2025.12.1. (hétfő)

Zárva? Zárva. Zárva!

Zárva? Zárva. Zárva!

Dátum:

Szolnok legismertebb, állandó turisztikai attrakciója volt a Repülőmúzeum. A múlt idő alkalmazása azért indokolt, mert a város egykori vasútállomása helyén valamikor majd felépülő Reptár projekt miatt lakat került a szandai park kapujára. Tehát most két szék között fogadjuk a turistákat.

Bevallom, nem ismerem az Indóház útra tervezett Reptár projekt pontos terveit. A híradásokból annyit tudok, hogy 2012-ben nyert uniós forrást a város az egykori vasútállomás környékén kialakítandó interaktív repüléstörténeti kiállítóhely létrehozására, aminek gépparkját a honvédség által évtizedek óta gyűjtött Repülőmúzeum gépei adják majd. A lassan két évtizede pusztuló Indóház elé felállított Új Széchenyi Terves tábláról az is leolvasható, hogy a 2,3 milliárd forint támogatottságú beruházásnak idén október 31-ig kell elkészülnie. Láttam már néhány, tényleg gyorsan megvalósított nagyberuházást – a 2,3 milliárd nem kevés pénz -, de óriási bravúr lenne, ha a hátralévő hat hónapban megépülne mindaz, amit az ugyancsak kihelyezett látványterv ígér. (Igaz, október végén mindjárt be is lehet majd fél évre zárni, hiszen ez egy szabadtéri kiállítás lesz!)

Bogarászva a felülnézeti rajzot, egyértelmű, hogy a kiállítás tervezői nem számolnak a szandai Repülőmúzeum valamennyi gépével. Nekem úgy tűnik, hogy a Reptárban csak a katonai repülők kaphatnak helyet, és például az utasszállítókra, illetve az inkább polgári alkalmazású gépekre nem lesz szükség. Amit valahol meg is értek, hiszen a Szandán jelenleg látható utasszállítók, emlékeim szerint, saját szárnyukon érkeztek mai helyükre. Áttelepítésük pedig komoly technikai bravúr lenne a Tisza és a város túloldalára. (Ugyanakkor kérdés, hogy mi lesz a sorsuk.) Az mindenesetre ígéretes, hogy a majdani múzeumban nemcsak repülők, de a hozzájuk kapcsolódó, földi, kiszolgáló járművek is helyet kaphatnak, sőt a hírek alapján valamiféle interaktivitásra, szimulátorok kipróbálására is lesz lehetőség.

Őszintén mondom, drukkolok a projektnek. Elsősorban azért, mert az Indóház és környéke a város egyik szégyenfoltja. Ugyanakkor bevallom azt is, hogy az egykori vasútállomásra tervezett repülőmúzeumot fából vaskarikának tartom. Leginkább azért, mert ilyen kiállítóhelyünk már volt (van), illetve a város vasúti és folyami közlekedési múltjával eddig semmit nem tudtunk kezdeni. Márpedig, ha lett volna alkalmas hely az ilyesmi bemutatására, akkor az az Indóház környéke lehetett volna. De nem én vagyok a projekt kitalálója, megvalósítója, nekem csupán a morgás joga marad.

Ami most azért lett kicsit hangosabb, mert a szandai Repülőmúzeum bezárását egyszerűen elfogadhatatlannak és elhibázottnak tartom. A kerítésen kívülről is látszik, hogy eltűnt néhány vadászgép a parkból, gondolom, ezerrel restaurálják őket a 2,3 milliárd forintból. Ugyanakkor ez nem lehet elegendő indok az eddig katonák és lelkes civilek által működtetett, sokak által rendszeresen látogatott és szeretett Repülőmúzeum bezárására. Főleg, hogy a kiállítóhely működtetése nem egy egetverő költség. Amit ráadásul a majdani Reptár kommunikációja terhére is elszámolhatnának, hiszen lehet-e jobb reklámja a projektnek, mint a Repülőmúzeum?

De nem, valamiért logikusabbnak tűnt a Repülőmúzeumot bezárni, és a tényről egy elegáns, A4-es cetlin tájékoztatni a hoppon maradó látogatókat. Ami kicsit olyan, mintha az új kórház felépítéséig bezárnánk a régit, mert majd néhány műszert és orvost abból viszünk át a majdani kórtermekbe. Vagy addig nem lett volna tanítás a Szolnoki Főiskola Ady Endre úti épületében, amíg épült a tiszaligeti Campus.

Előző cikk
Következő cikk

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét

Megosztás:

Legfrissebbek

Hírlevél feliratkozás

spot_imgspot_img

További írások
Kapcsolódó

Szubjektív búcsú

Nem tudhatom, hogy évek, pláne évtizedek távlatából mire emlékszünk majd 2022-ből, benne Szolnok tavalyi évéről. Abban azonban biztos vagyok, hogy senki sem szeretett volna ilyen évet, miként abban is, hogy egy év minősége rajtunk is múlik. Szubjektív, szolnoki fókuszú visszatekintő 2022-re.

A svájci kerítés

Ott sincs kolbászból, de kicsit fényesebbnek tűnik. Főleg, amikor olyan plakát van rajta, amely szerint a gyenge eurónak köszönhetően, most érdemes autót vásárolni a svájciaknak, mert jelenleg az is jóval olcsóbb. Ehhez képest a pótkocsis trolibusz már csak plusz poén.

A város jelképe?

Az országos sajtóból kellett megtudnom, hogy kínai kézbe került Szolnok jelképe. Azt persze tudtam, hogy eladták a Tisza Szállót, a ?Szolnok jelképe? kitétel viszont szíven ütött. Mert szeretem ugyan a Tisza Szállót, de baj, ha ezzel az épülettel azonosítják a várost.

Hétvégén építkezni

Tudom, olyan munkaerőhiány van, hogy az ember akkor dolgoztat szakival, amikor az ráér. Azt is tudom, Magyarországon a szakszervezetek csak azért vannak, hogy néhány funkcionáriusnak legyen elfoglaltsága. Mindezek ellenére ragaszkodnék a hétvégék nyugalmához.