Szolnok első fürdője a Tisza Szállóban nyílt meg a húszas évek végén, amikor már világos volt, hogy micsoda kincset rejt a város alatt a föld mélye. Alig egy évtizeddel később, a harmincas években a MÁV strand is megnyitotta kapuit, ahol szintén a földből feltörő meleg vizet hasznosították. Csupán egy újabb évtized kellett, hogy további stranddal gazdagodjon a város, 1949-ben a Damjanich uszoda is elkészült. És ezzel nem ért véget a városi fürdők fejlesztése. A hatvanas évek közepétől már a Tiszaligeti strand is látogatható volt, sőt a cukorgyári focipálya mögött is működött egy fürdő.

Azaz a rendszerváltás úgy virradt Szolnokra, hogy nyári időben a Holt-Tisza és a Tisza potya strandjai mellett négy épített fürdő közül is választhattak az itt élők, vagy ide látogatók. És ezekhez nyugodtan hozzáadhatjuk még a szandai laktanyában létesült, illetve a Kodály mellett épült tanuszodákat is, így azt mondhatjuk, a gyerek- és kisméretű gyógymedencéket nem számolva legalább 15 medencéje volt a városnak.

Akárhogy is vesszük, ezeknek a fele az elmúlt két évtizedben lényegében eltűnt. Mára a Tiszaligeti strand maradt az egyetlen, nyilvános uszodánk. És bár épült ott egy új 33 méteres medence, illetve a Garden Hotel uniós forrásokból wellness részleggel bővült, számottevő közfürdő fejlesztés nem tört Szolnokon az elmúlt húsz évben.

Volt fürdő

Máig nem teljesen világos, hogy a Damjanich uszodát miért kellett a 2007. május 28-i bezárás után két évvel lerombolni. A korabeli beszámolók ugyanis arról szóltak, hogy csak a nagymedence vízforgató berendezésének hiányával volt baj, így a gyógymedencék akár működhettek is volna tovább. Azonban az is kiolvasható az akkori újságokból, hogy a Damival már 2006-ban, azaz a szocialista polgármester idején is próbáltak volna valamit kezdeni. Mert komoly fejlesztés annak ellenére sem történt az uszodában, hogy a Víz- és Csatornaművekkel kötött koncessziós szerződés erre kötelezte a város partnerét.

A Damjanich uszoda hasznosítására 2006-ban hirdetett tervpályázatot a Botka Lajosné (MSZP) vezette városvezetés. Az akkor beérkezett elképzelések úgy számoltak, hogy a híd lábánál lévő ingatlanon körülbelül 3-4 milliárd forintért lehetne modern uszodát és gyógyközpontot építeni. Ennél tovább azonban nem jutottak, aminek minden bizonnyal csak részben volt oka az önkormányzati választás.

Így viszont a Dami bezárásának „dicsősége” az új városvezetésre maradt. Igaz, már a lakat felhelyezésével egy időben azt vizionálták, hogy az uszoda helyén magántőke és uniós források bevonásával épül fel az új wellness komplexum. Pár hónappal később viszont arról szóltak a hírek, hogy a fürdőfejlesztésre kiírt pályázat sikertelenül zárult, és a reménybeli befektető elállt az üzlettől.

Ehhez képest kicsit meglepő, hogy 2007 őszén, zárt ülésen úgy döntött a helyi képviselőtestület, hogy eladja a Damit. A vevő a debreceni Nívó Generál Kft. volt, aki 556 milliót ígért az uszodáért, mégpedig azért, hogy a helyén egy 120 szobás szállodát, egy 33 méteres úszómedencét, gyermek- és termálmedencét, valamint egy irodaházat építsen. Ez utóbbihoz állítólag addigra 260 millió forintos uniós támogatást is nyertek. Az üzlet azonban 2008-ban dugába dőlt, miután a vevő a foglalón kívül mást – állítása szerint hitelezési nehézségek miatt – nem tudott kifizetni. A Damit így 2009. május 4-én a város 54 millió forintjából elkezdték lebontani.

Más fürdők

Az első Orbán-kormány idején, a Széchenyi terv keretében indultak a látványos, vidéki uszodafejlesztések az országban. Volt, ahol szinte zöldmezős beruházásként, a legtöbb helyen azonban a korábbi strandokra, fürdőkre alapozva folytak a fejlesztések. Az előbbi tipikus példája a Ceglédi Termálfürdő fejlesztése, az utóbbira pedig a martfűi uszoda építése.

