2025.10.14. (kedd)

Világvége: kösz!

Világvége: kösz!

Dátum:

Úgy tűnik, az ígért időpontban mégsem következett be a világvége. A magam részéről eddig semmi pozitívumot nem találtam ebben az őrületben. Mígnem megvettem az Eső téli számát. Esküszöm, ezért megérte a világvégével ijesztgetni.

Mindig elképedek azon, hogy Jenei Gyulának micsoda szerzőket sikerül felsorakoztatnia egy-egy Eső oldalain. Bánki Éva, Lackfi János, Markó Béla, Petőcz András, Szarka Klára, Tandori Dezső, Turczi István – hogy csak névsorban említsem azokat, akikre a hozzám hasonló, kortárs irodalmilag kevésbé kiműveltek is felkapják a fejüket. Hozzátéve mindjárt, hogy Petőcz lapindító verseit nemcsak a szerző neve miatt érdemes elolvasni. A Világvége és a Tévét néz az Isten című versek tökéletesen megadják az aktuális Eső alaphangját. Eszméletlenül vázolják fel, hogy a mai ember számára, mit is jelent az igazi világvége.

Ráadásul, az imént már említett, hozzám hasonló, kortárs irodalmilag alulképzett olvasó ezektől a versektől egyszerűen kedvet kap a mai líra bogarászásához. Aminek az egyik legnagyobb nyertese – nálam – Ayhan Gökhan és a Hitel, világ, vége című verse. Bár Mándy Ivánnak van ajánlva a mű, nekem a címről mégis Széchenyi István ugrott be, aztán meg majdnem sírva nevettem – magunkon.

A 2012. évi utolsó Eső számának legnagyobb meglepetése azonban mégsem a sok irodalmi sztár és a miattuk felfedezett költő, hanem Mrena Julianna. Mivel most úgy olvastam a szolnoki irodalmi lapot, mint egy könyvet szokás, azaz indultam az elején és haladtam szépen beljebb, Mrena írásai közül először a Világvége című novellájába botlottam. És ettől a Világvégétől kész voltam. Egy férj és egy feleség dialógusa, nagyjából a világvége apropóján. De persze, ennél jóval-jóval több. Egy kiürülő házasság, az elszürkülő élet, a megszokás hétköznapjainak fájdalmas meséje. Letehetetlen. Ami után nem lehetett kihagyni a szerző négy versét sem. Hogy aztán a homlokomra csapjak. Hát persze!

Az Eső immár XV. évfolyamának utolsó száma ugyanis egy kicsit Mrena Juliannáról is szól. Amihez nagyban hozzájárul Jenei Gyula nagyinterjúja. Ami után bennem egyetlen kérdés maradt nyitva: miért nem ír többet Mrena Julianna.

Remélem, a 2013-as első Esőből majd erre is választ kapok. Főleg, hogy a világvége elmaradt, és reményeim szerint pár év múlva már csak az Eső emlékeztet erre az őrületre.

(Az Eső 2012/4. számát Verebes György munkái illusztrálják.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Jó kezdés

A jó film olyan, mint a jó beszélgetés. Történetmesélés, ahol a sztorinak van eleje, közepe és elvarrt vége. Ráadásul értelme, amin később is gondolkodhatunk. Nem akarok minden percben röhögni, de szórakozni igen. A Tiszában futó Utóélet mindennek megfelel.

Játék a múltunkkal

Az 1989-es határnyitásnak is több olvasata van. Az emlékezők elfogultsága, szándékos vagy megszépítő ferdítése miatt pedig a valóságot talán soha sem tudjuk meg. Ennek ellenére készülhet a sztoriból olyan remek dokumentarista játékfilm, amilyen most fut a Tisza moziban.

Múló világ?

Egy ország Isten háta mögötti részén, ahol leginkább csak mezőgazdaságból lehet megélni, mit kezdhetnek magukkal a tizenéves fiatalok. Vedelhetnek, bulizhatnak, motorozhatnak, verekedhetnek, vagy, ha éppen a nyakukba szakad a családi gazdaság, folytathatják azt, amit őseik is tettek.

Semmikből nevettető értékek

Amennyiben gyerekkorában Ön is összefirkálta néha a tankönyvekben található képeket és festményeket, nem hagyhatja ki a Szolnoki Galériában még vasárnapig látható Fazonigazítás című tárlatot. Régen nevettem ennyit egy kiállításon.