2025.08.27. (szerda)

Szolnokiak 1901-ből

Szolnokiak 1901-ből

Dátum:

Szigeti Henrik, Kalmár Miksa, Károlyi Adolf, a Scheftsik család és a Kintzler testvérek. Régi szolnokiak, akiknek közük van ehhez az 1901. december 21-én Csáby N-né Ilon tanítónőnek, Tiszaigarra küldött képeslaphoz. A lassan százhúsz évvel ezelőtti Kossuth utcára és térre pillanthatunk be.

Szigeti Henrik, Kalmár Miksa, Károlyi Adolf, a Scheftsik család és a Kintzler testvérek. Régi szolnokiak, akiknek közük van ehhez az 1901. december 21-én Csáby N-né Ilon tanítónőnek, Tiszaigarra küldött képeslaphoz. A lassan százhúsz évvel ezelőtti Kossuth utcára és térre pillanthatunk be.

Ez a képeslap még abból az időből származik, amikor a kiadók meg a mindenféle hatóságok valamiért azt gondolták, hogy az emberek megelégednek azzal, ha egy szép képet küldhetnek postán az ismerőseiknek. Merthogy 1905-ig, az úgynevezett hosszú címzéses képeslapok szöveges, vagy bélyeges oldalára a címen kívül nem volt szabad semmit sem írni. Ami persze nem nagyon működött, mert a postázásért 4 fillért, és valószínűleg a lapért is ugyanennyit fizető vásárlók ezt nagyon gyorsan elkezdték „kijátszani”. Azaz az anzikszok képes oldalára írni. Talán nem véletlen, hogy ennek az 1901-ben postázott szolnoki lapképes oldalának az alsó ötöde szinte üres volt, azaz vonzotta a betűket.

Amit a Tiszaigaron élő, tekintetes Csáby N-né Ilon – feltételezésem szerint – szolnoki barátnője ki is használt. És pár sorban tudatta, hogy valamit elküldött, illetve érdeklődött, hogy a tiszaigari tanítónő mikor tesz náluk látogatást Szolnokon, a férjével. Ilon szakmája egyébként onnan tudható, hogy főleg az első világháború előtt bevett szokás volt a címzett neve alá a „munkakörét” is odaírni. Persze, főleg a valamilyen szinten rangot jelentő hivatásokat, mint például a XX. század elején egyértelműen annak számító tanítót.

A tulajdonomban lévő lap címzéses oldalának van egy további érdekessége. Mégpedig a bal alsó sarkában lévő pecsét, ami nem más, mint a Kintzler testvérek reklámbélyegzője. Nagyon kíváncsi lennék, hogy ezt a speciális, de a képeslapok számát ismerve nagyon hatékony reklámot a postán, a lapot árusító helyen, avagy esetleg már Kalmár Miksánál, a kiadónál nyomták rá az anzikszra. Azt mindenesetre érdemes megjegyezni, hogy a „műórás” és ékszerész Kintzler testvérek Szolnok tehetős polgárai és kereskedői voltak a XIX. század végén. Aminek egyik bizonyítéka a ma is álló, és erre a képeslapra is rákerült házuk (kis túlzással, vagy szolnoki léptékkel: palotájuk). Ez az a ma már rettenetes állapotban lévő épület, ami az úgynevezett „Hatvanas” – valójában cukorgyári bérház – mellett, a Kellner Gyula és a Kossuth utca sarkán áll, földszintjén az ABC egy részével.

És, ha már rátértünk e lap képes oldalára, akkor érdemes egy kicsit a Kintzler-ház környékét, a Kossuth teret és a mai Kossuth utca – akkor Gorove – távolabbi részér is megvizsgálni. A távolban feltűnik a városháza sziluettje, illetve a Kossuth teret egykor lezáró Steiner-féle ház. Viszont természetesen nincs rajta a Népbank – későbbi Sztár – jellegzetes épülete, illetve a Kossuth utca végére merőlegesen állószecessziós Kereskedelmi Bank épülete sem. Így, ha csak később adták volna fel ezt a lapot, akkor is tudnánk, hogy 1907 előtt készült a hozzá használt fotó. Ami egyben azt is elárulja, hogy a fotót készítő Szigeti Henrik – udvari fényképész – műterme, a kép születésekor még valahol a Szapáry utca elején lévő földszintes házakban lehetett.

Szigeti Henrik működésének bő három évtizede alatt nagyon sok fotót készített Szolnokról. Talán nem túlzás „Szolnok képes krónikásának” nevezni, legalábbis az 1891 és 1914 közötti időszak tekintetében. Képei egy részét szerintem kedvtelésből készítette a városról, más részét pedig kifejezetten megrendelésre, hogy aztán a kor kedvelt „kommunikációs” eszközére, egy-egy szolnoki képeslapra kerüljenek. Ha tippelnem kellene, azt mondanám, ezt a fotót a Scheftsik család rendelte meg tőle, akik nem sokkal korábban nyithatták meg a mai Kossuth és Damjanich utcák sarkán álló bazárjukat. Azt a hosszan elnyúló, földig érő, utcai portálos „üzletházat”, amelyben – e lap tanúsága szerint – Károlyi Adolf is bérelt üzletet. Nem véletlenül. Hiszen ez a korabeli „pláza” Szolnok egyik legfontosabb közlekedési csomópontjában, a Tisza-parton elterülő vásárterek és a piacok környékén állt. Azaz, aki Szolnokon megfordult, vagy szolnokiként bevásárolni akart, az nagy valószínűséggel útba ejtette a Scheftsik-bazárt, aminek a helyén majd 1929-ben épül fel a ma is ott álló bérház.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Hátranézve mit látunk?

A hatvanas évek elején anya és gyermeke kézen fogva sétál. A fiú iskolatáskát cipel, anyja valami szatyrot. Ha nem koradélután készült volna a felvétel, akár azt is mondhatnánk, iskolába mennek. Szolnok ismerői pontosan tudják, hol sétálnak, és mi minden változott arrafelé öt évtized alatt.

Alföldi a város közepén

Nem Alföld, hanem Alföldi áruház volt a neve annak az üzletnek, ami az egykori Nerfeld-palotában működött, még mielőtt az Centrum-sarokként rögzült volna a helyiekben, a mai Árkád helyén. Bő fél évszázad története a Szapáry, vagyis Ságvári úton. Szolnokon járunk 1964 körül.

Szűk utca volt

Senki sem gondolhatja komolyan, hogy ezen a szűk utcán nemhogy a 4-es út egykori átmenő forgalmát, de a város mai autóáradatát át lehetne préselni. Ebből a szögből nézve a Baross utca elejét, be kell látnunk, hogy a főútnak útban voltak ezekek a házak. Meg amelyek a fotózás után, a környéken épültek.

Pancsolás a Damiban

Ma már minimum hatvanévesek lehetnek azok, akik az ehhez a szolnoki képeslaphoz felhasznált fotón a Damjanich uszoda gyerekmedencéjében pancsoltak. Mivel nem lehet pontosan megmondani, mikor készült ez a kép, még az is lehet, bőven hetven fölöttiek az egykori pancsolók.