Többször hallottam már, hogy milyen jó lenne Szolnokra is egy zenepavilon, ahol hétvégenként zenekarok játszhatnának, szórakoztatva a város sétáló, korzózó közönségét. Mint régen. Lehet, hogy a húszas évek végén ez valóság volt, és a mai Rózsapark helyén állt egy ilyen pavilon.

Feltételezésem szerint a képen látható nyolcszögletű zenepavilon nagyjából a Szapáry szobor mai helyén állhatott a húszas évek második felétől. Ezt abból gondolom, hogy ha ettől a feltételezett helytől a Tisza-híd belvárosi hídfőjéhez közelebb lett volna, akkor ezen a viszonylag alacsonyról készített fotón is látszani kellene a Megyeháza hátsó traktusának. Ha pedig inkább a park színházi felőli széléhez lett volna közelebb, akkor jóval többet kellene látnunk a mai Kellner Gyula utcából. Ám abból csak a képeslap bal szélén, egyetlen ház látszik.

A helymeghatározásomat két dolog bizonytalaníthatná el, ha nem számolnánk a fotó készítésének időpontjával. Az egyik, hogy ilyen 1926-os talapzatú kőtál bő nyolcvan éve nem állhat ezen a helyen, hiszen itt Borbereki Kovács Zoltán 1934-ben felavatott Verseghy-mellszobrát találjuk. Illetve látszódnia kellene legalább az Evangélikus templom tornyának. Ami azonban először talán 1931-ben tűnhetett volna fel, hiszen csak egy évvel később adták át. Tehát, ha jó a helymeghatározásom, akkor azt is kijelenthetjük, hogy a képeslaphoz felhasznált fotó valamikor 1926 és 1931 között készülhetett a mai Verseghy-parkban.

Ám engem nem hagy nyugodni, hogy ezen az egykori vásártéren miként nőhettek pár év alatt olyan nagyra a fák, mint az a zenepavilon mögött látható. Nekem azok legalább tíz éves fáknak tűnnek, ami csak úgy lehetséges, ha a háború után ezen a részen már sem állatvásárokat sem búzapiacot nem rendeztek, sőt a hídfőt sem itt átvágva közelítették meg a Sóház utca felől érkezők. Azaz a parkosítás vagy még csak a ligetesedés azt megelőzően megkezdődött, hogy a város 1925-ben elhatározta a terület közparkká alakítását. Ezt a feltételezést megengedve viszont azt kell mondanom, hogy maga a fotó inkább a harmincas évek elején készült.

Ami természetesen nem zárja ki, hogy a park 1926-os elkészültekor már a zenepavilon is a helyére került. Ahol egész biztos, hogy valamilyen zenei formációk is rendszeresen játszottak. Hiszen az ilyesmi egy magára adó, az első világháború előtti békebeli hangulatot visszahozni akaró városban természetes volt.

Az pedig csak a történelem furcsa fintora, hogy a boldog békeidőket, a magára találó Szolnokot mutató képeslapot a következő világégés előtti hetekben adta postára Boriska. Aki nagyon fontosnak tartotta a Tiszaroffon élő Szabó János úrral tudatni, hogy miközben Szolnokon vásárol, akkor is rá gondol, vasárnap pedig várja. Bízom benne, hogy románcukat nem sodorta el a háború, és ha ők már nem is, de talán valamelyik Szolnokon élő leszármazottjuk még megélheti a zenepavilon újbóli felállítását és „megszólalását”.