Azt hiszem, ma még kevesen tudnák kapásból megmondani, hogy hol is található Szolnokon a Sebestyén Éva köz. Elsősorban azért, mert csak az idén tavasszal elfogadott, és július elsejétől hatályos szolnoki közterület el- és átnevezéssel került az utcajegyzékbe a színésznő nevét viselő köz. Másodsorban pedig azért, mert egy olyan kis utcácskáról van szó, ahol tulajdonképpen nincs semmi, eddig meg még neve sem volt. A Sebestyén Éva köz ugyanis a főiskola régi épülete mögött a Móra Ferenc és a Fiumei utakat köti össze. Egyik oldalát az üres főiskola egyre gazosabb udvara, illetve a tornaterem és a nagyelőadó tűzfala határolja, másik oldalát pedig az óvodakert. Nemhogy önálló telek nem nyílik rá, de még egy kapu sem, így a Sebestyén köz egy olyan közterület, amihez házszám jelenleg nem tartozik.
Viszont talán nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, ez az eddig névtelen, ám sokak által használt kis köz mostantól egy olyan nagyszerű ember nevét viseli, aki valószínűleg többször is megfordult itt. Főleg azért, mert Sebestyén Éva azon kevés színészek közé tartozott, akit nemcsak a színház kötötte Szolnokhoz, hanem az egész élete. Nem néhány évre szerződött ugyanis a fővárosból hozzánk, így nem ingázott Budapest és Szolnok között, vagy lakott pár évig valamelyik színészlakásban. Szóval nemcsak dolgozott Szolnokon, de itt is lakott. Élete utolsó éveiben a Somogyi Béla utca egyik társasházában, így biztosak lehetünk abban, hogy piacra menet sokszor megfordulhatott a főiskola mögötti kis közben.
Ma, amikor divat néhány évente munkahelyet váltani, egészen döbbenetes és tiszteletreméltó, hogy Sebestyén Éva 1957-től 2011-ben bekövetkezett haláláig, azaz 54 évig volt a Szigligeti Színház társulatának a tagja. Harminc évesen szerződött ide. Hat évvel azután, hogy elvégezte Rózsahegyi Kálmán színészképző iskoláját, ami mellette olyan színészeket képzett, mint Hofi Géza, Komlós Juci, Rátonyi Róbert vagy Sztankay István. Nem tudhatjuk, Sebestyén Éva miért volt ilyen végtelenül hűséges ehhez a színházhoz, hiszen aki látta színpadon, az talán egyetért azzal: bárhol ugyanolyan közönség kedvenc lehetett volna belőle, mint Szolnokon. Mégis maradt, és Keres Emiltől, Székely Gáboron és Schwajda Györgyön át együtt dolgozott az összes eddigi szolnoki színházigazgatóval, szerepelt minimum 250 darabban, és együtt játszott legalább félezer színésszel.
A vidéki színházi létezésnek nemcsak az a fonákja, hogy az adott város vagy megye határain kívül alig ismerik a művészt, filmekbe, szinkronba alig hívják, de a szakmai elismerések is elkerülik. Sebestyén Éva is csak 1994-ben részesült először országosan számon tartott kitüntetésben, amikor az évad legjobb epizódszereplőinek adható Aesa-díjat megkapta az ugyancsak itt játszó Kátay Endrével együtt. Tizenhárom évvel később pedig Gobbi Hilda-életműdíjjal tüntették ki, amit a MASZK Országos Színészegyesület olyan színészeknek ítél oda, akik több évtizedes működésük dacára sem részesültek semmiféle állami elismerésben. Pedig Sebestyén Éva hat évtizedes színészi pályája során biztos lett volna ok arra, hogy legalább Jászai-díjat vagy Érdemes Művészi kitüntetést kapjon.
Nem kapott. Viszont sok államilag kitüntetettnek, az ország számtalan társulatát körbejáró színésznek nem adatik meg halála után, hogy közterülettel emlékezzen rá egy város. Sebestyén Évának két évvel halála után megadatott. Így pedig talán sokan és sokáig emlékeznek még Szolnok egykor legkedveltebb színésznőjére.
(A művésznőt ábrázoló fotók a Szigligeti Színház oldaláról valók.)
