A szolnoki városháza dísztermét tanácsháza korában, tehát, ha jól sejtem, 1990-ig négy mellszobor díszítette. Mivel személyes emlékeim nem voltak róluk, a létezésükről sem tudtam. Egy fotó miatt kezdtem kutakodni utánuk. Ma már tudom: F. Bede, Hoksári, Tóth és Keskeny szobrok voltak.
Ha jól emlékszem, esküvőktől eltekintve, életemben talán egyszer jártam a szolnoki tanácsházán, valamikor 1987 körül, és akkor is csak valamelyik falambériás kistermében. Azaz a ma már Hubay Ferenc nevét viselő dísz- vagy tanácsterembe csak jóval a rendszerváltás után jutottam el. Talán ez lehet az oka, hogy 2021-ig nem tudtam az egykor ott elhelyezett négy mellszoborról. És, ha nem akad a kezembe a Szolnok és Vidéke ÁFÉSZ (COOP Szolnok) archívumából egy régi fotó, amin nemcsak a díszteremben ma is ott lévő Szolnoki csata című festmény látható, hanem az egyik mellszobor is, talán soha nem kezdek kutakodni a mára eltűnt alkotások után.
Egyébként azért vagyok biztos abban, hogy az e cikkhez mellékelt első fotó a mai Hubay-teremben készült, mert a hátterében lévő, Damjanich tábornokot központi alakként ábrázoló festmény olyan nagyméretű, hogy azt nem nagyon lehetett valaha is ebből a helyiségből kivinni, legfeljebb másik oldalra helyezni. Illetve a falat tagoló áloszlopok is nagyon jellegzetes elemei ennek a teremnek. Magát a fotót nem tudom pontosan datálni, de a ruhák alapján a hatvanas-hetvenes évek fordulójára tenném.
Aztán előkerült ebből az archívumból további két – a bútorok, a ruházat és az asztalon lévő csatos üvegek alapján kicsit korábbi – felvétel, amelyeken a csíkos áloszlopok alapján szerintem ugyancsak a szolnoki városháza díszterme látható anno. Igaz, nem a terem bejárata, az épület lépcsőháza felé fordulva, hanem épp az ellenkező oldal, az ablakos, Kossuth tér felőli irányt megörökítve. És ezeken a képeken is látható legalább egy mellszobor, amely ugyanolyan íves konzolon van a falra erősítve, mint az első fotón látható. (Persze nem zárható ki, hogy ez a két felvétel – ami e cikk második és harmadik illusztrációja – két különböző szobrot mutat a teremből.)
A számomra ismeretlen szobrok utáni „kutakodási” kedvemet csak fokozta, hogy a blogSzolnok 1xVolt rovatában megjelenő, évtizedekkel ezelőtti eseményeket havi bontásban feldolgozó cikk írása közben kezembe akadt egy negyven évvel ezelőtt sajtófotó. A felvétel az 1981. november 7-ei, tanácsházai ünnepséget mutatja a terem Kossuth téri ablakai felé fotózva, és ezen is kivehető egy mellszobor. És mivel a Valkó Mihály szerkesztésében 1975-ben megjelent Szolnok című könyvben, Szabó Mihálynak a szolnoki tanácsháza díszterméről készült fotóján is látható a terem ablakok felőli oldal két szobor, biztos lehettem abban, hogy a helyiségben minimum három alkotás lehetett. Ami nagyon nem lett volna logikus, hiszen a teremnek négy sarka volt, van.
Még szerencse, hogy az általam is sokat idézet Köztérkép szoborgyűjtő oldalra „Kalaposlány” – azaz Mészárosné Magdi – 2018-ban felrakott egy bejegyzést egy F. Bede László szoborról, ami egykor a szolnoki városházát „díszítette”. E poszt alapján nem volt nehéz összerakni a „történetet”, miszerint 1963. április 23-a és – feltételezem – 1990 ősze között négy mellszobor „ékesítette” a szolnoki tanácsháza nagytermét. Az ugyancsak a „Kalaposlány” által megtalált korabeli Néplap cikkből kiderül, hogy ki volt a négy megörökített alak. Lenin születésének 93. évfordulóján ugyanis Csáki István, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) Szolnok megyei pártbizottságának első titkára ünnepi beszédében felsorolta őket. „Ünnepségünk fényét emeli, hogy ez alkalommal adjuk át Szolnok város lakosságának, lenini pártunk harcosainak, mártírjainak állított emlékműveket (…)” F. Bede László, a Tanácsköztársaság megyei direktóriumának elnöke, Hoksári János a Tanácsköztársaság mártírja, továbbá Tóth Ferenc és Keskeny János, az illegális kommunista mozgalom harcosai lettek így megörökítve.
A Kósa Károly honlapján (www.kosakaroly.hu) található 2014-es bejegyzésből nemcsak az derül ki, hogy kik voltak e szobrok alkotói, de az is, hogy a négy portréból három 1995-ben még a városháza udvarán várta sorsukat. Hogy mi történt később Nagy István F. Bede szobrával, Simon Ferenc Tóth Ferenc alkotásával, Meszes Tóth István Keskeny János portréjával és Nagy Eszter Hoksári János című művével az sajnos számomra még rejtély. Az azonban biztos, hogy Nagy Istvánnak az ugyancsak elpusztult Bölénycsúszda alkotásán kívül még négy köztéri szobra ma is áll Szolnokon, amelyek közül talán a Hild téri Zenélő (vagy Lantos lány) a legismertebb. Tóth Ferencet pedig az a Simon Ferenc formálta meg, akiknek valamikor 19 alkotása állt Szolnokon, amiket a rendszerváltás negyedelt meg. A másik két alkotóról, talán a nevük miatt, azonban semmit sem találtam, de gondolom, ők sem voltak akárkik, ha Lenin születésnapjára formázhattak meg magyar kommunista mártírokat.
Az mindenesetre biztos, hogy a szolnoki városháza idén 137 éves történetében volt minimum 27 év, amikor a díszterem négy sarkában négy férfi mellszobor állt. Miként az is, hogy ez a négy mellszobor ugyanúgy eltűnt a rendszerváltás után, mint sok más köztéri vagy nyilvános helyen lévő alkotás.
