2025.12.1. (hétfő)

Utcasoroló (16.): Konstantin út

Utcasoroló (16.): Konstantin út

Dátum:

Biztosan volt valamiféle magyarázata annak 1892-ben, hogy a Schuster Konstantin váci püspök adományából építendő új elemi iskola miért az akkori városszélen, a Büge patak mellett, a vásártér közelében kapott helyet. Az intézménynél ma induló utca neve viszont biztos, hogy innen ered.

A tulajdonképpen a mai Baross utcában álló Konstantin – korábban Beloiannisz – néven emlegetett iskola környékén, építése idején, a XIX. század végén, nemhogy emeletes épület, de még ház is csak foghíjasan lehetett. Közművekről és kialakult utcahálózatról pedig aligha beszélhetünk. Mindenesetre az eklektikus stílusban, sarkán romantikus elemeket magán hordozó iskolaépület nemcsak a vasútállomás felé vezető főutca nyomvonalát véglegesítette, de a korábbi Felső Büge, akkori Tehén, későbbi Konstantin, negyven évig Úttörő, majd ma ismét Konstantin utca sarkát is lecövekelte.

A mai utcanévadó Schuster Konstantin – azaz nem Constantin, tehát nem egy római császár – egykori váci püspök, egyben Szolnok díszpolgára. Aki elsősorban azzal írta be magát a város történetébe, hogy 1886-os püspökké választása után, sok egyházmegyei településhez hasonlóan, Szolnoknak is juttatott adományt egy új iskola felépítésére. Ami jól jöhetett az iparosodó, fejlődő és egyre duzzadó lakosságú városnak, hiszen az Eötvös-féle népiskolai törvénynek megfelelő ellátást biztosítására egyedül képtelen lehetett. Amikor Schuster püspök a 20 ezer forintos adományozás mellett döntött – már állt a városháza, a megyeháza, a mai könyvtárnak helyet adó pénzügyi palota és a Magyar Király Szálloda, azaz a múzeum, igaz még a Piac téren – két elemi iskola működött a városban. Az Újvárosi, illetve a mai Arany János és Kossuth utcák sarkán, a későbbi Mezőgazdasági Takarékpénztárnak eladott telken lévő Sipos téri intézmény elődje. Márpedig gyerek lehetett bőven. Amit talán az is bizonyít, hogy az 1892-93-ban emelt Konstantin iskola épületét, a püspök hat évvel későbbi halálát követően, a végrendelete révén kapott újabb adományból, bővítették, és 4 fiú és 4 leány osztály fogadására lett alkalmas.

Schuster Konstantin – akinek egyébként más köze nem volt Szolnokhoz – természetesen nemcsak velünk tett jót. Ismert tény, hogy a Kassai dóm felújítására – a XIX. században járunk! – 44 ezer forintot adott, ahogy a tiszaföldvári templom építése is az ő püspöki jövedelmeinek köszönhető. Iskola építését támogatta rajtunk kívül például Kecskeméten, Nagykőrösön, Vácott és Kunszentmiklóson is. Így nemcsak Szolnokon volt díszpolgár, és a nevét se csak nálunk őrzi közterület.

A Baross utcánál induló Konstantin utca legjelentősebb épülete tehát az elmúlt 120 évben sokféle nevet és funkciót megélt iskola. Eddig azonban azt hittem, hogy az utca másik végét a Gábor Áron téri benzinkútként emlegetett töltőállomásnál, a Petőfi utca sarkán kell keresni. Azonban erre a cikkre készülve megtapasztalhattam, hogy sem a Konstantin utca, sem a Gábor Áron tér nem ott ér véget, ahol eddig gondoltam. E két közterület ugyanis a vízművek telephelyének a benzinkút felé lévő sarkánál találkozik, amit a közelben talált, az 1926-os közterület átnevezési hullám után kihelyezett – és két átnevezést túlélt – utcanév-tábla is jelez.

A táblát őrző épület és az utca egy-két régi háza pedig – amelyek megúszták a társasház-építési hullámokat – arra hívhatják fel a figyelmünket, hogy a két világháború között, az egykori Büge-patak helyén létrejött utca a polgárosodó szolnokiak egyik kedvelt lakóhelye lehetett.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Utcasoroló (80): Romák festője a Cigányvárosban

Szolnok egykori IV. kerületének közepén, a Cigányvárosban található az a szűk kis utca, ami egy olyan XIX. századi festőről kapta a nevét, aki előszeretettel örökítette meg a romákat. Tudják ki volt Bihari Sándor, és hol van a róla elnevezett egyetlen magyarországi utca?

Szolnoki ’56-os séta

Mivel idén elmaradnak Szolnokon az '56-os megemlékezések, tegyünk egy virtuális sétát azokon a helyeken, ahol forradalmi események zajlottak a városban. Forrásul használva a MNL szolnoki intézménye és Cseh Géza kutatásait, illetve "A remény napjai - az 1956-os forradalom Szolnokon" című filmet.

Nyár’12: Szolnoki házak (6.): Nemzeti Szálló

Szolnok egyik legimpozánsabb épülete lehetne, de csak egyike a szomorú sorsú régi házainknak. Az egykori Nemzeti Szállót nézegetve a Szapáry úton, nem tudok szabadulni a gondolattól: a szolnoki szállók meg vannak átkozva. Fényük vagy megkopik, vagy pusztulás a sorsuk. Időutazás.

28 oldal ötvenes évek

Ha eddig velem együtt azt gondolták, hogy az ötvenes években, a Rákosi-kor szocialista Magyarországán nem létezett hirdetés, akkor lapozzuk fel együtt a Szolnokról induló és oda érkező vonatok és autóbuszok 1955-ös menetrendjét, amiben ott sorakoznak a vásárlók kegyeit kereső helyi reklámok.