Edit feldúlva lépett be a Szigonyba. Fel sem fogta, hogy mások is vannak a kocsmában. Letelepedett az első üres bokszba, éppen amellé, ahol a pincérlány és a közlekedési rendőr beszélgetett. A lány apró csókot nyomott a megdöbbent rendőr homlokára, majd átsétált Edit bokszához, hogy felvegye a rendelést.
– Hol a francban vagy már? Bán Béla ne csináld ezt velem, majdnem megöltek – hadarta Edit, észre sem véve a megdöbbent pincérlányt. – Tudom, hogy ma már találkoztunk egyszer, de hidd el, hogy iszonyatos gebaszba keveredtem. Könyörgöm, most azonnal gyere a Szigonyba – folytatta remegő hangon.
– Szerintem magára is ráférne egy lélekerősítő, dobjon be egy Unicumot – mondta csillogó szemmel és kicsit dülöngélve a pincérlány. A választ azonban nem várt meg elindult a pulthoz.
– Bán Béla, az istenit! Nem érdekel, hogy dolgozol. Értsd már meg, hogy olyasmit hallottam, amit nem kellett volna, és ha nem lép be a kolléganőm az irattárba, akkor biztos, hogy már nem élek. Nem tudom telefonban elmondani. Most már biztos, hogy azt a rohadt Gulyás Zolit eltették láb alól, és nem én. – Akkor vette észre, hogy a kelleténél hangosabban beszélt a telefonjába, amikor a pincérlány két poharat és egy üveget rakott elé.
– Ez meg mi a franc, ki rendelte? Minek hozott két poharat? – Kérdezte döbbenten, miközben füléhez szorította a mobilját.
– Gondoltam, magának is jót tesz, ha bedob valami erőset.
– Egyszerre két pohárból?
– Ja! Nem. Olyan szépen összejön itt a tegnapi társaság, gondoltam, úgyis mindjárt jön a pasija, így legalább nem kell kétszer fordulnom.
– Pasim? Kik jönnek itt össze? Maga dilis vagy ivott.
– Mindkettő – válaszolta a lány. Töltött a poharakba és leült Edittel szembe. Elé tolta az egyik poharat, a másikat pedig a szájához emelte. – Úgy tűnik, volt egy közös ismerősünk. Tudom, hogy mindenkivel megcsalt a Gulyás, de halottról jót vagy semmit. Ha már volt bennünk olykor valami közös, legjobb lesz, ha tegeződünk. Tündi vagyok – azzal legurította az italt.
– Hallod ezt Bán Béla? Vagy elájulok, vagy bedobom ezt az Unicumot, és akkor a földről fogsz összeszedni – visította Edit a telefonba. – Igen, jól hallottad. Valaki eltette Zolikát láb alól, és most itt egy újabb liba, akit szédített.
– Na, de azért! – Rakta össze kicsit nehezen a szavakat a pincérlány, aki az asztalon lévő másik poharat is kiitta.
– Jó, a lányod nem volt liba, csak ő is Zolika ágyában kötött ki.
– Micsoda? Nemcsak magával csalt meg az a szemét? Hát, hogy mondjon így jót egy halottról az ember? Hallod ezt, te hanyatt eső másik szép szemű. Ilyenek vagytok ti, férfiak. Ez meg egy férjes asszonytól menekült ide – azzal szájához emelte az asztalom álló Unicumos üveget, és jó nagyot húzott belőle. Közben Edit, fülén a mobiljával kihajolt a bokszból, és tekintete éppen összeakadt az elképedt rendőr tekintetével.
– Bán Béla, végem van – nyöszörögte hatalmasra kerekedett szemekkel. – Tudod, ki ül megint a szomszéd bokszban? Az a koma, aki tegnap annyira hallgatózott, hogy átborult hozzánk. Nem, még nem őrültem meg. Itt van az arca az enyémtől húsz centire. Egy perced van, hogy itt legyél.
