A megyeháza építésének történetét már az egyel korábbi, azaz a 2010-es évkönyvben elkezdte mesélni Fülöp Tamás, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár igazgatója, egyben a legutóbbi Zounuk kötetek szerkesztője. Tavaly ott hagyta abba a Kossuth úti épület történetét, amikor elkészült annak első, a bíróság felé néző fele. És azt hiszem, sokunk számára akkor derült ki, hogy a város legrégebbi középülete nem egyszerre nyerte el mai alakját.
Fülöp Tamás mostani dolgozatából azonban nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mikor – bő fél évszázaddal később – készült el a Tisza-part felőli szárny, hanem a város és a megye közéletén keresztül Szolnok korabeli hétköznapjaiban is elmerülhetünk. Ma már pitiánernek tűnő telekviták, felesleges egymásnak feszülések a megye és a város elöljárói között, közben számtalan kis- és számtalan nagyszerű ember, akik rajta hagyták Szolnokon kézjegyüket. Főispánok jöttek, bútorszámlák mentek, de szűk egy esztendő alatt, helyi vállalkozók bevonásával végül elkészült a megyeháza mai, Rózsakert felé néző része. Regénybe kívánkozó, szórakoztató történetek sorozata.
Nem kevésbé izgalmas Czégény Istvánné és Szikszai Mihály Szolnok vízellátásának és csatornázásának történetét felvázoló dolgozata. Kiderül belőle, hogy ami ma természetes, száz éve még csak nyomokban létezett, viszont egy évszázad alatt rengeteget fejlődött. A témából adódóan kicsit száraz tényeket sorol a tanulmány, ám ez semmit sem von le helytörténeti értékéből.
Rettentő érdekes a Cseh Géza által, az Adattár fejezetben közölt forrás is, amely egy az 1956-os események után állásából eltávolított szolnoki pártmunkás hosszú levele Kádár Jánoshoz. Vígh Erzsébet írásából ugyanis gyönyörűen kirajzolódnak az 1956 előtti és utáni pártmunka hétköznapjai, illetve kiderül, hogy az állampárton belül sem volt egyszerű megítélni, ki, mikor állt a jónak vagy a rossznak gondolt oldalra. És szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy történelmi események pillanataiban is emberi viszonyokon múltak emberi sorsok. A forrásközlés külön értéke a hozzá kapcsolódó dolgozat, amelyben Cseh Géza nemcsak a levél megértését segíti, de a korabeli eseményekbe is bepillantást enged.
Elfogult vagyok, a fenti dolgozatok nálam a Zounuk 26. dobogósai. Ami persze nem azt jelenti, hogy ne ajánlanám jó szívvel mindenki figyelmébe például Hermann Róbert Perczel Mór első szolnoki ütközetéről szóló tanulmányát, vagy éppen Bagi Gábor a Külső-Szolnok Megyei Gazdasági Egylet történetéről írt dolgozatát. Érdeklődés kérdése, hogy ki, hol kezdi ennek a remek kötetnek a forgatását.
Amit ajánlok azoknak a figyelmébe is, akik az elkövetkező években bármilyen helytörténeti dolgozat publikálására készülnek. A jegyzetelés, a források megjelölése és a korrekt hivatkozások etalonja ugyanis ez a kötet. És nem azért kell követni, mert a profik így csinálják, hanem mert ez a záloga annak, hogy a verejtékes munkával összeszedett információkból hiteles, és évtizedek múlva is használható dolgozatok szülessenek. Éppen ezért okulásunkra is szolgálhat ez a kötet.
