(NYÁRI ISMÉTLÉS: Ez az írás 2018. február 27-én jelent meg először.)
A 2004-ben, a Belvárosi – hivatalosan Szentháromság – Nagytemplom mai alaprajza kialakulásának 250. évfordulójára jelent meg az a kiadvány, amelynek 8. oldalán a következő olvasható: „Földrengés. 1867-ben Szolnok alatt megmozdult a föld. A város házai épek maradtak, de a torony elhajlott keleti irányba a Belvárosi iskola felé.” Ez alapján magam is tényként kezeltem, hogy a kiegyezés évében Szolnokot földrengés rázta meg, amely olyan erősségű lehetett, hogy az akkor már 110 éve álló hatalmas tornyot is kimozdította a helyéről. Amit aztán „Kleinwachter János királyi mérnök merész terve… kényszerített, hogy eredeti helyére visszaálljon”.
Gondoltam, a Tanultam Valamit Szolnokról rovat kiválóan alkalmas lehet arra, hogy a város eddig ismert legnagyobb földrengéséről írjak. Megpróbáltam kideríteni, mikor is lehetett ez a nevezetes rengés, amiről úgy hittem, biztosan említést tesznek róla akár a geológiával, akár az építészettel foglalkozó szakirodalomban. Azonban úgy tűnik, hogy 1867-ben csupán egyetlen jelentősebb földrengés volt Magyarországon, mégpedig Heves megyében, a Mátra túlsó oldalán, Pétervásárán. A szeptember 22-ei esemény kapcsán az ijedtségen kívül egyetlen komolyabb kárról tesznek említést, a pálfalvai templom sérüléséről.
Nem adtam fel. Úgy tippeltem, csak az évszámmal lehet gond. Azonban komolyabb rengés az előtte való években nem volt a környéken: 1865. január 9-én, Nagykőrösön, 1866-ban Kazáron, majd 1868. június 5-én Jászapátiban jegyeztek fel kisebb károkat okozó földmozgásokat. Aztán pedig Jászberényben, ami 1868. június 21-én már nagyon súlyos áldozatokkal járt, és akár Szolnokon is éreztethette hatását. Csakhogy akkor már valószínűleg zajlott a torony „helyrebillentése”.
Kutakodás közben azonban rábukkantam Dr. Selmeczi László Reng a föld – Feljegyzések a Szolnok megyei földrengésekről (Jászkunság 1956. 2-3. szám) című munkájára, ami egyértelművé tette, hogy az 1867-es szolnoki földrengéssel valami nem stimmel. Valószínűsíthető, hogy egyáltalán nem is volt, főleg, hogy a templomtornyon kívül semmi másnak a megrongálódásáról nincs „hír”. Ami valóban érdekes, ha figyelembe vesszük, hogy a várost elpusztító tűzvészekről, illetve a lakosságot tizedelő kolerajárványokról mennyi információ maradt ránk.
Akkor mi és mikor okozta a torony dőlését, amire vonatkozóan három helyen is találhatunk utalást? Az említett 250 éves kiadványban, Dr. Selmeczi dolgozatában – amiben Vidor Győző Szolnokról írt kiadványára is utal -, illetve a Szolnok Belvárosi Római Katolikus Egyházközség (szolkat.hu) honlapján. Igaz, a három „forrás”, három időpontot jelöl meg a dőlés dátumaként. Az első 1867-et, a harmadik 1867-69-et, a második pedig közel egy évszázados folyamatról ír.
Miután sehol máshol nincs nyoma az 1867-es szolnoki földrengésnek, azt kell feltételeznem, hogy a lassú, majdnem egy évszázadon át tartó dőlés állhat a legközelebb az igazsághoz. Dr. Selmeczi szerint a templom tornya már 1763-ban, a nagy komáromi földrengés – lásd Jókai Aranyember című művét – idején megrongálódott. Ezt tovább súlyosbította, hogy a ferences rendház háztörténetében (Historia Domus) található feljegyzés szerint 1770 tavaszán rendkívül magas volt a Tisza vízszintje, a kiöntött folyó a rendház kertjébe is betört. Időpont meghatározása nélkül az árvízre és a torony mellett húzódó árok vízzel való megtöltődésére a szolkat.hu-n is utalnak. Selmeczi azonban azt is hozzáteszi, hogy az 1780-as Pest környéki földrengés tovább rontott a helyzeten, így a torony XIX. században lényegében folyamatosan dőlt keleti, azaz a későbbi Belvárosi iskola irányába.
Feltételezhetjük, hogy a dőlés nem lehetett drasztikus, azonban 1867-re vagy olyan méreteket öltött, ami már veszélyes volt – olvasni arról is, hogy a torony a főoltárt is magával húzta -, avagy addigra jött össze a pénz a helyreállításra. Abban minden forrás egyetért, hogy a torony „megmentését” Kleinwachter János végezte, akit egyik helyen bécsi mérnökként, máshol királyi mérnökként, a harmadik helyen pedig állami segédmérnökként említenek. Ám a világháló segítségével nem lehet a nyomára bukkanni, mert, aki hasonló névvel kortársa az inkább térképész volt, igaz, a megyében is dolgozott. Ez persze nem zárja ki, hogy ugyanarról az emberről van szó. Aki a fenti források egybehangzó véleménye szerint elképesztő építészeti és statikai bravúrt hajtott végre: az alapok alá fúrva, az alapföld egy részét elhordva lényegében visszabillentettek a tornyot a mai helyére. És az 150 éve nem is mozdult meg. Nem vitatom, bár hihetetlen.
De hát ezért kell a Tanultam Valamit Szolnokról rovat. Ha már tudjuk, hogy nem volt földrengés, derítsük ki, mit lehet tudni Kleinwachter Jánosról és az ő minimum világraszóló építészeti bravúrjáról!
