Nyáron, rosszidőben, unatkozó kiskorúakkal akár többször is megnézhető a rákóczifalvai Macimúzeum. Amiről persze tudjuk, hogy nem múzeum, és aki legalább egyszer már járt ott, az azt is el tudja mondani, nemcsak játékmacikról szól a kiállítás. Viszont iszonyatosan szórakoztató akár felnőtt kísérőknek is.
Én például nem tudok betelni a fémdoboz-gyűjteményükkel. Nem is tudom, mennyi van belőlük, de mindig találok legalább egy olyat, amit még nem vettem alaposan szemügyre. Pedig érdemes, hiszen ezek a régi, konyhai használati tárgyak a korabeli reklám és marketing csodálatos eszközei és emlékei. Meg arra a korra emlékeztetnek, amikor még úgy csomagoltak, hogy a csomagolóanyag is értéket és nem szemetet képviselt.
A másik, amit tényleg szeretek a Macimúzeumban, az a helytörténeti gyűjteményük. Persze nem teljes, nem mutat meg mindent az egykori Rákóczifalváról, de azért ad némi ízelítőt abból, hogy milyenek voltak a falvai kastélyok, kik és hogyan éltek ott. Ráadásul némi magyarázattal is szolgálnak arra vonatkozóan, hogy Szolnok főutcája, aztán meg Szandaszőlős legnagyobb utcáj,a miért is viselte a Gorove nevet. Nem akarok rosszindulatú lenni, de a szomszéd város méreteihez képest jóval több tárgyat mutatnak meg a közelmúltjukból, mint amennyi az arányok tekintetében nekünk sikerül. Na és persze ott vannak az önkéntes tűzoltók eszközei, meg az alkalmi kiállítások, amelyek mindig valami kis pluszt is adnak a helynek.
A macik igazából már nem nekem szólnak, de azért mindig becsületesen végighallgatom a kísérők történeteit. És mindig az jut eszembe, hogy csak tisztelni tudom az olyan embereket, akik a maguk hobbijával és szenvedélyével másoknak – főleg gyerekeknek – tudnak örömet okozni. Mert a szomszéd vár sajátos gyűjteménye leginkább erről szól.
