2025.12.1. (hétfő)

Vendégposzt: Az új Esőről

Vendégposzt: Az új Esőről

Dátum:

Hamarosan az újságárusokhoz kerül az Eső legfrissebb, idei második száma. A városi és megyei irodalmi folyóirat nyári számát Benedek Szabolcs, József Attila-díjas író, a lap egyik szerkesztője mutatja be. Írását a nyári Esőt is illusztráló Péter László linómetszetei kísérik.

11-lino1Az Eső nyári száma két nagyobb blokknak ad helyet. Kezdjük a szomorúbbal. Tavaly decemberben, tragikusan fiatalon hunyt el a karcagi születésű Zápor György, akitől néhány versével és egy prózájával, valamint két hommage-költeménnyel (Lengyel Attilától és P. Nagy Istvántól), illetve Kele Fodor Ákos értelmező-értekező tanulmányával búcsúzik a folyóirat.

A vidámabb (persze minden relatív) blokknak egy születésnap ad okot. Nemrégiben töltötte be ötvenedik életévét P. Nagy István költő, aki az alapítástól fogva tagja az Eső szerkesztőségének. Jenei Gyula, immáron két esztendeje tartó életútinterjú-sorozatában most őt faggatja múltról, jelenről és talán jövőről is, hiszen a terítékre kerülő kérdések közül az egyik legfontosabb, hogy miért van az, hogy míg P. Nagy Pista a szülőföldjén, a Vajdaságban néhány esztendő leforgása alatt három remek kötettel rukkolt elő, addig 1993 óta tartó szolnoki léte „csupán” egy (részben régi darabokat is tartalmazó) verses és egy kritikai kötettel rukkolt elő. A választ nem akarom lelőni, tessék elolvasni a szokás szerint remek és igen beszédes interjút, amelyet Vilcsek Béla P. Nagy István költészetéről szóló alapos tanulmánya tesz teljessé (nem mellesleg ő is igyekszik választ találni a fent említett kérdésre), illetve amolyan „best of P. Nagy” összeállítás vezet be.

11-lino2_400A fentieken kívül Turczi István, Rékassy Ildikó, Fecske Csaba, Kemény Lili, Szenti Ernő és Bartha Ildikó verseivel találkozhatunk, továbbá Matuz János, Novák Zsüliet és Szeivolt István prózáját olvashatjuk a lapban. Mivel nekem a versekhez hagyományosan botfülem van, ezért inkább utóbbiakról ejtenék röviden pár szót. Matuz János a tőle szokott minőségű szöveget hozza, ezúttal egy sajátos Pygmalion-újraértelmezés formájában. A mezőtúri születésű Novák Zsüliet szókimondó és bátor novelláit nemrég kezdtük közölgetni, Szeivolt Istvántól (A nyomozó című krimi szerzője) viszont első ízben hozunk anyagot.

A kritikai rovatban Sütő Csaba András Deák László verseskötetéről, Kiss Mirella Grecsó Krisztián regényéről, Verebes György pedig a rajzolás mágiájáról ír annak kapcsán, hogy az Eső nyári számát Péter László linómetszetei teszik teljessé.

Benedek Szabolcs

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Ajánlott irodalom

Nem vagyok magyartanár, csak írott szövegekkel babráló, mégis azt gondolom, az elmúlt két évtized legfontosabb Esőjét nyújtották át idén ősszel Jenei Gyuláék. Fő témája, a magyartanítás, nemcsak a diákokat és a pedagógusokat érinti, hanem mindenkit, aki ír, olvas, beszél. Baj van, ha csökken a számuk.

A folyó és Szolnok

Szolnokról ennyi régi térkép Szolnokon talán még soha sem volt bemutatva. Pedig az Aba-Novák Agóra és a Magyar Nemzeti Levéltár Áldás és átok a víz című tudományos tárlatának nem ez az elsődleges célja. Ám e gyönyörű, régi ábrázolások miatt kihagyhatatlan a kiállítás.

Csak a csapat miatt

Már azt hittem, a magyar filmgyártás meghalt. Régebben ugyanis kora tavasszal sorra játszották a mozik a hazai gyártású filmeket. A Tisza Moziban azonban idén is elcsíphető egy-egy hazai, mégis nézhető film. A Team building-et a színészek miatt ne hagyják ki.

Magyar floppy és a prímás

Azért sem fogom elárulni, hogy mi köze egy Brazíliában játszó cigányprímásnak az első magyar építésű PC-hez, mert azt szeretném, ha minél többen megnéznék a Damjanich Múzeum új időszaki kiállítását, amely a személyi számítógépek hőskorába vezet.