(Évzáró ismétlés: Ez az írás 2017. október 18-án jelent meg először.)
Méltatlan lenne arról vitát nyitni, ki és hol vetette fel először, hogy Szolnokon nem viseli közterület a „haza bölcsének”, a Magyarország és Szolnok eddigi legsikeresebb fél évszázadát megalapozó reálpolitikusnak, Deák Ferencnek a nevét. Azt mindenesetre megjegyezhetjük, hogy az állítólag az önkormányzatban e kérdést napirendre vetető képviselőnek nem volt annyira fontos ez az ügy, hogy a szolnoki Deák tér hivatalos avatásán is jelen legyen. A magam részéről viszont örülök annak, hogy a blogSzolnok hasábjain 2015 első napjaiban, majd idén májusban felvetett probléma – miszerint Szolnokon 1950 óta nincs Deákról elnevezve sem utca sem tér, illetve szobra, emlékműve sem áll a városban, és mindezek pótlására a kiegyezés 150. évfordulója remek alkalom lenne – 2017. október 17-én, a politikus születésnapján megoldódott. Engedtessék meg nekem némi büszkeség – már csak az érdekes egybeesések miatt is -, talán volt részem a dologban.
Ami persze mit sem érne a szolnoki Deák tér kialakításába fektetett munka nélkül. Szolnok legfiatalabb közterületét ugyanis nemcsak kijelölték a Magyar és a Szapáry utca közé ékelődő, girbegurba Óvoda utca kiszélesedésénél – az egykori Ságvári művház mögött, az Ádám Jenő Zeneiskola előtt -, hanem a szó szoros értelmében ki is alakították. A korábban ott lévő, elhanyagolt, nem túlvonzó területen ugyanis egy olyan járdákkal, utcabútorokkal, kandeláberekkel, pazar pázsittal, régi és új növényekkel pompázó ékszerdobozt hoztak létre, hogy attól bárkinek leeshet az álla. Aki arra jár, álljon meg egy pillanatra a terecske közepén, kezdjen lassan körbeforogni, fedezze fel az odalátszó református templom, a Szapáry úti bérházak, az egykori Gatyaülep maradványainak a szépségét, és értékelje, hogy egy nagyváros közepén, egy csendes kis szigetre bukkant. Idő kell, hogy rászokjunk erre a helyre, de ha netán még egy kis kávézó is nyílna valamelyik sarkán, olykor programok is lennének itt, elmondhatnánk, hogy nemcsak kaptunk, de be is laktunk egy régi-új teret.
Így méltó pótlása lesz az 1894 és 1950 között, a Verseghy könyvtár sarkától induló és az Ady Endre útig futó Deák Ferenc utcának. Ami egyébként korábban a Fehér ló – utalva az egykori fogadóra -, majd a sztálini terrornak áldozatul esett Tisza Antal, 2013-tól pedig Sarkady László néven ismert. És látva az új Deák teret, jobb is, hogy a legutóbbi átnevezésnél nem az vetődött fel valamelyik, Deák nevét a szolnoki térképről hiányoló politikusunkba, hogy oda kerüljön vissza a „haza bölcse”.
Őszintén megmondom, engem nem zavar, hogy az 1926 óta Óvoda utca nevet viselő, az egyik utolsó régi futású szolnoki utcából hasították ki a Deák teret. Oda került, ahol legalább 200-250 éve járnak keresztül a szolnokiak a város főtere, piactere és katolikus nagytemploma között. Oda, ahol egykor a bővülő város iparosai, kereskedői laktak, ahol rövid ideig Szolnok egyik rosszhírű háza is működött, és aminek egyik szeglete évtizedekig volt a helyi kulturális és könnyűzenei élet meghatározó helyszíne. Talán még az a felvetés is eljut valakihez, hogy a Szakszervezeti Művelődési házról levert Táncolók domborművet is pótolni lehetne, netán itt emlékeztethetne tábla a szolnoki rockzene múltjára.
Amik jól megférnének Pogány Gábor Benő szolnoki szobrászművész Deák Ferenc domborműve mellett, aminek avatása egyben a tér névadója is volt. Így nemcsak egy új közterületet, de egy újabb emléktáblát is kapott a város. Az meg gondolom, idő kérdése, hogy az új térre utcanév-táblák is kerüljenek, így pontosan meg lehessen mondani, mettől, meddig tart, melyik ház van a Deák téren, és melyik marad abban az Óvoda utcában, amit emiatt vélhetően vagy újra kell számozni, vagy el kell veszteni néhány, nem egymást követő házszámát.
