Simon Nóra és Dr. Szabó András kiállításával az Aba Novák Kulturális Központ Agóra galériájában csak egyetlen baj van: a reklámjával nincs tele a város és környéke, nem folyik a vízcsapból is, hogy a Nora Art Collection Álomvárók című kiállítása július 12-ig még megtekinthető. Óriásplakátokon, citylightokon, rádió- és tévéspotokban, meg mindenféle nem hagyományos reklámfelületeken kellene, hogy szembe jöjjön ennek a kiállításnak a híre, mert ilyen kortárs gyűjteményt ritkán, ezeket a képeket így együtt pedig sehol máshol nem lehet látni. Tőlem aztán a miniszterelnök lányának arcképével vagy éppen Szurcsik József zseniális Alattvalók című munkájával reklámozhatnák ezt a kollekciót, a lényeg, hogy kihagyhatatlan és különleges. Bár még csak az év felénél járunk, erős a gyanúm, hogy ez az év képzőművészeti kiállítása Szolnokon.
Egyrészt a tizenöt kortárs alkotótól bemutatott huszonkilenc festmény és nyolc kisplasztika miatt. Amelyek között nemcsak a már-már klasszikusnak számító nagyok képviseltetik magukat – ef Zámbó István, Wahorn András, FeLugossy László, Bukta Imre, Szurcsik és DrMáriás – hanem a középgenerációhoz tartozó Nagy Kriszta Tereskova éppúgy, mint a fiatalabbakhoz tartozó Szabó Menyus vagy Keresztesi Botond. A kiállított anyagot a gyűjtőkön kívül, ha akarom semmi, ha akarom, akkor a kortársnak különösen szerethető, humoros vonala köti össze. De minden kiállított műtárgy külön-külön is parádés, és fantasztikus, hogy élőben láthatók, meg az összes együtt nézve is nagyon rendben van. Lehet, hogy azért működik ez az alig negyven tárgy együtt ennyire jól, mert nemcsak visszatükrözik a gyűjtők szemét és szívét, de maga a kiállítás is szeretettel és szakértelemmel van összeállítva és megrendezve. Itt nem felszórva vannak a képek a falra, behajigálva a plasztikák a térbe, hanem minden EL VAN HELYEZVE. Egyszerűen jó benne lenni a térben, és forogni, beleandalogni a csodába.
Mert, és itt jön a másrészt… Nem tudom, pontosan miért lett a kiállítás címe az Álomvárók. De nekem van erre egy saját megfejtésem. Nekem miért álomváró mindenki, aki ezt a kiállítást megnézi és talán átérzi?
A Nora Art Collection szolnoki kiállítása nemcsak a képekről, a kortárs képzőművészetről szól, hanem legalább ennyire a jó értelemben vett, hagyományos polgári létformáról, az értelmiségi attitűdről, a múltban gyökerező, legnemesebb mecenatúráról. Mindez pedig a jövőbe mutat. Ma még álom, hogy rengeteg hasonló – ne szemérmeskedjünk! -, tehetős értelmiségi legyen ebben az országban és Szolnokon, akik a kultúrára, a vásárlások által újra termelődő művészetre költenek, és ezt nem szégyellik, dugdossák, hanem meg merik mutatni. Micsoda megvalósult álom lenne, ha sok-sok Nóra és András lenne, akik nem luxizásra, jachtozásra, milliós táskákra költik a vállalhatóan megkeresett pénzük egy részét, hanem kultúrára. Úgy, ahogy nagyon sokan tették Szolnokon is a második világháború előtt, hiszen mi másból maradhatott fenn például az itteni művésztelep.
Lehet, hogy sokunknak van egy közös álma, amire várunk? A jövőnkről? Ami a múltban gyökerezik, és a gyökereket az olyan emberek jelentik, mint Simon Nóra és Dr. Szabó András. Nekem nagyon jelképes, hogy ez a kiállítás Bukta Imre Elsőáldozók II. című, elsőre talán vicces, nekem inkább szuperrealisztikus képével indul, és ha körbe haladunk, akkor DrMáriás alapvetően nagyon szomorú „Klimtjével” zárul. Vagy indulhatok fordítva – a bejárattól jobbra – is, mert a két keretkép közötti többi alkotás akkor is a „két útról” mesél. Amelyek közül csak az egyik, a valódi polgáré, a felelősen gondolkodó értelmiségé, a kultúrát támogató mecénásé az érvényes, a vállalható álmokat megvalósító.
De tudják mit? Nem kell ez az értelmiségi nyavalygás. Menjenek az Agórába, töltsenek el legalább egy órát a Nora Art Collection gyűjteményében, röhögjenek DrMáriáson, próbálják megfejteni Wahornt, csodálkozzanak rá ef Zámbó képeire és szobraira, keressenek rá a fiatalabb alkotók életrajzára, munkásságára, és hagyják, hogy álomba ringassa önöket ez a sok csoda! Nem kell ezt túlmagyarázni, vagy nem itt! Csak szeretni, élvezni, és kifelé menet megköszönni, hogy vannak gyűjtők, akik olykor mutatnak is.
