2025.12.1. (hétfő)

Xavérral a Szimfonikusok

Xavérral a Szimfonikusok

Dátum:

A XV. Pécsi Országos Színházi Találkozón adott közös koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és Varnus Xavér a pécsi Kodály Központban. A teltházas koncert után Szolnokon, majd a Debreceni Nagytemplomban és Köveskálon is fellépnek.

Az idén 50 éves Szolnoki Szimfonikus Zenekart a népszerű orgonaművész kérte fel a közös produkció megvalósítására, amelyhez több helyszínen különleges vendégek is csatlakoznak. A közös turné sajtótájékoztatóján Izaki Maszahiro, a szolnoki szimfonikusok karmestere és Varnus Xavér együtt szegték meg a jubileumi évad ünnepi tortáját.

Az elmúlt fél évszázad alatt számtalan sikerben volt része az együttesnek, amely napjainkban is egyre több elismerést tudhat magáénak. A hivatásossá vált szimfonikus zenekar egyre több alkalommal ad koncertet az ország különböző településein.

Az 50. évforduló kapcsán megtisztelő felkérést kaptak a szolnoki szimfonikusokat. Varnus Xavér orgonaművész – aki évek óta hűséges látogatója a zenekar újévköszöntő megaprodukcióinak – koncertkörútra invitálta az együttest. A turnén a közös produkció a világhírű olasz orgonavirtuóz, Enrico Bossi 1900-ban írt a-moll orgonaversenye. A versenymű első tételének főtémája az „Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga” kezdetű katolikus népének. Nem véletlenül, hiszen Bossi több alkalommal is koncertezett Magyarországon, többek között a pesti Zeneakadémia orgonáját is e versenyművével avatta fel.

Varnus Xavér a tizenöt éves múltra visszatekintő POSzT állandó vendégművésze, így nem véletlen, hogy június 6-án innen startolt a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral közös turnéja, hogy később az ország több pontján hirdethessék közösen a „zene igéit”. A pécsi koncerten a zenekart természetesen Izaki Maszahiro főzeneigazgató vezényelte, akinek különleges impressziói, a művészet iránt tanúsított alázata újfajta harmóniát hozott létre mind a zenekar, mind a közönség életében.

A pécsi koncertet követően június 8-án Szolnok a következő állomás, ahol az Aba-Novák-bérlet keretében találkozhatnak a zenekedvelők az orgona „ördögével” és természetesen a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral, Izaki Maszahiro vezényletével. Június folyamán még két közös koncertet láthat a nagyérdemű. Egyiket a debreceni Nagytemplomban, június 19-én, ahol Törőcsik Mari is részt vesz a produkcióban, Pilinszky János megrendítő verseit tolmácsolva. A másik hangversenyt a Balatoni Nyári Zenei Fesztivál keretében élvezheti a köveskáli közönség június 27-én. Ezután – a közös koncerteket illetően – következik egy hosszabb szünet, majd decemberben Budapesten, a Művészetek Palotájában és a zeneakadémián láthatják, hallhatják a zenerajongók Varnus Xavér és a Szolnoki Szimfonikus Zenekar közös hangversenyét.

(Szöveg és kép: Szolnoki Szimfonikus Zenekar)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szórakoztató ruhatár

Nem tudtam volna megmondani, mit viselt Rúzsa Magdi a tavalyi arénás koncertjén, pedig ott voltam. Miként azt se gondoltam volna, hogy alig egy évvel később az egyik jelmezéből kiállítási tárgy lesz. A Magyar Zene Háza Dívák és Ikonok című tárlatának nem is tartozom a fő célcsoportjába.

Társas-Tár (4.): Elárulja a befektetőt

Éppen harminc évvel ezelőtt találkoztam először ezzel a játékkal, holott akkor már 57 éve létezett. Csakhogy a rendszerváltásig a Monopoly helyett a Gazdálkodj okosan! volt a "divat". A kettőnek pont annyi köze van egymáshoz, mint a kapitalizmusnak a szocializmushoz.

Virtuális kiállítás levéltári adományokból

Ez egy virtuális kiállítás, ahol 10 olyan fényképet mutatunk be, amelyeket magánszemélyek ajándékoztak a Levéltárnak. Összeállításunk egyfajta ajándék a Levéltárból a blogSzolnok olvasóinak. A felvételeket Csönge Attila levéltár-igazgató válogatta és Bajnai Zsolttal közösen fűznek hozzájuk megjegyzéseket.

Szóban festő, írva mázoló

Bödőcs Tibort nem azért tartom mindenidők legjobb magyar humoristájának, hogy miket mond, hanem azért az ütemérzékért, ahogy a gondolatait előadja. Ami azonban írásban nem működik. De attól, hogy második könyve alapján egy rossz író, humorista nimbusza nem változik.