A martfűi fejlesztés azért is érdekes Szolnokról nézve, mert az új uszoda és wellness központ alapkövét nagyjából akkor rakták le, amikor a Damit bezárták, és körülbelül akkor nyitották meg a fedett strandot, amikor a Dami helyén már csak a sitt domb emelkedett. Az interneten elérhető adatokból úgy tűnik, hogy a 33 méteres úszómedencét, a két gyógymedencét, a gyerek- és a tanmedencét magában foglaló épületet 600 millióból hozta tető alá a vállalkozó. Ebben az összegben természetesen nincs benne a fürdőhöz szervesen kapcsolódó szálloda, illetve a 2009-es nyitás óta, elsősorban a szabadban végrehajtott fejlesztések.

Ugyancsak érdemes egy pillantást vetni Cserkeszőlőre, ahol tavaly készült el a télen is használható, fedett medencetér. Ebben egy 25 méteres úszómedence, két meleg vizes medence, egy élménymedence és egy pancsoló várja a vendégeket. Ennek bekerülési költsége már közel 1 milliárd forint volt, ám ennek az összegnek nagyjából felét uniós forrásból biztosította a beruházó.

Természetesen nemcsak irigylésre méltó siker sztorik illusztrálják az elmúlt bő évtized hazai fürdőfejlesztéseit. Ha az esztergomi példát, az ottani helyzet extrémitásai miatt nem is említjük, még mindig szörnyülködhetünk a több százmilliós bukást hozó egerszalóki, a fűtött vízre épülő dunaújvárosi, vagy éppen az egész várost fejre állító siklósi fürdőberuházáson.

Azonban az is tény, hogy az elmúlt évtizedben nemcsak a hagyományos fürdővárosokban, a feltörekvő kisvárosokban, de szinte minden megyeszékhelyen is komoly uszodafejlesztés zajlott. Aki járt már Debrecenben a Nagyerdőn, vagy Szegeden, a Tisza túloldalán, esetleg a Győrben, az tudja, miről beszélünk. Csak két megyeszékhelynek nem sikerült fürdőt kilobbiznia magának az elmúlt években – annak ellenére, hogy mindkét helyen mindig kormánypárti volt a városvezetés – Salgótarjánnak és Szolnoknak.

Lesz fürdők

A Verseghy-park sarkánál a mai napig látható annak a fürdőnek és szállodának a látványterve, amit már 2009-ben a Dami helyére álmodtak. A terveket a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Építész Egylet által szervezet kiállításon 2009 októberében a Tisza moziban is bemutatták. Ezekből kitűnik, hogy nagyjából az egykori nagymedence és a lelátó helyén épülne fel a fürdő rész, míg a valamikori gyerekmedencétől a Kossuth út felé eső részen egy szálloda, a kettő között pedig passzázs kötné össze a megyeháza előtti rózsakertet és a Szabadság teret.

Ugyancsak elérhető a neten a Tiszaligeti strand fejlesztésének terve. Ez a Tiszavirág-híd ligeti lábával szemben helyezné el a mai 50 méteres medencét és a kör alakú gyógymedencéket is lefedő komplexumot.

Kérdés, hogy ezekből lesz-e, és ha igen, mikor valami. Illetve kérdés, hogy ezek a tervek a legalkalmasabbak-e arra, hogy egyszer talán megvalósuljanak, és a várost évtizedekig szolgálják.

Az egészen biztos, hogy a Tiszaligetben csak akkor lehetne egy ilyen beruházást megvalósítani, ha a ma ott használt medencéket minimum egy évre bezárnák. Szinte elképzelhetetlen, hogy Szolnok egy évre uszoda nélkül maradjon. Tehát a Liget csak azután fejleszthető, ha akár a Dami helyén, akár esetleg az egykori Daminál is rosszabb állapotban lévő MÁV strand helyén történne előbb fejlesztés.

A Dami esetében azonban kérdés, hogy a minimum 1 milliárdos uszoda beruházáshoz szükséges önrészt az eladósodott város mikor tudná előteremteni, vagy mikor talál olyan befektetőt, aki évtizedekre számolva hajlandó kockázatot vállalni. A MÁV strand esetében pedig előbb a tulajdonviszonyokat kellene rendezni, csak utána lehetne szó bárminemű fejlesztésről. Igaz, ez utóbbi esetében nem az átalakított belvárost terhelné az uszodával járó forgalom, sőt a vasút közelsége miatt akár a vonaton érkezőkkel is számolhatna az üzemeltető.

Mindez azonban egyelőre fikció. Vitathatatlan, hogy az elmúlt években sok százmillió forintot fordított a város sportlétesítmények fejlesztésére – műfüves pálya, squash centrum, sportcsarnok -, milliárdokat nyert uniós pályázatokon jóléti beruházásokra – Kossuth tér, gyaloghíd -, ám az önmagát a Tisza fővárosának gondoló egykori fürdővárosban mégiscsak nagyon hiányzik végre egy fedett uszoda.