Szombaton hajnalban újabb áldozatokat szedett a Szolnokot elkerülő út. A Szent István-híd közelében három embernek ért véget a földi pályafutása. Sem ott, sem a 4-es, nagyjából Szajoltól Abonyig terjedő szakaszán nem ez volt az első, és sajnos nem is az utolsó halálos kimenetelű baleset, amiben mindig voltak és lesznek vétlen áldozatok is. Úgy érzem, a mostani tragédia is csak azért jutott el sokakhoz, azért foglalkozott vele kicsit tovább és többet az országos sajtó, mert nem egy, hanem több halott volt, és sajnos már ennyi kell az ingerküszöbünk megugrásához. Néhány napra. Mert eltelik pár hét, jönnek az újabb szörnyű hírek, az élet óhatatlanul megy tovább, és továbblépünk a sokadig sokkoló baleseten. Aminek lehetséges okairól így sem akkor, sem később nem beszélünk. Ezzel is hozzájárulva hasonló balesetek megismétlődéséhez.
Attól a lehetőségtől, tekintsünk el, hogy a sorsunk előre meg van írva, illetve nem futhatunk el a jövőnk és a végzetünk elől! Mondandóm szempontjából az a megközelítés sem releváns, miszerint semmi sem véletlen. Sőt, az adott baleset konkrét felelősének megnevezésével sem ámítanám magam. Csak azt tudom elfogadni, hogy mindennek kell valami értelmének lenni. Ez az értelmetlen tragédia például egy hatalmas felkiáltójellé válhatna, ami akár hozzá is járulhatnak az ilyen, vétlen áldozatokat is szedő karambolok megelőzéséhez. Igaz, csak akkor, ha ezt az írásjelet képesek vagyunk közösen használni, azaz hangosan kiabálunk.
Leginkább azért, mert rendszerektől és pártkötődésektől függetlenül, nagyjából három évtizede hülyítenek bennünket a választott vagy a nyakunkba ültetett vezetőink a 4-es főút minimum kétszer kétsávos autóúttá alakításával és a Szolnokot elkerülő teljes körgyűrű megépítésével. Lassan az ország valamennyi megyeszékhelye elérhető autópályán vagy a két forgalmi irányt elválasztó gyorsforgalmi úton, kivéve Szolnok. Tessék megnézni a Salgótarján felé vezető 21-es utat, lemérni, hogy az utóbbi időben Békéscsaba, Nyíregyháza vagy Szombathely hány biztonságos perccel került közelebb a fővároshoz, mint az onnan 100 kilométerre lévő megyeszékhelyünk! Ami mellett az ország egyik legnagyobb tranzitforgalma dübörög folyamatosan és érthetetlenül.
A mostani tragédia kapcsán tegyük fel azt a kérdést, hogy akad-e az elmúlt évtizedek választott vagy kinevezett vezetői között egyetlen egy is, aki némi lelkiismeret-furdalást érez! Felmerül-e valamelyikükben, hogy mennyivel kevesebben halhattak volna meg az előző harminc évben a halálút baleseteiben, ha nemcsak a duma, a tervek, az alapkövek és az osztozkodás szintjén foglalkoznak a 4-es út modernizálásával? Mi, választók, adófizetők, akiknek a pénzén és akaratából történnek, vagy nem történnek a dolgok ebben az országban, meddig fogadjuk el, hogy halálos áldozatok árán is lehet következmények nélkül, évtizedeken át, szemérmetlenül ígérgetni? Ez utóbbi kérdés ugyanis felveti a mi felelősségünket is. Azaz a szégyenpadon, a bocsánatkérők sorában valamennyien ott ülhetünk.
Nem szeretnék sebeket feltépni, hiszen Szolnokon és környékén is sokan élnek, akik az említett útszakaszon vesztették el értelmetlenül szeretteiket. És főleg nem szeretnék nemzeti sportunkban, az acsarkodásban és a másikra mutogatásban versenyezni. Csak jelezném, hogy szerintem ennek a tragédiának sem kellett volna megtörténnie, ha nem egy szűk, kétszer egysávos, nemzetközi főút kerüli ki egyetlen oldalról Szolnokot, ahová hasonlóan balkáni, emberi figyelmet felőrlő, éjjel-nappal zsúfolt utakon lehet eljutni minden irányból. Persze lehet dicsekedni a jelenleg Albertirsa és Cegléd környékén zajló útépítéssel, csakhogy az legalább két évtizedes késésben van, és már senkit sem támaszt fel. Ráadásul a Szolnok környékén autózóknak még hosszú évekig nem nyújt védelmet.
Meddig kell még közlekednünk és kockáztatnunk a halálos úton?
(Az illusztrációk MTI képek az elmúlt egy év Szolnok környékén, a 4-esen történt, halálos kimenetelű baleseteiról.)
