Tóth Barnabás tíz évvel ezelőtt iratkozott fel a számomra fontos, magyar rendezők listájára. Amikor a saját főszereplésével elkészítette a Rózsaszín sajt című, egy nagydumás, nőgyógyász apával élő, és felnőni próbáló, csajozni akaró srác történetét. Talán annak az évnek az egyik legjobb hazai alkotása volt. Aztán a következő, sokkal nagyobb dobása az Újratervezés című, mindössze 12 perces kisjátékfilmje volt Pogány Judit és Kovács Zsolt főszereplésével. Az idős, autóban utazó pár története néhány évvel később söpört végig az interneten, és most valahol másfélmillió nézőnél tart. Tavaly pedig a 17 perces, két szinkrontolmácsról szóló Susotázzsal mutatta meg oroszlánkörmeit, Osvárt Andrea és Göttinger Pál főszereplésével. Szóval, ha Magyarország nem jelölte volna Oscar-díjra Tóth Barnabás legújabb, egészestés Akik maradtak című moziját, előélete okán akkor is be kellene rá ülni.
Viszont jelölték. És szerintem nem érdemtelenül. Ugyanis F. Várkonyi Zsuzsa Férfiidők lányregénye című könyvéből készült film a második világháború utáni Magyarország, egy eddig ilyen perspektívából nem nagyon feszegetett látlelete. Aminek fájdalmasan szép az alapszituációja – a családjukat vesztett orvos és a nővé válás küszöbén álló, önmagát kereső, rendkívül intelligens kislány története -, ám olyan mellékszálakkal van „díszítve”, amiket történelem órákon kellene mutogatni. Nem akarok poénokat lelőni, de számomra hatalmas gyomros volt, amikor a Lukáts Andor alakította gyermekorvos felkeresi a főszereplőt, hogy a telefon kihúzása után elmondja: belépett a pártba és az első feladata, három kollégájának a megfigyelése. Vagy az utolsó jelenet, amikor Sztálin halálát bemondja a rádió, és a szereplők ünnepelnek, mert azt gondolják, onnantól minden másként lesz. Mintha kést forgatna a rendező a szívemben, hiszen tudom: nem lett.
Nyugodtan kimondhatjuk, hogy hibátlan a forgatókönyv, amit a rendező mellett a például a Brazilok című ugyancsak remek magyar filmet író Muhi Klára is jegyez. Nem köldöknézős önmegvalósítás, hanem egy elmesélt, kerek történet, amiben búvópatakként mosódnak a történelmi mellékszálak. A kitelepített asszonnyal, a gyerekorvos örökbefogadott néma kislányával, vagy éppen a kommunizmus felé robogó oktatással. És mindez Rajk László visszafogott, korhű díszletei között. a Tóth Barnabással rendszeresen dolgozó Marosi Gábor által fényképezve. Remek csapat, a tisztességest kimaxoló munkája.
Ami persze nem működni a színészek nélkül. A kislányt alakító Szőke Abigélről még alig találni valamit a neten, holott a legjobb női alakítás díjára is jelölhetnék az Oscaron. Bámulatos, ahogy az összetört kislányból a film végére gyönyörű nő lesz. Miközben arcával bármit eljátszik, amit nem kell, vagy nem lehet kimondani. Nemhogy méltó partnere az ugyancsak remek Hajduk Károlynak, de talán nem túlzás azt mondani: Szőke Abigél a film abszolút főszereplője. Miközben Nagy Mari Olgi nénije gyönyörű, az emlékekben feltűnő Jordán Adél és Balla Eszter csodálatos, Stefanovics Angéla új világot építő tanárnője meg parádés. És szolnokiként ne feledkezzünk meg Ónodi Gáborról sem, aki bár csak egy rövid jelenetsorban tűnik fel, mégis joggal szereplője ennek az első osztályú, magyar filmnek.
Ne hagyják ki!
(A film rendezője és egyik producere lesz a vendég a Tisza mozi október 1-jei vetítésének.)
