(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. február 14-én jelent meg először.)
Mondhatnánk, hogy nem kardinális kérdés a belvárosi csapadékvíz elvezetés. Tulajdonképpen évente lehet 60-80 havas, esős napunk, Szolnok környékén leesik évente 3-600 milliméter csapadék, azaz az év jelentősrészében szárazak a csatornák. Persze, ha a lecsorgó és megfagyott vízen hanyatt esik az ember, vagy éppen esős napokon száraz lábbal lehetetlen eljutni a város egyik pontjából a másikba, netán a kifolyó vizet ránk csapja egy autó vagy saját csámpás lábunk, akkor talán elkezdjük nézegetni a tetők vizét elénk terítő kifolyókat. Észrevették már, hogy Szolnok belvárosának jelentős részén egyszerűen a járdára eresztődik a csapadékvíz?
Ott pedig mi lesz vele? Azon túl, hogy a gyalog vagy bringán közlekedőknek némi kellemetlenséget okoz, szép lassan beszivárog az építmények alá, lassan, de biztosan mossa alá az alapokat. Ha pedig megfagy, még repeszti is a köveket. A megsüppedt, girbegurba, lyukas utak és járdák nem maguktól születnek. Arról nem is beszélve, hogy a tetőről, a csöveken keresztül és a járdákon át mi mindent visz magával ez a víz lefelé, a talajba. Onnan meg hová is? Részben a poharunkba?
Persze legyinthetünk. Miként legyinthettek a régiek a több ezer évnyi sötétség után a települések közvilágításának kiépítésére, hiszen lámpák nélkül is zajlott az élet. Avagy elsőre talán az utak burkolása, a csatornázás vagy éppen a vízvezeték is feleslegesnek tűnhetett, miként a parkosítás, a közterületek takarítása és sok egyéb, civilizált „szolgáltatás”, amelyek nélkül lehetett és lehet élni. Lehet, csak az a kérdés, hogy hogyan. Sőt, sok helyen élnek is ilyen „szolgáltatások” nélkül, ám a magam részéről hozzátenném: a világnak nem éppen a szerencsés történelmi fejlődésű részein.
Ráadásul Szolnokon sem ördögtől való a tetőkről lefolyó víz csatornákba vezetése. Észrevették már, hogy például a Szapáry úton vagy a Bross utca elején a föld alatt tűnnek el az ereszcsatornák?
És mi lesz a csatornába vezetett vízzel? Ha nincs belőle sok, akkor simán szennyvízzé válik, amit megtisztítanak. Ha hirtelen sok van belőle, akkor eszméletlen kalamajkát okoz, hiszen a csatornahálózat nem ilyesmire van méretezve. Az viszont biztos, hogy jó helyre nem kerül, pedig kiválóan alkalmas lenne – komoly tárolás után – akár öntözésre, akár az utak locsolására, hűtésére, de más, újbóli hasznosításra is. Ezt hívják tudatos, ökológiai gondolkodásnak? És lehet, hogy eljön az idő, amikor majd úgy gondolunk az elfolyó csapadékvízre, mint elszalasztott lehetőségre, elszórt kincsekre? Szerintem a ma Szolnokra hulló csapadékvíz 1%-a se hasznosul.
Na és? Eddig is így volt. Nehogy már ilyenre költsük a közös meg a saját pénzt! Hülyeség az egész kölcsönkapott Föld! Majd, ha az unokáink nem akarnak seggre esni a megfagyott tócsákon, vagy vigyázni szeretnének a vízkészletükre, megoldják, megtermelik maguk a rávalót.
Nem állhatunk így hozzá! Igenis meg kellene oldani, hogy a lehulló csapadék ne a belváros utcáira kerüljön, okozzon kárt és bosszúságot. De ne is a másra kitalált szennyvízcsatorna vigye a szemétbe. Ez azonban választási ciklusokon átívelő gondolkodást, tervezést igényel. Mert ma kitaláljuk, holnap megtervezzük, holnapután elkezdjük kiépíteni, évek múlva a város egy részén már működik, majd ütemesen terjed, mint anno a víz, a gáz és a csatorna. És közben szép lassan a háztulajdonosok is átépítik az ereszcsatornáikat, mert megértik, hogy ez nekik is érdekük. Hisz a csapadékvíz olyan, mint a napfény. Annak hoz hasznot, aki munkára fogja. Aki meg nem, az tocsog benne egyre koszosabb cipőben, egyre lyukasabb utakon és járdákon. Mindenki a saját szerencséjének kovácsa.
