Szolnok kapuja így fogad és ezzel a képpel búcsúztat. A szolnoki vasútállomás a megvalósult Balkán. Elnézést! A posztszovjet köztársaságokat alulmúló színvonal. Nemcsak a rongálók miatt. A működtetők igénytelenséges is sokat hozzátesz.

A kisebb gyerekek különböző tematikájú matricáskönyvekben gyűjtik kedvenc kis képeiket: állatokról, focistákról, tájakról. Sok szolnoki közlekedési táblát elnézve viszont úgy tűnik, a nagyobbak már nem kapnak ilyen gyűjtőalbumokat, pedig ők is szeretnek ragasztgatni. Lehet, hogy a táblák fel is vannak osztva, hogy tuják, melyik kié? Netán még cserélgetnek is a ragasztás előtt? Marad a gyerek, ha játszik!

Valamilyen csoda folytán a két héttel ezelőtt AKB-re állított Baross utcai telefonfülke pár nap alatt megtisztult. Nem szeretném ezt a rovatot a szolnoki telefonfülkék oltárán feláldozni, de hátha vannak még csodák. Mert lepusztult telefonfülkék még akadnak Szolnokon. Például a Centrum és a néhai pártház között. És ez se ma lett ennyire elhanyagolt, azaz jó ideje A Kivert Biztosíték (AKB) rovatba kívánkozik. Tudok hinni a csodákban.

Akár szép látvány is lehetne a megáradt, de még gátak között hömpölygő Tisza, ha közben a folyónak nem kellene a saját árterét takarítania, és az összegyűjtött emberi hulladékot szállítania. Látványosan teszi. De előbb-utóbb majd mindent lerak. Mások szemetét nálunk, a mi szemetünket máshol. Szemetes Tisza lett a szőkéből. Lett és marad? Amit estig kiszednek, beöntik reggelig. Mi a Tisza partján élők. Mert nincs ő Tiszájuk meg mi Tiszánk, csak közös folyó. Közös szeméttel vagy közös szőkeséggel.