Nem pontosan tudom felidézni, hogy a Madách és a Baross utca sarkán lassan hetvenéve álló társasház földszintjén mikor számolta fel fiókját a legnagyobb hazai bank. Az azonban biztos, hogy a lényegében csak gyalog megközelíthető – parkoló, főleg szabad parkoló kevés van a környéken – üzlethelyiség hosszú évek óta üresen állt, sőt egy ideje a kiadására vonatkozó tábla is eltűnt az ablakából. Saját bankolási szokásaim alapján nem látok abban semmi meglepőt, hogy csökken a bankifiókok száma. Ugyanakkor saját kereskedelmi tapasztalataim alapján nem nagyon értem, hogy ebben a sokáig kihasználatlan helyiségben, ki és mikor látta meg a vegyeskereskedés lehetőségét. Arról nem is beszélve, hogy a parkolóhelyek hiányán túl a rakodási terület problémája is komoly engedélyezési kérdéseket vethetne fel.
Nem vagyok sem kereskedő, sem közgazdász, így csekély képességeim alapján azt gondolnám, hogy alig párszáz méterre négy nagyon hasonló – volt 1-es ABC, egykori pártgarázs illetve konferenciaterem, néhai Centrum – üzlet közelében talán nem éri meg ilyet nyitni. Eddig ugyancsak azt gondoltam – de hát ezért sem vagyok tehetős kereskedő -, hogy az egyébként más területeknél ritkábban lakott belvárosban, ahol ráadásul három, láncokhoz tartozó nagyáruház is működik, nem érdemes ilyen vállalkozásba fogni. Nem akarok hosszan a parkolók és a rakodóhelyek hiányán se pogózni, de csökött európai agyammal azt gondoltam volna, hogy emiatt sem nyílhat ezen a helyen olyan üzlet, ahol nemcsak a beszállítóknak, de a vásárlóknak is viszonylag nagyobb terheket kell cipelniük.
Mondhatnánk erre, hogy mindez az üzletben fantáziát látó vállalkozó kockázata, legfeljebb belebukik és visszaadja a kulcsot. Hivatkozhatnánk arra is, hogy mi egy viszonylag szabad ország vagyunk, ahol mindenki arra vállalkozik, amire akar. Ezt a szabadságot ráadásul mi annyira komolyan vesszük, hogy sem országos, sem helyi szinten fel sem merülhet a már működő, esetleg évtizedek óta rendesen adót fizető, sokszor adományozó vállalkozások érdekeinek a figyelembe vétele, hanem azt mondjuk: győzzön a jobb, a kitartóbb, az ügyesebb. Márpedig a fentiek alapján nem sok kétségünk lehet afelől, hogy aki ilyen lehetetlen körülmények között is belevág egy ilyen üzletbe – ami egyetlen magyar láncnak vagy szolnoki kereskedőnek sem fordult meg a fejében -, abban lesz kitartás meg ügyesség az életben maradáshoz.
Mi pedig nem tehetünk egyebet, mint végignézzük, ahogy Szolnok egykori főutcájából, ahol közel száz éven keresztül helyi kereskedők üzletei értek egymásba, lassan távol-kelti utca lesz. Ennek megfelelő árukínálattal és rendezettséggel. Tulajdonképpen nem is értem, hogy az egykori Budapest Bank székházából miért kellett újra pénzintézetet csinálni, mikor remek kínai étterem, thai masszázsszalon vagy kirgiz vendégmunkás-szállás is lehetett volna belőle. Persze, ami késik, nem múlik! Nem zárható ki, hogy előbb-utóbb a százéves posta épületébe is valami más kerül, hiszen az elmúlt év arról is szólt, hogy mi, magyarok például már ezt a szolgáltatást se tudjuk működtetni.
A magam részéről nem gondolnám, hogy a rohamosan elszegényedő magyar lakosság előbb-utóbb már csak ilyen boltokat engedhet meg magának. Azon viszont nem csodálkoznék, ha kiderülne, hogy ez a bolt nem is a régi szolnokiakat akarja célba venni. Tessék csak összerakni: kik is jártak egykor a Tisza szállóba, kik laktak az ÁÉV tízemeletes munkásszállójába, és kik használják ma ezeket! Az újonnan érkezőknek bizony boltok kellenek, meg majd nagyon-nagyon sok egyéb szolgáltatás is. Ebből a szempontból egyáltalán nincs rossz helyen ez a sarki üzlet. Aki nem hiszi, az szombat-vasárnap sétáljon egyet a környéken! Nem szíriai vagy afrikai migránsokkal fog találkozni, akik ellen most épp bőszen berzenkedünk, hiszen kell a hely a félmillió távol-keleti munkavállalónak. Ha már ennél sokkal több magyar ment nyugatabbra.
Fenntartom, hogy fogadjuk úgy a távolról érkező, nálunk boldogulni akarókat, ahogy szeretnénk, hogy tőlünk nyugatabbra a mi távozó rokonainkat fogadják. Ugyanakkor azt se tartanám ördögtől valónak, ha heves zászlólengetések, nagymagyarországos önostorozások és véresszájú migránsozások közepette még azelőtt próbálnánk a helyi szabályokat lefektetni, hogy kiderülne: már azokat se mi, és főleg nem itt írják. Vagy esetleg tartanánk magunkat olyasmihez, hogy a kisökörnek is pont azt szabad, mint Jupiternek.
