A négy színpad nemcsak nevében – Jász, Nagy, Kun és Szolnok – volt ötletes, hanem elhelyezésében is. Nem hittem volna, hogy lehet egymás zavarása nélkül zenei eseményeket párhuzamosan rendezni a Tisza-parton. Bevallom, az is meglepett, hogy miközben a színház közelében felállított nagyszínpadon ment a koncert, a békás szökőkútnál nyugodtan lehetett mozizni. Az egész fesztivál elrendezésére és technikai lebonyolítására ötös osztályzatot lehet adni, mert minden működött, mindenből – még kukából is – volt elegendő. Mindemellett a Verseghy gimi előtti utca, a színház környéke és a Verseghy-park ideális hely egy ilyen több ponton zajló, több napos eseményhez.
A helyi fesztiválok és hasonlóan elnevezett szabadtéri programok sokszor azon buknak meg, hogy zsibvásárrá, és a helyi öntevékeny művészeti együttesek kényszerű fellépésévé silányítják őket. Ezeknek is van helyük, és olykor érdekelnek is, de nem kell mindig ezeket erőltetni. Szerencsére az V. Tiszavirág Fesztivál szervezői ezt ügyesen elkerülték, mert olyan előadókat szólított a színpadokra, akik Szolnokon ritkán láthatóak.
A Besh o droM fellépése nálam vitte a pálmát. Láttam már őket Kapolcson, Budapesten, a Gyí! című CD-jük pedig nélkülözhetetlen része az autómnak, de mindig ünnep őket élőben látni. Nemcsak a zenéjük jó, de az a megszállott előadásmód is, amit a színpadon produkálnak. Harcsa Veronika meghívása is igazi nagyfesztiválos teljesítmény volt, bár számomra a Colombre Band is lábmozgató élménynek bizonyult.
Kisgyerekes apukaként a szabadtéri mozit is nagyon élveztem. Az ingyen letöltött filmek, a haldokló mozik korában úgy tűnt, van igény a közösségi filmnézés élményére. És kit érdekelt, hogy a magyar tévécsatornákon rogyásig játszott klasszikusokat tűztek műsorra? A főműsor előtt vetített mesékért – amelyek a programfüzetből sajnos kimaradtak – pedig nemcsak a legkisebbek voltak hálásak a szervezőknek.
Az persze már nem a rendezőkön múlott, hogy a fűre kirakott ülőzsákokból egyesek kanapét meg heverőt építettek maguknak. Az önzés és a pofátlanság netovábbja! Ennél csak az tudott jobban kiakasztani, hogy miközben jót ettünk a színház előtti sörpadokon a „lacikonyha” kínálatából, néhányan simán rágyújtottak a tömegben. Persze, szabadtéren voltunk, és nem kell a dohányosokat mindenhonnan kitiltani, de én jobban szeretem a sültkolbász ízét füstmentesen.
De ezek legyenek a legnagyobb bajok. Csikány Tamás és csapata igazán kitett magáért, olyan fesztivált hoztak össze a Tisza partján, amilyenre máshol is büszkék lettek volna. Reméljük, jövőre nem a nyár utolsó, hanem első bulija lesz a VI. Tiszavirág Fesztivál.
