Ledöntés, áthelyezés, lopás vagy csak felújítás. Egy elvitathatatlan szakember szerényen megbújó portréjának is lehet kalandos a sorsa Szolnokon. A Boldog Sándor István körút és az Ady Endre út kereszteződésénél, a „vízügyi” parkoló szélén álló Sajó Elemér szobornak legalábbis az lett.
Sajó Elemérről (1875-1934) eddig nem tudtam többet, mint amit szolnoki mellszobrának a talapzatára véstek: „A tiszavölgyi vízgazdálkodás távlati tervezésének úttörője”. Régóta izgatott a portréja, így kicsit utána néztem, és ma már tudom, hogy neki köszönhetjük például a közeli Békésszentandrás duzzasztóműjét, a csepeli szabadkikötőt vagy éppen a soroksári Duna-ág rendezését, rajta a nagybátyjáról – Kvassay Jenőről – elnevezett zsilipet. A Műegyetemen szerzett diplomát 1897-ben, majd részt vett az óbecsei hajózsilip építésében és a Béga-csatorna munkálataiban, nyugdíjazása előtt, a harmincas években pedig kidolgozta a magyar vízügyi politika több évtizedes programját. Ez minden bizonnyal rendszereken és rendszerváltásokon át is használható volt, így Sajó Elemér munkássága és emléke a második világháború után se volt sutba dobható.
Persze a Monarchia és a Horthy-korszak idején alkotó mérnök sokáig nem kaphatott szobrot, és ha jól tudom, ma is a szolnoki az egyetlen emlékműve. Felállítását azonban nem a közvetlen szolnoki kötődése indokolta – bár minden bizonnyal a város környéki táj és a folyók is mások lennének Sajó Elemér nélkül -, hanem az 1988. október 11-12-én nálunk tartott XXVI. Hidrobiológiai Küldöttközgyűlés. Az 1917-ben a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályából létrejött Magyar Hidrológiai Társulás a vízzel foglalkozó hazai szakemberek legnagyobb és legrégebbi szervezete, amely így sok taggal és szállal kötődik Szolnokhoz is. Legnagyobb szakmai rendezvényét – korabeli miniszteri felszólalással – az akkori Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban (ma Agóra) rendezték a rendszerváltás előtti évben. Ennek a konferenciának a szünetében avatták fel a vízügyi székház tövében a Mészáros Mihály – monogramja az alkotás nyakán látható – Sajó Elemért ábrázoló mellszobrát.
A Magyar Képzőművészeti Főiskolán Mikus Sándor, Pátzay Pál és Kisfaludy Strobl Zsigmond tanítványaként induló Mészáros Mihálynak (1930-2008) közel félszáz köztéri alkotását tartja nyilván a nagyszerű Köztérkép.hu. Ezeket végignézve láthatjuk, hogy az ötvenes évek végén pályára lépő művész is számtalan felszabadulási és munkásmozgalmi jellegű szobrot készített, ugyanakkor portrék sorozata is köthető hozzá. Legismertebb alkotása talán a 2001-ben, az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékparkban felállított Anonymus-szobor. A szolnoki Sajó Elemér portré elkészítésére történő felkérésének körülményei előttem ismeretlenek, de talán közrejátszhatott ebben az is, hogy a nyolcvanas évek végén a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének külügyi referense, egyben a Magyar Iparművészeti Főiskola plasztikai tanszékének a tanára is volt, azaz egy elismert és elfogadott alkotóról lehetett szó.
Mészáros Mihály Sajó Elemér szobrát tehát 1988. október 11-én délelőtt avatta fel Bencsik Béla, a Magyar Hidrológiai Társaság akkori elnöke. A szobor helyének kijelölésében minden bizonnyal közrejátszott a vízügyi székház közelsége, ám maga az alkotás nem pontosan ott állt, ahol ma találjuk. Oda csak 2001-ben helyezték át a toronyház előtti parkoló átalakítása miatt, amikor a posztamens alatti gúlát is megépítették. Ez talán összefügghetett azzal, hogy 1997. szeptember 8-án reggelre feldöntötték az alkotást, így szükségesnek láthatták az új helyen az állóképességének a megerősítését. Ám az áthelyezése után sem állhatott nyugodtan a szobor. A megyei napilap 2007-es írása szerint egyszer színesfém-tolvajok is szemet vetettek rá. Bár nem zárható ki, hogy csak a 2004-es felújítás miatti eltűnését értették később félre.
Mindenestre Sajó Elemér mellszobra, a rendszerváltás előtti egyik utolsó szolnoki, köztéri alkotásként több mint három évtizede figyelheti előbb a Ságvári, később a Boldog Sándor István út hatvanas években épült házait. Illetve őrizheti Szolnok legnagyobb irodaházát, amelyben ma már jóval kisebb helyet foglalnak el a vízügyesek, mint 1988-ban.
