Vajon egy átlagos hétköznapon, vagy egy korai tavaszi hétvége délelőttjén készült a Szapáry utcán ez a felvétel, amiből aztán az „Állomás tőzsde” gondozásában képeslap lett? A Csíkszeredán élő Vaszi Boriskának „1000 csókot” küldő Dezsőnek köszönhetően maradt fenn ez a XX. század elejéről származó, a szolnoki korzót mutató kép.
Az ehhez a képeslaphoz felhasznált fotó valamikor 1899 és 1905 között, tavasszal, nagyjából 10-11 óra körül készült a Szapáry és a Baross út torkolatánál. A fotózás évének intervallumát a távolban már látszó Zsinagóga – épült 1899-ben -, illetve e képeslap postabélyegzője – 1905. szeptember 21. – jelölik ki. Tehát azt mondhatjuk, hogy a néhai Molnár utca, az alig egy évtizede Szapáry Gyula nevét viselő, Szolnok korzójává válni akaró közterületünk nagyjából így nézhetett ki a XX. század első éveiben. Hogy a felvétel tavaszi azt a fák még hiányzó lombkoronájából tippelem. Ami persze ősszel is hasonló, csakhogy akkor szerintem mások lennének a fények, és lehullott leveleket is látnunk kellene még ezen a nem túl jó minőségű felvételen is. A délelőtti időpontra pedig a bal alsó sarokban egyértelműen látszó árnyékok utalnak, a szerintem a fotóst bámuló fiú és a mögötte lévő villanyoszlop napóraként mutatja az időt.
Több kép kapcsán írtam már Szolnok előző századfordulós közmű ellátottságáról, amit ezúttal se tudok kihagyni. A fotó előterében is jól látszik az a macskaköves út, ami ekkor már jó pár évtizede kötötte össze a Tisza-hidat, a főteret és a belvárostól még távol eső vasútállomást. De hasonló városi minőségű út vezetett a Szapáryn keresztül a nagytemplom érintésével az egykori Indóház felé is. Az viszont ezen a képen is kivehető, hogy a kocsiút nem faltól falig tartott, hanem csak az utca közepén „két sávot” foglalt el, majd valamiféle vízelvezető, aztán a fasor, végül pedig a járda következett. Az utóbbi kettő is Szolnok korabeli fejlettségére utal. Egyrészt számtalan képeslapon érzékelhető, hogy általában tudatosan zajlott a város fontosabb utcáinak a fásítása, ami ugye valamiféle kertészt, kertészetet is igényelt. Másrészt legalább a fontosabb közterületek járdákat is kaptak, ami azért még a XX. század második felében sem volt általános minden településen. Ha pedig a belváros ezen a képen is látható villamosítását is hozzávesszük, akkor ezt a legalább 113 éves képeslapot nézegetve is kijelenthetjük: Szolnok egy fejlett középváros volt a XX. század elején.
A Szapáry utca ma már páros – a fotózás pillanatában még páratlan – oldalán pedig többségében már ott sorakoztak azok a „paloták”, amelyek ma is meghatározzák ezt a közterületünket. A sor elején a Kindlovics-bazár – bér- és üzletház, amolyan korabeli ?pláza? – látható, aminek földszinti, sarki üzletében az elmúlt száz évben már nagyon sok mindent árultak. Mellette a Kádár, később Tünde cukrászda még földszintes épülete, ami a tízes évek elején kapott plusz szintet. Tőle jobbra egy ma már nem létező, földszintes, nagy portálos ház, aminek a helyén ma egy sebhelynek beillő, szocreál kókányt találunk. Kár, hogy nem azt a régi házat őrizték meg, esetleg egy ugyanolyan emeletráépítéssel, mint amilyet a cukrászda kapott.
A még fiatal fák miatt jól kivehető az Iparkamara épülete, ami az utca első, modern „palotája” volt. És minden bizonnyal sokkal impozánsabbnak tűnt, amíg Fodor Dániel 1896-ra mellé nem építette a Nemzeti Nagyszállót, aminek sorsán keresztül Szolnok XX. századi történetét, megpróbáltatásait és fénykorát, hazugságait és elszalasztott lehetőségeit, kulturális felemelkedését és hanyatlását is elmesélhetnénk. Ha jobban megnézzük, ekkor még hiányzik mellőle a ma ott álló és szépen felújított bérház, miként a Krautzer – Sütő – köz túloldalán lévő sarki épület mellet sincs még meg Szolnok legkülönlegesebb bérháza. A két nagyvárosias lakótömb közül egyébként az utóbbi épült korábban.
A távolban földszintes házak sorakoznak, nagyjából olyanok – vagy részben azok -, amelyek ma is megtalálhatóak azon a telken. Nincs kétségem afelől, hogy ha 1914-ben nem szakad meg Szolnok aranykora, vagy később lett volna az apróbb részletekbe is elvesző, tudatos városfejlesztés, akkor ma azon a részen is emeletes házak állnának. Ahogy az egy nagyváros korzójához illene.
A sokszor látott házak mellett e felvétel különlegessége a megörökített, viszonylag nagy tömeg. A korabeli, szolnoki képeslapok között számtalan olyat találni, amelyen kisebb-nagyobb csoportosulás támad a fotóssal szemben, de ennyi embert mindössze egy, a Kossuth teret mutató képeslapról ismerek. Csak tippelni tudom, hogy mi történhetett. Szerintem a fotó vasárnap délelőtt, a folyóparton sorakozó templomainkban tartott istentiszteletek után készülhetett, amikor az akkor még nagyszámú hívő elindult Szolnok központja felé egy kis kora tavaszi korzózásra.
