A Szapáry útnál kezdődő, majd az Eötvös téren megtörő és a Jubileum térbe torkolló, azaz lényegében a belvárostól a vasútállomásig tartó Baross utca nyomvonalának egy része minden bizonnyal a XIX. század közepe előtt is létezett. Legalábbis a mai Elek István utca környékéig biztosan, hiszen az ott folyó Büge patakon túl terült el az az állatvásár tér, ahová a Jászság irányából érkeztek jószágaikkal a gazdák. Hogy aztán ott vagy eladják portékájukat, vagy kicsit megpihenve, a tiszai átkelőt használva más települések felé menjenek tovább. Leírások szerint a vásártér a régi mentőállomás környékétől egészen a Rékasi úti felüljáróig nyúlt, és majd csak a város növekedésével kezdett zsugorodni.
A növekedés egyik okozója a Debrecen felé tartó vasút új nyomvonala, illetve az így kijelölt második szolnoki állomás volt. Hiszen ezek Szolnok közlekedés-földrajzi jelentőségét tovább növelték, ami néhány évvel később üzemeket, azok pedig munkásokat vonzottak a városba, ami megindította a kereskedelem és a szolgálatok, illetve az egész település fejlődését. És ez járulhatott hozzá a mai Baross utca, az állatvásár tértől az állomásig húzódó újabb szakaszának a kialakulásához vagy véglegesüléséhez. Vagyis 1857 után nem sokkal ki kellett alakulnia teljes hosszában az akkori új állomást a belvárossal és a Tisza-híddal összekötő utcának.
Aminek a mai Eötvös térig tartó részét 1863-ban már Fő útnak nevezték. Majd a Vasút utca és a Vasúti főutca elnevezés is megjelenik, míg a tér és az állomás közötti szakasz Két fasor közötti utca néven lehetett ismert. Kiépülése a Szapáry út, akkoriban Molnár utca felől indulhatott, minden bizonnyal Szolnok megyeszékhellyé válása után. Akkor, amikor a Szapáryn és a Kossuth téren is elkezdődtek az építkezések.
Az állomáshoz tartó, elég hosszú utca 1894-ben – amikor a városháza előtti Piac térből Kossuth tér lett – kapta a Baross Gábor nevet. A névadás jól mutatja, hogy a két évvel korábban, mindössze 44 évesen elhunyt „vasminiszter” – aki nem volt kormányfő és az úgynevezett nagypolitikában is alig két évtizedet töltött – jelentős életművet maga mögött hagyva, megbecsült személyként távozott az élők sorából.
Baross 1875-ben – mindössze 27 évesen – lett a Szabadelvű Párt tagjaként először országgyűlési képviselő, majd 1883-tól a közlekedésért felelő államtitkár, három évvel később pedig a területet is felügyelő miniszter. Maga a rang természetesen még kevés lenne ahhoz, hogy akár csak pár év távlatából is emlékezzünk egy miniszterre, viszont Baross lényegében letette az ország modern vasúti közlekedésének az alapjait. Akkor, amikor a MÁV még csak egy szereplő volt a sok közül, hiszen több társaság próbálta az ország vasúthálózatát fejleszteni. A Baross Gábor által bevezetett új viteldíj és szállítási tarifák azonban ebből a szempontból egységesítették az akkor már négy évtizede fejlődő magyar vasutat, amit a vasminiszter a kereskedelem és a mezőgazdaság szolgálatába állított. És ami aztán a dualizmus és így Szolnok aranykorának is az egyik alappillére lett.
A vasút mellett rengeteg időt szentelt a folyami közlekedés megreformálásának. Ezen kívül postatakarék-pénztárat alapított, egyesítette a posta és a távíró szolgáltatást, sőt a Budapest-Bécs telefonvonal kiépítése is a nevéhez fűződik. A visszaemlékezések szerint nagy munkabírású, nehéz főnök volt. Viszont, akik együtt tudtak vele dolgozni, azok később is az ország fejlődésének meghatározó alakjai voltak. Talán ezért sem véletlen, hogy 1892-ben bekövetkezett halálakor sokan Széchenyihez hasonlították reformtörekvései miatt, így az sem meglepő, hogy két évvel később már vidéken is utcát neveztek el róla.
A szolnoki Baross Gábor utcában 1894-ben csupán egyetlen jelentős épület, az egy ével korábban átadott Konstantin iskola állt. Aztán a századfordulón elkezdtek épülni a Szapáry út felőli kétszintes, jómódú házak – például a sarki Kiglovics-bazár -, és feltételezhetően a kisebb, kereskedők és szolgáltatók üzleteinek is helyet adó földszintes épületek. Az Eötvös téri víztorony 1910-ben készült el. Majd az első világháború küszöbén megkezdődött a tér és az állomás közötti „iskolasor” kiépülése: előbb a polgári fiúiskola, majd a gépipari és a bábaképző, végül a közgé készült el. A második világháború éveire az utca ma is látható épületeinek a többsége már állt.
A második világháborút követő aktuális rendszerváltás utáni, első nagy szolnoki közterület átnevezési hullám érintetlenül hagyta a Baross utcát. Azonban a görög antifasiszta és kommunista, Nikosz Beloiannisz 1952-es kivégzése után úgy látták jónak, ha az egykori partizán emlékét ez az utca őrzi majd. Igaz, 1977-ben egy részén újabb átnevezés következett, és talán a Nagy Októberi Szocialista Forradalom tiszteletére keresztelték át az Eötvös tér és az állomás közötti szakaszát Tanácsköztársaságra. Ami 13 évet élt meg, hiszen 1990-ben az egész utca visszakapta a Baross Gábor nevet.
A szolnokiak általában csak végigrohannak ezen az utcán, pedig érdemes lenne néha lassítani és az épületeit nézegetve, azok múltja révén egy kicsit a város történetén elgondolkodni. Ez az utca ugyanis tökéletes lenyomata Szolnok elmúlt másfél évszázadának. Tanúja a város növekedésének, a polgárosodó aranykornak, a háborús megtorpanásoknak, a vészkorszaknak, a szocialista átépítéssel együtt járó rombolásnak, az iszonyatos átmenő forgalomnak, felvonulásoknak és népünnepélyeknek, tragédiáknak és hétköznapoknak. Kevés ennél szolnokibb utcának van.
