Talán már a Ságvári körúton parkolt az a világoskék Volga, amit egy 1963-ban Szolnokról Sopronba küldött képeslap őrzött meg. A bizonytalanság abból ered, hogy ilyen M21-es Volga akár már 1957-ben is várakozhatott a Tünde cukrászda előtt, akkor viszont még nem a körúton csak az úton.
A Képzőművészeti Alap Kiadóvállalata által 1 forint 50 fillérért árult szolnoki képeslapot Zoli, Éva és Kati küldte édesapjuknak Sopronba, aki a címzés szerint éppen a SZOT Csepel üdülő vendégszeretetét élvezte. A 40 fillérért továbbított lapra írt szöveg alapján a három gyerek is lehet, hogy éppen nyaralt, csak éppen Szolnokon. A három gyerek a hatvanas évek elején majdnem négy gombóc fagyi árát fordították arra, hogy édesapjukat, és a vele nyaraló Kati nénit tájékoztassák arról, hogy jól érzik magukat, illetve figyelmeztessék apjukat, hogy ő is írjon az anyukájának, feltételezhetően volt feleségének. Hatvan év távlatából a családi történet pontos részletei épp oly kevéssé lehetnek ismertek egy anziksz alapján, mint hogy ki lehetett az a bizonyos Horváth, aki e képeslaphoz használt fotót készítette, és vajon miért nem az került a kisnyomtatvány hátlapjára, hogy Ságvári út vagy körút, hanem csak „utcarészlet”.
Mondhatnánk, hogy az elmúlt hatvan évben alig változott valamit az 1990-től ismét Szapáry, 1949-től Ságvári út, 1960-tól körút páros oldala. Mondhatnánk, de nem mondjuk, mert a mából nézve azért elég meglepők például az úttestet kettéosztó virágágyások, amiket a forgalom biztos, hogy nem indokolt. Ezt a képet ugyanis Horváth úr, a bal oldalon látható árnyékok alapján kora félelőtt készítette, és mindössze két parkoló autó, meg a távolban talán egy lovaskocsi látható rajta. Még, ha hétvégi is a felvétel, akkor is elég gyér a forgalom, ami persze nem csoda, hiszen 1957-ig magántulajdonban nem is nagyon lehetett autó, miközben a vállalatok és az állami szervek is csak egy-két személyautóval rendelkezhettek akkoriban. Szóval az a világoskék vagy esetleg zöld M21-es Volga, amit 1957-ben kezdtek gyártani a Szovjetunióban még 1963-ban is különlegességnek számíthatott a szolnoki Ságvári körúton.
A mából nézve ugyanennyire különleges a fák törzse köré szerelt hirdetőoszlop, amelyekből nemcsak a Kindlovics-bazár előtt, de lejjebb, az ipartestület székháza előtt is felfedezhetünk egyet. Kivehetetlen, hogy a fotózás idején éppen mit hirdethettek, de minden bizonnyal a két szolnoki állandó mozi – az utcában működő Vörös Csillag és a közeli Tisza – valamint az alkalmi vetítőhelyek – vegyiművek, járműjavító – műsoráról lehetett ezekről tájékozódni. Vagy a Szigligeti Színház programjáról, bár a növények alapján úgy tűnik, ez egy nyári felvétel, amikor pedig szünet volt a teátrumban, így legfeljebb a belvárosi nagytemplom mögötti szabadtéri színpadon lehetett valamilyen drámát vagy operát megnézni. A hatvanas évek elején működő viszonylag sok művelődési ház – Ságvári, Móricz, vegyi, cukorgyár, helyőrségi – programjai mellett akár az úttörőház vagy a Múzeum étteremben működő Ritmus ifjúsági és könnyűzenei klub is hirdethette így magát.
A Volgán, a virágágyásokon és a hirdetőoszlopokon kívül érdekesek az utca fölé belógatott közvilágítási lámpák is, amelyek nemcsak itt, de a Kossuth és a Baross, akkor épp Beloiannisz utcákon is működtek. Érdekes a Tünde cukrászda és az ipartestület közötti kék épület is, amely a fotózás előtt néhány évvel még étteremként működött, és csak valamikor a hatvanas években alakítottak ki benne tanácsi bérlakásokat, hogy aztán mára üzletek nyíljanak a földszintjén. Meglepő, hogy az egykori Kádár cukrászda épületének homlokzata milyen jó állapotban van, mennyire épnek tűnnek az ablakok körüli díszítések. Pedig a kép készítésekor már minimum egy évtizede állami kézben volt az épület, és a helyi Ingatlankezelő Vállalat gondoskodott a karbantartásáról. Vagy a megyei vendéglátóipari vállalat, amely a földszinten lévő, már Tündének nevezett cukrászdát üzemeltette.
Azért jó lenne tudni, hogy annak a Volgának a tulajdonosa vagy az utasai vajon a Tündében voltak-e a kép készítésekor! És, ha ott voltak, kik lehettek ők, hogy Volgával érkezhettek a Tündébe? Mert elég menőség lehetett akkoriban egy Volgával beugrani a Tündébe egy feketére, egy habos islerre vagy egy bambira. Nyolcvanon messze túl kellene lennie annak, aki ezt 1957 és 1963 között megtehette, nem is sejtve, hogy egy fényképész megörökítette.
