A lassan negyven esztendős, eredeti nevén Skála Tiszavidék Áruház földszintjén, talán tíz éve működik Arabica néven kávézó. Aki nem ismerős a környéken, vagy átrohanva a belvároson nem figyel eléggé, az záróra után könnyen elsétálhat mellette. Viszont, amikor nyitva van – legyen tél, este, sötét -, a portál elé kirakott székek és asztalok miatt szinte belebotlunk az áruház és az egykori szálloda közötti átjáróra nyíló, Szolnok talán legkisebb, ebből kifolyólag egyszemélyes működtetésű kávézójába. Ami nagyjából öt éve cserélt gazdát, és lett a hazai, titkos, kézműves boltok és a turisták elől eldugott, olasz, helyi kávézók különleges ötvözete.
Az Arabicába öt benti asztal köré, nagyjából tizenkét ember tud leülni. Ami szerintem csak akkor fordul elő, ha valami rendezvény van az aprócska helyen, ami egyáltalán nem szokatlan. Mérete ellenére ugyanis rendszeresek benne a képkiállítások, az irodalmi rendezvények, sőt, annak is érdemes beugrani ide, aki ma már titkán látható, régi fényképezőket akar nézegetni. Ugyanis Selmeci Tamás fényképezőgép gyűjteményének egy része díszíti az apró tér falait, köztük a mai eszközök mellett, elsőre teljes joggal kihalásra ítélt dinoszauruszoknak tűnők, amelyek azonban még ipari remekek, műtárgyak is egyben.
De nem ez az Arabica egyetlen különlegessége. Van itt például nyitott könyvespolc, amiről bárki leemelhet egy kis olvasnivalót. Így, ha valaki esetleg egyedül érkezik, vagy csak várakozik, és netán nem a telefonját akarja nyomkodni, régi hagyományokat felelevenítve úgy is olvashat könyvet, hogy nem is hozott magával. Sőt! A város talán egyetlen rukkola.hu pontja is itt működik, azaz közösségi módon könyvek is gazdát cserélhetnek az Arabica jóvoltából.
És még mindig nem a kínálatról fogok írni. Mármint a kávé kínálatról. Ugyanis az Arabica kávézó egyben a különleges kézműves és helyi termékek lelőhelye is. A csokoládékon nincs mit csodálkozni. A mezőtúri sós perecre viszont már lehet csettinteni. A homoktövis italok, a méz pedig már maga a különlegesség. De hogy kézműves szappanra és egyedi ékszerekre is lehessen itt bukkanni, arra már nehéz szavakat találni. Persze csak addig, amíg nem időzünk egy kicsit a tizenkét ülőhely valamelyikén.
Ez esetben ugyanis nagyon gyorsan kiderül az Arabica egyik titka. Ami nagyjából ugyanaz, mint a turisták elől alaposan eldugott, eredeti és valódi kis olasz kávézóké. A személyesség. Amikor a személyzet nem kiszolgál, felszolgál, kihoz, eléd tesz, hanem szinte ismerősként, beszélgetve jár a kedvedben. Ami miatt itt nem nagyon lehet csendben meghúzódni, itt beszélgetni vagy beszélgetéseket hallgatni kell. Amikből olykor kisülhet, hogy másnaptól különleges dolgokat is árulnak fognak. De főleg az, hogy egy emberi helyen érzi magát az ember. Itt átbeszélnek az asztalok között, itt ismeretlenül is ismerősök ülnek a székeken. Ráadásul egy reggeli gyors kávéra épp úgy be lehet ugrani, mint péntek délután, munka után egy különleges teára. Mert persze különleges teázó is ezt a kávézó.
Ritkán kávézom. Viszont imádom az illatát, így inkább inhalálva, mintsem szájon át fogyasztom. Így a Semiramis termékek értékelésére nem vállalkoznék, nekem éppen elég, hogy embereket és beszélgetéseket vonz. A híg forró csokijuk viszont pont nekem való bűnbeesés. Az ugyancsak mezőtúri, kézműves baracklevük meg egyszerűen pazar, gyerekkorom házi préselését idézi. Ráadásul nem eget rengető áron. De, ahogy elnéztem az árlapot, ez nem is jellemző a helyre.
Az Arabica ugyanis nem, vagy nem elsősorban az üzletről szól. Az Arabicán érződik, hogy aki csinálja, jól akarja ott magát érezni, szereti a termékeit, a helyet, na és a vendégeit. A visszatérő és az éppen csak beeső – aztán jó eséllyel sokszor visszatérő – kuncsaftokat. Ha nem kávéházra, nagyipari, futószalagos kiszolgálásra vágynak, hanem valami kis csendes, különlegességre, szerintem az Arabica felé vegyék az irányt.
