Viszonylag nagy példányszámban készülhetett ez a képeslap, ha a kiadása után minimum hét évvel még kapni lehetett. Ezt a példányt 1915 nyarán küldték Szolnokról Pestre, közel hét évvel az ácsolt Tisza-híd pusztulása után.
Ezt a korabeli levelezőlap az érdekes nevű „Hírlap elárusítás” kiadásában jelent meg valamikor a múlt század első éveiben Szolnokon. Kaposváry Gyula szerint a fotó 1905 körül készülhetett. A nyárias kép – lombos fák a túlparton – miatt biztosak lehetünk abban, hogy legkésőbb 1908 nyarának végén meg kellett történnie a fotózásnak, hiszen a következő télen vitte el a jeges ár a képen látható fahidat. A pontosabb datálásban talán a Móricz-liget végében álló egykori Aranylakat építésének dátuma segíthetne.
Az bizonyos, hogy tekintetes Somorry Béla fia 1915 júniusában adta postára ezt a képeslapot, hogy a budapesti Üllői úton élő szüleit – a megszólítás a szöveg elején „Mama” – tájékoztassa utazása egyik állomásáról.
Az sajnos nem derül ki, hogy Pestről jött, vagy oda tartott a fiatalember, az azonban igen, hogy Szolnoknál kellemetlenség érte. Mert, mint írja, „kellemes utazásra számítottam, de sajnos itt Szolnoknál le kellett szállni”. Minden bizonnyal vonaton utazhatott, hiszen a világháború első éveiben az autós utazás még luxusnak és kalandnak számított, ahogy folyami közlekedés is inkább helyközi volt, sem mint távolsági. Szóval nem tudjuk, hogy miért is kellett a fiatalembernek 200 métert gyalog megtennie, és miként lehetett közben még arra is ideje, hogy lapot írjon. Egyetlen megoldásnak azt tudom elképzelni, hogy a gyaloglás a vasútállomás környékén történhetett, és itt férhetett bele az idejébe a postázás.
Amennyiben az utazás így történt, akkor nem lepődhetünk meg azon, hogy a fiatalember egy olyan képeslapot adott postára, aminek a fotója évekkel korábban készült. Vonatról ugyanis nem láthatta az akkor már álló, a budapesti Ferenc József-híddal vetélkedő tiszai átkelőnket. De, ha járt is volna a Tisza-parton, nagyjából a mai Tisza Szálló környékén, azt hiszem, akkor sem láthatta volna a folyót keresztbe átszelő gőzhajót. A bőgőshajókat, a helyi fűrészüzemeknek úsztatott fatutajokat igen. Viszont Boriskához hasonlóan, ez a gőzös sem közlekedett a Tiszán.
A gőzöst kitakarva azért a képeslap alapján fogalmunk lehet arról, milyen is lehetett a város alatti Tisza-part bő száz évvel ezelőtt. Akkor, amikor a hídfő mellett még nem korzó, park és szálloda volt, hanem hatalmas vásártér, alatta meg kvázi rakodópart.
