Mint évek óta futó színpadi jelenet, úgy ismétlődtek Sáfrány Eduárd és az önjelölt házmester reggeli találkozói a Bálvány utcai ház kapujában. A valamikori szépség a kukákat húzgálta, amikor a pocakos férfi a kerékpártárolóból kirángatta a bordó Camping bicaját. A nő kajánul odaszúrta, hogy a „szolgálati előállt”, mire Sáfrány biccentett, és csak magában kívánt olyasmit a vele egykorú asszonynak, aminek pár éve még legszívesebben ő lett volna az elkövetője a mindenható helyett.
Hétköznap este Szolnok belvárosában kevesen lézengenek. A Hild tér kihaltnak tűnt, ahogy a buszpályaudvar felől a Baross utca felé tartottam. Az Agóra előtt jártam, amikor a szemem sarkában egy pillanatra úgy tűnt, megmozdult a zenélő lány szobra. Feltámadt a szél, esni kezdett. Talán a lámpák is kialudtak egy pillanatra. Valaki mellém lépett és kirántotta a kezemből a hatalmas borítékot, amit pár perce szedtem ki a csomagküldő automatából.
A két kezével építette azt a szandai házat. Még utca sem volt, amikor kimérték az apró templom mögötti szántót, és a papa meg a mama fiatal házasként vettek egy darabkát belőle. A nagynéném, az első gyerek, talán két éves lehetett. Ma sem értem, miért Szandát választották, mikor előtte Szolnokon laktak, és utána is egész életükben a városban dolgoztak.
„Szolnokon egy műalkotás rejti azt a kódsort, ami apám szerint elárulja, hová lettek a városotokban összerabolt műkincsek.” Nagyjából ez volt a lényege Katerina Facebookon küldött kilencedik üzenetének. Katerina, akkor már több hónapja próbált kapcsolatba lépni Manyival, azt állítva, hogy a nyolcvanas évek elején oroszul leveleztek.
Reggel hétkor kellett megjelenni a Milliben. Oda, ahol pár napja még önfeledten próbálgattuk a legújabb tánclépéseket és a csajozós dumákat, azon a reggelen a szolnoki vagányok sorfala helyett unott katonák meg öntudatos munkásőrök előtt kellett bevonulnunk. A leglehangolóbb mégis annak a réme volt, hogy két vagy három évre ki vonnak bennünket a forgalomból. Hazafiság ide, férfiasság oda, a fene se akart katona lenni. Pár éve kezdtem dolgozni, jó helyem volt a szövetkezetnél, mindig volt pénzem. Csak a szórakozás és a lányok érdekeltek. Még otthon laktam, a Mártírok úti kisposta fölött.
