A Szandaszőlősön található Körte utca, ha nem is a város leghosszabb utcája, az azonban egészen bizonyos, hogy ritka hosszú és nyílegyenes közterület. Ezt onnan tudom, hogy amikor a hetvenes évek közepe táján, óvodásként elkezdtem oda járni, és nem hogy a Körte utca, de az azt a két végéről közrefogó Gátőr és Nagymező utcák sem voltak még leaszfaltozva, sűrűn előfordult, hogy eső után gyalog kellett végigbaktatnom rajta. Így talán érthető, hogy az elmúlt bő negyven évben, ha csak tehettem, inkább két- vagy négy keréken közlekedtem rajta.
Ha most visszarepülnénk bő fél évszázadot, akkor a mai sportreptér lejárója után, a Holt-Tiszától és a Vörösmező úttól jobbra egy itt-ott magányos házakkal, kisebb gyümölcsösökkel szabdalt mezőgazdasági területet találnánk. Amit akkoriban talán még Rokkantföldek néven emlegettek, utalva arra, hogy az első világháború után hadirokkantak kaptak ezen a részen földbeli kárpótlást. Ha nem tévedek, ez a ma gyümölcsökről elnevezett utcákból álló rész, az 1950 és 1963 között önálló Szandaszőlős község külterülete, Szolnok felé eső határa lehetett.
Az itteni utcák kijelölése és elnevezése 1966-ban történt meg, ami szerintem három dologgal függhetett össze. Egyrészt Szanda Szolnokhoz csatolásával. Másrészt a duzzadó város várhatóan megugró lakásigényével, aminek egyik megoldásának az önerős építkezés kínálkozott. Harmadrészt pedig a megszilárduló Kádár-rendszer fogyasztást és felhalmozást engedő politikájával, azaz a fridzsider szocializmussal. (A fiatalabban kedvéért: viszonylagos jólét mellett korlátozott demokrácia.) Ekkor alakították ki tehát a Gátőr és az abból nyíló Eper és Körte utcákat, illetve a Kocsorost és az onnan nyíló Meggyfa, Alma és Barack utcákat. (Érdekesség, hogy a Dió utca már 1957-ben is létezett, míg a Szilvás 1972-ben, a Cseresznye pedig csak 1975-ben került be az utcajegyzékbe.)
Emlékeim szerint a hetvenes évek közepén a Körte utca két végén néhány régebbi házból és pár, éppen csak kialakított hobbiból állt, amik között szántóföldek és mezők húzódtak. Azaz a bekerített telkek többségének nem volt a mai értelemben vett szomszédja, igaz, a kerítésnek sem volt sok értelme, az alakuló kerteket dézsmáló vadak ugyanis simán átjutottak rajta. Hogy az első járda mikor készült el ezekben az utcákban, nem tudom, az azonban biztos, hogy közvilágítás, áramszolgáltatás és víz már a hetvenes évek első felében is volt. Ami egyben azt is jelentette, hogy a nyolcvanas évek közepéig nem bővült az infrastruktúra sem a Körte, sem a környező utcákban. Igaz, addig a rémesen hosszú és keskeny telkek beépítése is csak lassan haladt, és több volt errefelé a hobbi, mint a lakóház. Bizonytalan fejlesztési tervből persze nem volt hiány: sokáig beszélték, hogy a hosszú telkek végén utcát nyitnak, meg hogy egyszer busz közlekedik majd a Körte utcán. Ám ezekből semmi nem lett.
A vezetékes földgáz-szolgáltatás viszont 1986-ban megérkezett a Körte utcába (is). De nem ám úgy, hogy jött a szolgáltató által felkért beruházó, aki nekikezdett, majd határidőre átadta a munkát. Nem, az ott lakók építették kalákában, szabadidőben, társadalmi munkában: azaz ásták az utcai árkot, dobálták a cső alá a homokot, majd a nyomáspróba után betemették a közterületen a hosszú gödröket. Miként négy évvel később a szennyvízcsatorna-hálózat építésekor is tették. A csatorna után pedig elkészült az első aszfaltburkolat – így már a hét bármely napján meg lehetett közelíteni a telkeket személyautóval -, bár emlékeim szerint ehhez is hozzá kellett járulnia minden tulajdonosnak. A vezetékes telefon pedig még a kilencvenes évek első felében is kiváltságnak számított, igaz csak azok élvezhették az előnyét, akik majd egy évtizeddel korábban fejlesztési kötvényt vásároltak, azaz meghitelezték a postának a hálózat bővítését. Azaz talán nem túlzás azt állítani, hogy a szántóföldekből úgy lett város, hogy az infrastruktúrát az ott élők – miközben még saját fészkük sem volt kész – maguk építették ki, jórészt saját zsebből finanszírozták, hogy aztán ugyanannyit fizethessenek a szolgáltatásért, mint aki már a készbe ült bele. Ez is egyfajta lenyomata a fridzsider szocializmusból a kapitalizmusba való átmenetnek.
Bár jövőre lesz ötven esztendős a Körte utca, a mai napig vegyes képet mutat. Található még ott néhány olyan régi ház, amelyeket még az utcanév-adás előtt építethettek. Áll nem egy hobbi, közöttük egy-két építészetileg kifejezetten érdekes, mit ne mondjak, skanzenbe való. A hetvenes-nyolcvanas években épület derékhad között pedig meghúzódik néhány újabb, modernebb épület, és pár üres telek is, így a Körte utca kitűnő lenyomata az elmúlt fél évszázad magánépítkezéseinek, a kisember városépítésének.
