -, nem kerülheti meg Majtényi György könyveit.

Lelkesedésemet csak fokozta, amikor kiderült, hogy a szocialista elit umbuldáit, bűncselekményeit, elsikálhatatlan stiklijeit feldolgozó könyvet hárman szerkesztették. Majtényi György mellett a Magyar Nemzeti Levéltárat sokáig irányító Mikó Zsuzsanna, illetve Szabó Csaba, akiknek a neve, tudása és főleg a múlt megőrzése iránti elhivatottságuk garancia számomra. Amiben nem is csalódtam. Ez a könyv ugyanis nemcsak a hatalmi elit disznóságainak példatára, hanem azt is nagyon pontosan megmutatja, hogy nemcsak az internet nem felejt, de a hazai levéltári rendszer sem. Ezért minden értelmiséginek feladata óvni, sőt gyarapítani ezeket az intézményeket.

Ám mindez még nem késztetett volna arra, hogy erről a remek könyvről a blogSzolnokon is írjak. Az ugyanis csak a könyvesboltban derült ki számomra, hogy a három remek szerkesztő szinte minden megyei levéltártól kért dolgozatot. A Kádár-kori apparatcsikok, elsősorban zsebre menő túlkapásai ugyanis az egész országra jellemzőek voltak. Így a könyvesboltban majdnem felsikítottam örömömben, amikor megláttam, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megye sem maradt ki. Ráadásul Cseh Géza, a Laki Kálmán-díjjal is kitüntetett, Szolnok XX. századi történetéről rengeteget publikáló helyi főlevéltáros két munkát is jegyez a tizenhét dolgozatból. Természetesen nem kevés szolnoki vonatkozással.

Cseh Géza és Majtényi György közösen írták meg a Czinege Lajos, egykori honvédelmi miniszter, azt megelőzően Szolnok megyei elsőtitkár vadászatokkal, Rózsadombi villákkal szegélyezett speciális életútját. Amiből végre az is kiderült számomra, hogy középiskolai történelemórákon, Baranyi tanár úr által emlegetett szolnoki Sztálin-szobor terve nem legenda. A karcagi származású Czinege Lajos ugyanis 1950. április 3-án, mint a Magyar Dolgozók Pártjának megyei szervezőtitkára – azaz az állampárt második embere helyben – arra tett javaslatot, hogy Megyeháza mögött, a kaszinótól szinte a Szigligeti utcáig mindent eldózerolva, teret nyissanak, és a végébe állítsák fel az ország első Sztálin-szobrát. Czinege elvtárs azonban túl nagyot, pontosabban brutálisan drágát álmodott, sőt a budapesti szobrot is megelőzte ötletével, így nagy szerencsénkre a „nagy postarabló” szobra soha sem került a mai Verseghy-park helyére.

Persze Cseh Géza dolgozatai ezen kívül is rengeteg helytörténeti érdekességet tartalmaznak, ráadásul a legtöbb esetben nevekkel, pozíciókkal sorolva a szereplőket. És, mint a kötet valamennyi dolgozata, ezek sem légből kapott történetek és állítások, hanem komoly forrásokkal, jegyzetekkel igazolt, csak a mából nézve szórakoztató esetek. Mert azért az milyen szép, amikor Mezőtúr egykori téeszelnöke, párttitkára és rendőrkapitánya, a helyiek által csak Nyalka Tetűnek nevezett étteremben lényegében elkártyázták vagy legalábbis a szanálás szélére sodorták a termelőszövetkezetet, miközben éjjel-nappal piáltak, arrogánsak voltak, és tettek azokra, akiket elvileg képviselniük kellett volna. A szolnoki elvtársaknak pedig hosszú hónapok kellett, hogy rendet rakjanak a kisvárosban, aminek arcpirító történetét még Hofi Géza is pellengére állította.

A mából nézve kicsit bulvár ízűek, sőt nagyon szórakoztatóak ezek a történetek. Kicsit jobban belegondolva viszont szomorúak és elképesztőek. Kortársként megélve, vagy esetleg bármelyik elszenvedőjének lenni pedig gyalázatos és embert próbáló élmény lehetett. Amire csak azért akarok utalni, mert a Kommunista kiskirályok című kötetben leírtak alig negyven-ötven éve történtek. És többségükről akkor úgy tűnhetett, hogy a hatalmon lévők, az összefonódó elit elsikálhatja, eltitkolhatja őket, vagy ha mégsem, hát ki fog rájuk emlékezni. A Majtényi György, Mikó Zsuzsanna, Szabó Csaba trió által összeállított és további tizenhét szerző által megírt kötet azonban azt bizonyítja: a történelem nem felejt. Nincs az a megdönthetetlennek hit hatalom vagy pozíció, aminek az aljasságait a dokumentumok ne tudnák később felvázolni. A kérdés már csak az, képesek vagyunk-e az ilyenekből tanulni.