2025.12.1. (hétfő)

Újra a Sóház utcai tuskókról

Újra a Sóház utcai tuskókról

Dátum:

Nagy híve vagyok a Sóház utcai, úttestbe süllyeszthető tuskóknak, amelyek esélyt adnak a Tisza-partnak. Működtetésével kapcsolatban már vannak fenntartásaim. A rapszodikusság okozta kellemetlenség csökkentésére pedig a Magyar utcai fejlesztés okán tennék egy javaslatot.

Szolnoki szemmel nézve meglepő, ám felettébb praktikus fejlesztés történt néhány hónapja a Magyar utca Kossuth tér felőli végén. Aki rendszeresen használja az Árkád presszó előtti parkolókat, annak talán már feltűnt az a digitális kijelzővel felszerelt tábla, amit a nagy parkolóból kivezető út torkolatába állítottak. Ez a parkolóhelyekre szerelt érzékelők segítségével arról ad valósidejű és pontos tájékoztatást, hogy a Magyar utca végén van-e még szabad hely. Azaz a szűk zsákutcába érdemes-e behajtani és esetleg potyára nézelődni, majd parkoló hiányában nehézkesen kitolatni. A nem túl bonyolult eszköz az elmúlt évek egyik leginnovatívabb parkolófejlesztése Szolnokon, némi rosszindulattal azt kell mondanom: csodálkozom is a megvalósításán.

Viszont némi reményt is táplál, hogy nem lenne teljesen esélytelen az egyébként elég sok adót és parkolási díjat befizető autósokra ügyfélként tekinteni, és mondjuk, valóban szolgáltatni nekik. Esetleg túllépve azon a XX. századi attitűdön, miszerint az autós örüljön, ha aszfaltút van a gumijai alatt, mert egyébként sem más a státusza, mint fejhető adóalany.

A szolgáltatás terén hatalmas előrelépésnek tekinteném, ha a Magyar utcai megoldásnál nem sokkal bonyolultabb technikai fejlesztésként a Sóház utcai, mozgatható útelzárók kapnának előjelzőket a városban. Már többször leírtam, hogy egyetértek a Verseghy gimi elé telepített útakadályokkal, sőt – mivel hidegen hagy a népszerűségem, kimondhatom – sokkal gyakrabban alkalmaznám, és például hétvégén teljesen kiszorítanám velük az ország egyik legnagyobb belvárosi parkjából a gépkocsiforgalmat. De ez egy másik kérdés.

A Sóház utcai akadályok fölött rendszeresen áthajtó autósként örülnék, ha a rapszodikusan használt akadályok állapotáról nem a Verseghy gimi valamelyik sarkán szereznék tudomást. Technikailag megoldható lenne, hogy a Tisza-híd belvárosi lábánál kijelző mutassa a tuskók állapotát. Így már a Szabadság téren el tudnám dönteni, hogy érdemes a Kossuth tér felé kanyarodnom vagy sem. Ha netán még a Hatvanas környékén is lenne egy ilyen kijelző, akkor nem a Verseghy sarkánál kellene bénázni, ha mégis fel vannak tolva a tuskók.

És milyen szép lenne, ha a Baross utca elején, nagyjából az 1-es parkoló torkolatánál, illetve a Centrumnál lévő zebránál is lenne egy-egy ilyen „tuskójelző”, mert akkor eleve nem kanyarodnánk rá a Szapáryra. És persze a Sóház utca végén is jó lenne egy, lehetőleg úgy elhelyezve, hogy a Templom utcából érkezők jó előre lássák, milyen irányba érdemes haladniuk.

Tudom, mindez némi befektetést igényelne a város részéről. De a parkolóórákba dobott pénzekből és a súlyadókból nyugodtan ki lehetne gazdálkodni azt a párszázezer forintot, amibe ez az öt digitális tábla, meg a tuskókhoz telepített jeladó kerülne. És esküszöm, az sem érdekelne, ha mindezt szalagátvágás, ünnepi beszédek kísérné, miként az sem, ha szép csendben, csak úgy valóban a választópolgárok szolgálata miatt készülne el.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Nemtudás vagy netvakság

"Amíg nem volt Facebook, csak a családod tudta, hogy hülye vagy" - olvastam a közösségi oldalon közzétett mémben. Nem sokkal egy olyan poszt után, ami Szolnok vitathatatlan sikeréről beszámoló cikket osztott meg. Szolnok a Hármas-Körös és a Tápió partján fekszik? Jaj!

Lakatozzunk!

Nem egészen értettem azokat a híreket, amelyek arról szóltak, hogy majd valakik kitalálják és engedélyezik, az új hídnál hová kerülhetnek a szerelmesek lakatjai. Úgy tűnik, a szerelmeseket és a szolnokiakat nem érdekli a hivatalos út. Amint látható, a híd már az övék. Vagyis a miénk.

Három malac

Szolnokon, fényes nappal, el lehet lopni három disznót, és azzal valószínűleg átkocsikázni a városon. Ez nem egy burleszk film, hanem a komor valóság. Ahol ez megtörténhet, ott a helyi rendőrség vezetőjének más elfoglaltság után kellene néznie. Javaslatom is van, hogy hol.

Szolnok elüldöz, vagy…?

Inkább tartsuk itthon a szolnoki fiatalokat, mintsem program kelljen a hazavárásukra. Márpedig ez nemcsak a munkahelyen és a megélhetésen múlik. Hanem a közösségi élményeken és a szórakozási lehetőségeken is. Rendőrért kiáltani persze egyszerűbb, mint egyenjogú polgárnak tekinteni a srácokat.