Talán kevesen emlékeznek rá, hogy már túl voltunk az első szabad parlamenti választásokon – 1990 áprilisa -, a tanácsi rendszert felváltotta az önkormányzatiság és a Kossuth téren már polgármester ült a tanácselnök szobájában – 1990 októbere -, már az utolsó szovjet katonák is elhagyták a szolnoki laktanyákat – 1991 tavasza -, ám a Vöröshadsereg (máshol Vörös Hadsereg) útja még létezett Szolnokon. Lényegében a mai RepTár sarkától, azaz az Indóház utcai kereszteződéstől a város végéig tartott. Mígnem 1991. június 18-án döntött Szolnok Város Önkormányzata, hogy több más közterülettel együtt ennek is megváltoztatják a nevét. Az Indóház és a Temető utcai kereszteződés közötti részt a Mártírok útjához csatolták – máig érthetetlen, hogy ezt mi indokolta -, míg a papírgyár sarkától Tószegi útra változtatják az 1950 óta használt Vörös Hadsereg nevet.
A szomszédos község felé vezető útnak természetesen 1950 előtt is volt neve. Az egyel korábbi nagy átkereszteléskor az Attila nevet kapta, feltételezhetően nem a szimpla keresztnévre utalva, hiszen akkor már ez egy fontosabb utca volt. (A mai Attila utca tehát csak 1950 óta viseli a nevét, amikor a Vörös Hadsereg kvázi kitúrta). Igaz, 1926 előtti nevei a ma is használt irányjelző funkciót töltötték be – azaz, hová visz az az út -, így 1894-től Tószegi útként tartják nyilván. A ma már nem ehhez, hanem a Mártírok útjához tartozó részét – pont addig, ahol a mai Tószegi út kezdődik – pedig Nagy Kőrösi útnak nevezték 1863-tól.
Elnevezéseinél talán érdekesebb, hogy hosszának növekedése, közel száz éven keresztül, egyfajta fokmérője volt a megyeszékhellyé lett Szolnok iparosodásának és terjeszkedésének. Mert, ahol ma a Tószegi út kezdődik, 1876 környékén még a város szélének számított. A kiegyezésnek meg a vasútnak köszönhető aranykorban kezdett Szolnok déli vége, az egyre újabb ipari üzemek miatt mind távolabbra kerülni. A városhoz „csatolás” fontos állomása volt a közkórház 1896-os átadása, ami tömegközlekedés híján akkor elképesztően messze feküdt a várostól. A következő évtizedek iparosítása – húsz évvel később a Cukorgyár megnyitása, majd még két évtizeddel később a Papírgyár elindulása, aztán az ötvenes években a Vegyiművek fejlesztése – jóval a város határán belülre „repítette” a kórházat.
A néhai Vörös Hadsereg út – ami állítólag azért kapta ezt a nevet, mert 1944 őszén ebből az irányból érkezetek a szovjet csapatok a városba – a hatvanas évektől élte fénykorát, amikor nemcsak sorra nyíltak az újabb üzemek – Tisza Bútor, BVM, Mezőgép -, de a három „óriásban” is folyamatosak voltak a fejlesztések. Csak tippelni tudom, de úgy gondolom, akkoriban több tízezer szolnokinak és környékbelinek vezetett naponta erre az útja, amikor munkába ment vagy onnan jött.
Az ipari arculat a mai napig megmaradt, igaz, aki végigmegy, nem elsősorban a fejlődést, inkább a leépülést, a „helykeresést” érzékelheti. A nyolcvanas években még milliárdokért bővített Papírgyár ma logisztikai bázis, dicső múltjára csak az árván maradt kéménye emlékeztet. A legendás Szolnoki Cukorgyárból – köszönhetően a hazai piacok eladásának majd a cukorrépa termelés felszámolásának – mára csupán a főbejárat felirata meg a lakótelep maradt. Bár a Mezőgép név a Tiszamenti Vegyiművekkel együtt eltűnt, de legalább a két telephelyen valami termelés megmaradt. Tény, hogy a Tószegi úton közelíthető meg a város új ipari parkja is, ami alapvetően örömteli, bár a kibelezett, magára hagyott, korábbi ipartelepeket elnézve nem teljesen világos, miért kellett termőföldekre vinni üzemeket.
A különböző neveken és Szolnok ipartörténetének élő „mesekönyve” hatáson kívül a Tószegi út igazi érdekessége, hogy bár közel 6 kilométer hosszú, viszonylag kevés házszámmal bír. Mert miközben a legelején lévő egykori Papírgyár a 2-es számot viseli, a 46-os szám majdnem az Abony és Kőröstetétlen felé vivő út kereszteződésénél, túl a Vegyiműveken található. Ami egyértelműen az iparterületek, illetve a Tisza közelsége miatt be nem épített területekkel magyarázható. Egyébként a város leghosszabb utcáján nemcsak ipari üzemek, kórház, de iskola, lakótelep, egy még működő és egy már felhagyott focipálya, zártkertes rész és szimpla szántóföld is található.
A magam részéről azt gondolom, hogy a Tószegi út vége, és Szolnok jelenlegi határa a fentebb említett kereszteződésnél, a néhai „kutyagyárnál” van. Igaz, a városhatárt jelző tábla csak jóval távolabb található. Zöldszínű Szolnok feliratot a Vegyi lakótelep vonalában, fehér táblát pedig csak az egykori Vízügyi tanműhelyénél látunk.
