Merengő Krisztus. A szobor már 1800 óta áll a Madách és a Templom utca találkozásánál. Az utóbbi időben, régi szolnoki fotók között tallózva így olvastam a szobor megnevezését: Merengő Krisztus. Gyerekkoromban, az 1960-as években még Szomorú Jézus szoborként ismerték a szolnokiak. Szerintem ez az elnevezés illik jobban rá. Régebben, ha valaki megkérdezte tőlem, hogy hol lakom, elég volt azt mondani, hogy a Szomorú Jézus szobor mellett. Akkor még mindenki tudta, hogy az hol van. Manapság nehezebben tudom elmagyarázni, mert nem ismerik a szobrot. Sőt, sokan a Tisza mozit sem tudják, hogy hol van, a Belvárosi Nagytemplomról nem is beszélve.
Az interneten megnézve az ilyen ábrázolású szobrok neve általában Búsuló vagy Szomorú Krisztus. Azt, hiszem XIX. századi ábrázolásmód lehet, és a ferences templomok környékére jellemző.
A szolnoki szobor előtt 1849. március 5-én ellovagolt Damjanich János a huszárjaival. Hallotta, amikor a román tüzérek Szolnokot lőtték az I. Világháborúban, és 1944 júniusában az amerikai bombázók zúgását, amikor a vasútállomásra zúdították halálos terhüket.
Aztán jött a szocializmus, de a szegény szoborra ez sem hozott semmi jót. Az 1960-as évektől kezdődően rendszeresen letörtek róla valamit, kalapot, vagy fél dinnyét tettek a fejére, meg amit el lehet képzelni, minden ocsmányságot elkövettek vele. Végül, 1988-ban sikerült a talpazatáról úgy ledönteni, hogy a szobornak a feje is letört.
Mivel a szobor mellett laktam, és ez nagyon felháborított, rögtön siettem a Mária utcai telefonfülkébe, hogy bejelentsem a rendőrségnek. Természetesen a bejelentéshez elkérték az összes adatomat. Délután, amint hazajöttem a munkából, csöngettek. A bejárati ajtó előtt két marcona közeg áll velem szemben.
– Maga a Csicsman György? – kérdezték, holott az ajtóra ki volt írva a nevem. Aztán jött egy fogósabb kérdés.
– Maga jelentette be, hogy azt a szobrot ledöntötték? – Mutatott a háta mögé a szerv mivel nevén nevezni nem merte, vagy nem tudta. Természetesen igennel feleltem. És jött a legkeményebb keresztkérdés.
– Maga vallásos?
Na, itt már felment bennem a pumpa. Mondtam, természetesen római katolikus vagyok, csak azt magyarázzák meg, hogy ez miért lényeges az ügy szempontjából. Az lenne inkább a fontos, hogy nyomozzák ki, ki tette tönkre a város tulajdonát képező szobrot, amelyet valamikor emberek alkottak, építtettek, ápoltak, gondoztak. Nem válaszoltak. A feladatot teljesítették, találtak egy vallásos bejelentőt.
A szobrot körülbelül fél év múlva restaurálva visszahelyezték a talpazatára. Azonban a töviskoszorúból egy turbánszerű valami lett. Nem sokáig örülhettünk, mert hamarosan a szolnoki éjszaka alkoholtól fűtött kemény legényei a nádszálat is kitörték a kezéből.
1993-ban újból felújították a baldachinjával együtt, sőt még világítást is kapott. Az ünnepélyes átadáskor még virágládákat is hoztak a szobor mellé, amiket az ünnepség végén persze elvittek. A szoborátadáskor döbbenten láttam, hogy a töviskoszorú nem került vissza, sőt a nádszál is végleg eltűnt Jézus kezéből, csak a bíbor köpeny maradt meg. A restaurálást végzővel szóba elegyedve rákérdeztem, miért nem az eredeti állapotába, ahogy az a Bibliában is le van írva hozta helyre a szobrot. Valami homályos magyarázatba kezdett. Mire kihoztam a Bibliát, hogy bebizonyítsam igazamat már elvegyült az emberek között.
Máté evangéliumában ez a következőképpen van leírva:
„A helytartó katonái bevitték Jézust a helytartóságra, s odagyűjtötték köré az egész helyőrséget. Megfosztották ruhájától, bíbor színű köntöst adtak rá. Tövisből koszorút fontak, fejére tették, jobb kezébe pedig nádszálat adtak. Aztán térdet hajtottak előtte, és így gúnyolták: „Üdvözlégy, zsidók királya!” Közben leköpdösték, fogták a nádat, és verték a fejét. Miután így csúfot űztek belőle, levették róla a palástot, s ráadták saját ruháját. Aztán elvezették, hogy keresztre feszítsék.” (Mt 27, 27-31)
A szobor állapota ismét egyre aggasztóbb. Mellette az úttest egy ponton süllyed. Baldachinja abba az irányba dől. Két vasrács már kiszakadt a helyéről, és az utolsó rácsot díszítő rézgömböt is lelopták.
Csak bízni tudok abban, hogy közel 210 év után, még viszonylag jó állapotban megmaradhat a „Szomorú Jézus” szobor, hogy az utánunk következő generációknak is ugyanazt a Bibliai üzenetet adhassa át, amit nekünk és elődeinknek.
Csicsman György
